Musorujsag
Élő Eredmények

Még a Mercedes mérnökei sem értik, hogy csinálta Hamilton

Még a Mercedes mérnökei sem értik, hogy csinálta Hamilton

Mercedes
Még a Mercedes mérnökei sem tudnak magyarázatot arra, Lewis Hamilton hogyan volt képes megfutni elhasznált kemény gumiján a Brit Nagydíj leggyorsabb versenykörét.

Még ezt az egyetlen apró vigaszdíjat is elvette Valtteri Bottastól. A finn versenyző a Brit Nagydíj hajrájában friss lágy keverékű gumit kapott, mellyel már csak egyetlen dolga volt azok után, hogy egykiállásos taktikájával Lewis Hamilton jókora előnyre tett szert vele szemben: megfutni a verseny leggyorsabb körét. Bottas egészen az utolsó körig azt hihette, meg is lesz neki az ezért járó egy pont, ám a leintés előtt Hamilton még egyszer utoljára a lovak közé csapott, és a 31 kört teljesítő kemény keverékéből a 32. alkalommal egy 0,037 másodperccel jobb időt autózott, 26-ra növelve a vasárnap szerzett pontjai számát.

Toto Wolff csapatfőnök a futamot követően úgy fogalmazott, a címvédő bolondot csinált minden számításukból. A csapat főstratégáját, James Vowles-t a szokásos futamértékelő videójukban kérdezte az egyik szurkoló arról, hogyan volt lehetséges Hamilton leggyorsabb köre, ám konkrét magyarázattal ő sem tudott előállni. „Egyáltalán fogalmunk sincs arról, hogyan teljesítette Lewis a verseny leggyorsabb körét harminckét körös kemény gumin! A létező legkeményebb gumiról van szó, amit teljesen elhasznált. És még így is teljesített vele egy fantasztikus kört. Jól csinálta! De fogalmam sincs” – mondta a szakember.

Azt azért elárulta, a csapatot nem érte váratlanul, hogy Hamilton próbálkozni fog a leggyorsabb körrel. Éppen ezért is javasolták neki, hogy Bottashoz hasonlóan ő is ejtsen meg még egy kerékcserét, és váltson lágy gumira. Azt gondolták, csak ezzel lehet reális esélye Bottasnál jobb kört teljesíteni, ám a címvédő ezt a lehetőséget visszautasította, mivel az extra kiállásban túl nagy kockázatot látott a magabiztos első helyének elvesztésére.

„Mivel számítottunk rá, hogy meg fogja próbálni megfutni a verseny leggyorsabb körét ezen a harminckét körös gumin, valójában azt terveztük, hogy inkább kihívjuk őt a vége felé egy extra kerékcserére. Ingyen volt a kiállás, mivel Valtterinek mindenképpen ki kellett állnia még egyszer, ezért azzal a szándékkal hívtuk volna be őt, hogy esélyt adjunk neki a leggyorsabb körre friss gumival. De ő nagyon elégedett volt a gumija viselkedésével, ezért a pályán hagytuk végül. És láthattuk, így is megfutotta a leggyorsabb kört” – mondta Vowles.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Ez felért egy gyomrossal Bottas számára, aki a futam után elismerte, nem számított arra, hogy csapattársa ennyire gyors lehet, mivel arra sem számított, hogy a kemény gumi ennyire jól fog működni a versenyen. Emellett rámutatott, a 6 körrel korábban futott saját legjobb ideje távol volt a maximumtól.

„Elég keményen próbálkoztam a leggyorsabb körrel, de akkor nem állt rendelkezésemre az akkumulátor maximális teljesítménye. Pedig azzal a motormóddal, amit az előző körben használtam, rendlelkezésre kellett volna állnia. Ezzel veszítettem egy keveset. Emellett kicsit több üzemanyagom is volt akkor, mint Lewisnak a végén. Meglepett, mennyire jó volt a végén a kemény gumi, és hogy lehetett rajta ilyen köridőt futni. De nem sokon múlt. Volt egy elfékezésem is az utolsó kanyarban, az utolsó pár kanyarban, szóval abban is maradhatott egy tized. És ez épp elég volt” – hangzott Bottas magyarázata.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak