Musorujsag
Élő Eredmények

Haas: Egyszerűbb lenne, ha az autónk csak lassú volna

Haas: Egyszerűbb lenne, ha az autónk csak lassú volna

Motorsport
A Haas csapatvezetője, Günther Steiner úgy érzi, az istálló problémáit könnyebb lenne megoldani akkor, ha autójuk egyszerűen csak lassú lenne, és nem ingadozna folyamatosan a teljesítménye.

Az év elején még a középmezőnyben zajló küzdelem egyik fő esélyesének tartották, a Haas azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, az idény első felében ugyanis rengeteget szenvedett autója ingadozó teljesítményével és gumikezelésével. Ez az eredményeken is látszik: az amerikaiak tizenkét futam után csak a kilencedik helyen állnak a tabellán.

A versenygép kapcsán a csapatfőnök, Günther Steiner – aki nemrég kijelentette, ilyen furcsa autóval sosem volt még dolga – elmondta, mivel az néha egészen elképesztő tempóra képes, a problémamegoldás most nehezebb, mintha a VF-19-es egyszerűen csak lassú volna.

„Rengeteg dolgunk van még, és jól tudjuk, a szezon hátralévő részében sokat kell még tanulnunk az autónkról és arról, hogyan tudnánk megfelelőbben kezelni a gumikat” – kezdte a tapasztalt szakember. „Ha az autód lassú, nos, az egy komoly probléma, de ha az autót néha jól teljesít, akkor a gond még nagyobb, hiszen tudod, hogy valami baj van, és meg kell találnod a hiba forrását, az pedig ilyenkor nagyon nehéz” – tette hozzá őszintén.

Günther Steiner (Fotó: XPB) Günther Steiner (Fotó: XPB)

Kiemelte, a gumiproblémák megoldása kulcsfontosságú lesz, hiszen nem szeretnének ugyanabban a csapdába esni a 2020-as autó tervezésekor, amiből eddig nem tudtak kiszabadulni. Ami pedig a közvetlen folytatást, az év második felét illeti, a csapatvezető egyelőre nem akar konkrét célokat megfogalmazni. „Mi lenne reális cél? Az, hogy harcolunk” – mondta.

„Az eredmények szempontjából mi lenne reális? Nos, arról fogalmam sincs. Próbáljuk még jobban megérteni az autót és a gumiabroncsokat. Az autóra természetesen mi is hatással lehetünk, de a gumikra nem igazán, és ha azokhoz kell igazítani az aerodinamikát, nos, akkor eléggé nehéz az ember dolga. Szóval nem tudom, mi lehetne a cél. Az, hogy megértsük, hol állunk, és jövőre ne essünk ugyanebbe a csapdába. De a következő évben aztán újra változnak a gumik is” – magyarázta.

Végül elmondta, bár a jelenlegi helyzet már így is megnehezíti a 2020-as autó tervezését, nincs más választásuk, muszáj gyorsan elkezdeniük a munkát. „El kell kezdenünk a munkát, mert nem élhetünk egyik napról a másikra. Nem ragadhatunk le ennél a problémánál, a teljes képet kell néznünk. A hétvégéken foglalkozunk ezzel, aztán azt tesszük, ami szükséges a folytatáshoz. Az embernek mindig van egy rövid és egy hosszabb távú terv a fejében, és mindig ennek megfelelően kell cselekednie. Nem szabad pánikba esnie, mert az sosem segít” – zárta gondolatát.

Kevin Magnussen (Fotó: XPB) Kevin Magnussen (Fotó: XPB)
Borítókép: Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

További tartalmak