Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardót is meglepte az utód gyengélkedése

Ricciardót is meglepte az utód gyengélkedése

Motorsport Week
Daniel Ricciardót meglepte Red Bull-os utódjának, Pierre Gaslynak a gyengélkedése, korábbi eredményei alapján ugyanis arra számított, a francia jobban tudja majd tartani a lépést csapattársával, Max Verstappennel.

Gasly 2018-ban olyan meggyőzően teljesített a Toro Rossónál, hogy a teljesítményét korábban kritikusan figyelő Red Bull-főnököket is meggyőzte, így őt választották a Renault-hoz szerződő Ricciardo pótlására. Jó formáját azonban a bikásoknál még nem tudta előcsalni: eddig folyamatosan elmarad márkatársától, és a Ferrarik, valamint a Mercedesek helyett a középmezőnnyel csatázik.

Noha az egyértelmű volt, hogy a tapasztaltabb és az elmúlt másfél évben elképesztő formában lévő Verstappen mellett nehéz lesz bizonyítani, de az első 12 futamon látott gyengélkedés mértéke sokakat meglepett – például Gasly elődjét is.

Pierre Gasly (Fotó: Red Bull) Pierre Gasly (Fotó: Red Bull)

„Ez a realitás, nagyon messze van Maxtól” – kezdte Ricciardo, amikor a fiatal francia teljesítményéről kérdezték. „Nagyon nehéz helyzetben van, és nem is tudom, mi van vele. Tavaly szép eredményei voltak a Toro Rossóval, egy a Red Bullnál egyértelműen gyengébb autóval. A Red Bull elégedett lehet Max győzelmeivel, de ők is tudják, hogy sokkal több pontot szerezhettek volna. Ismerem Maxot, tudom, hogy erős csapattárs. Nem vártam, hogy Pierre legyőzi, de meglep, hogy ekkora a hátránya.”

Ami saját helyzetét illeti, Ricciardo többször elmondta, a Renault döcögős évkezdése ellenére sem bánta meg a csapatváltást, az ezzel kapcsolatos kérdéseket viszont egyelőre nem tudja elkerülni, főleg annak fényében, hogy a Red Bull egyre jobb formát mutat és az első félév végén két futamgyőzelmet is szerzett, miközben neki a pontokért is vért kell izzadnia.

„Megnéztem Max belső kamerás felvételeit, és az autó roppant stabilnak tűnt, a csapat most nagyon jól áll a Hondával” – magyarázta az ausztrál, aki korábban elhintette, részben a motorváltás körüli bizonytalanság miatt voksolt a távozás mellett. „Most nagy a kontraszt a kettőnk helyzete között. Nem akarom azt mondani, hogy nehéz megemészteni, inkább csak azt, hogy szívesebben lennék a mezőny azon részén, ahol Max van. Másrészről viszont, tizenkét hónap távlatából nézve sem bántam meg semmi” – zárta gondolatát.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)
Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak