Musorujsag
Élő Eredmények

Haas: Nem volt semmi gond Magnussen védekezésével

Haas: Nem volt semmi gond Magnussen védekezésével

Motorsport
A Haas csapatvezetője, Günther Steiner ismét védelmébe vette az istálló dán versenyzőjét, Kevin Magnussent, kinek agresszív védekezését Daniel Ricciardo illette kritikákkal a Magyar Nagydíj után. A főnök szerint nincs gond versenyzője stílusával.

Ricciardo már a csapatrádión sérelmezte ellenfele agresszív védekezését, majd a leintést követően bemutatott neki és nyilatkozatában is kritikával illette. Később elmondta, kevesli, hogy az FIA csak figyelmeztetésben részesített Magnussent, aki a megengedettél többször váltott irányt, és ezt a futam második felében többször eljátszotta vele.

Magnussent nem először illették hasonló vádakkal: az elmúlt években több ellenfél is megállapította, nagyon keményen védi pozícióját, néhány esetben pedig a szabályosság határát is átlépi. Főnöke, Günther Steiner minden alkalommal védelmébe vette a dánt.

Kevin Magnussen (Fotó: XPB) Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

Szerinte ezúttal sem történt semmi különös, versenyzője nem tett semmi szabályellenest. „A versenyirányítás szólt, hogy le kell állnia a fékezés alatti mozgással, és ennyi az egész” – kezdte a csapatvezető. „És mivel van egy versenyző, aki állandóan ezt csinálja, és ez rendben is van, hát ez volt a válaszunk” – tette hozzá.

„Szerintem nagyon jó csata zajlott a tizenharmadik és a tizennegyedik helyért, különben egyébként eléggé unalmas lett volna a TV-s közvetítés” – magyarázta a szakember, majd elárulta, ők nem utasították szerényebb védekezésre versenyzőjüket, hanem megvárták az FIA üzenetét.

„Úgy voltunk vele, megkockáztatjuk a büntetést, vagy a versenybírákkal való találkozást is, mert azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk. Nem hiszem, hogy amit csinált, veszélyes lett volna, vagy bármi gond lett volna vele. Ricciardo biztos nem örült ennek, de Kevin nem tett semmi rosszat. Nem volt semmi gond, és legalább láttunk egy jó csatát. Szerintem mindenki élvezte” – hangsúlyozta.

Günther Steiner (Fotó: XPB) Günther Steiner (Fotó: XPB)
Borítókép: Kevin Magnussen és Daniel Ricciardo (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

További tartalmak