Musorujsag
Élő Eredmények

Nem hagyatkoznak az esőre, szárazon is látnak esélyt Verstappenék

Nem hagyatkoznak az esőre, szárazon is látnak esélyt Verstappenék

Sky Sports, F1
Kísérletezés miatt pördült meg kétszer is Max Verstappen a Magyar Nagydíj pénteki szabadedzésén. A Red Bull délután a leggyorsabbnak bizonyult, ám nem hagyatkozik az esős időjárásra, szárazon is érzi az esélyt.

Hockenheimben az esőben nyert újabb versenyt a Red Bull csapata, és a Hungaroringre érkezve esős körülmények között ismét a legjobbnak bizonyultak, igaz, itt most az időjárás más szerepet játszott kicsit. Azok után, hogy Max Verstappennel már délelőtt is csak 0,165 másodperccel maradtak el Lewis Hamiltontól, a délutáni gyakorláson Pierre Gasly jegyezte a legjobb időt, mögé pedig csapattársa került 55 ezreddel. A francia a lágy, a holland a közepes gumit használta a még szárazon futott legjobb körén, és a végeredmény értékét erősen csökkenti, hogy az edzés első félórája után leszakadt az ég, így javításokra már nem került sor.

„Nem sokat jelent ez az eredmény” – ismerte el Gasly. „De a legfontosabb, hogy a délutánunk, de már a délelőttünk is jól sikerült, szárazon és vízen is. Abban a pár körben, amit futottunk, elégedett voltam az autóval. Lehet, hogy a holnap is olyan kiszámíthatatlan lesz, mint a mai nap, hasonló lesz az időjárás. Nehéz lehet, ezért mindenképpen jó, hogy most délután száraz és vizes pályán is mehettünk.”

Verstappennek a szárazabb délelőttje tűnt nehézkesebbnek. Előbb az utolsó, aztán a 14-es kanyarban is bemutatott egy megpördülést, ami szokatlannak tűnt tőle. Második hibája után szinte nevetve közölte csapatával, hogy az autó hátulja elképesztően érzékeny. A nap végén elmagyarázta, csak kísérleteztek. „Valójában először elégedett voltam az első szabadedzésen, de aztán kipróbáltunk pár dolgot, amivel nem voltam elégedett. Nagyon erős lett az autó eleje, és elveszítettem a hátulját. Viszont fontosnak érzem, hogy tesztelünk ilyen dolgokat. Utána az autóm egyensúlyra ismét nagyon jó volt.”

„A szabadedzés arra való, hogy kipróbálj dolgokat, javíts az egyensúlyon – vagy ne javíts. Ez egy jó nap volt, és nagyon versenyképesek vagyunk.”

Max Verstappen (Fotó: XPB) Max Verstappen (Fotó: XPB)

Megkérdezték tőle, a mai teljesítményük láttán, valamint hockenheimi győzelmére alapozva ismét esős versenyben reménykedik-e, ám Verstappen ezúttal érzi annyira ütőképesnek a Red Bullt, hogy ne kelljen efféle segítségre hagyatkozniuk. „Nekem mindegy, hogy esik-e, vagy sem. Mindkét esetben versenyképesek vagyunk, és ez jó” – jelentette ki. „Még mindig úgy vélem, a Mercedes előttünk lesz, de érdekes napnak ígérkezik a szombat.”

Gasly is hasonlóan vélekedik, ugyanakkor emlékeztetett, az időmérő edzés még mindig más játék, mint a verseny, és ott az utóbbi időben a Ferrar is jeleskedett. „A Mercedes elég gyorsnak tűnik, ez az első szabadedzésen is kiderült. A Ferrari még nem mutatta meg a valós erejét, de ismerjük őket, tudjuk, hogy ott lesznek az időmérőn. Igazán szorosnak ígérkezik a szombat, de mivel a körülmények kiszámíthatatlanok lehetnek, nincs értelme nagyon gondolkodni, csak meg kell várni, hogy mi lesz” – vélekedett a francia, aki délelőtt a negyedik helyen zárt,

Kép: M4Sport Kép: M4Sport
Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak