Musorujsag
Élő Eredmények

Monzában ül tárgyalóasztalhoz Alonsóval a McLaren

Monzában ül tárgyalóasztalhoz Alonsóval a McLaren

Motorsport, Racefans
A Forma–1-es Olasz Nagydíjon fog egyeztetni a McLaren Fernando Alonsóval arról, a spanyol kíván-e bármilyen szerepet játszani a márka jövő évi IndyCar-csapatánál.

A McLaren a múlt héten jelentette be, hogy 2020-ban a Schmidt Peterson Motorsports-csapattal összefogva saját, teljes idényt futó gárdát fog indítani az amerikai IndyCar-sorozatban. Két autóval fogják képviseltetni magukat, ám arról még nem határoztak, kik lesznek a versenyzőik. Tekintve, hogy Fernando Alonso továbbra is a McLaren kötelékébe tartozik, és az idei sikertelen Indy 500-as kvalifikációjuk után továbbra is hiányzik neki a „tripla koronához” szükséges utolsó siker az 500 mérföldesen, adja magát, hogy a spanyol ismét a wokingiakkal tegyen egy próbát a tengerentúlon. Hogy tesz-e, az viszont még nem világos.

Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója elárulta, a Forma–1-es Olasz Nagydíj hétvégéjén fog először egyeztetni e lehetőségről Alonsóval. „Fernando továbbra is szerződésben áll a McLarennel versenyzőként, és jó barátja is a McLarennek. Nem gondolnám, hogy már nem érdekli az Indy 500-as megnyerése, ahogy mi is szeretnénk vele nyerni. Az Olasz Nagydíjon fogok találkozni Fernandóval. Pontosan tudja, hogy mi történik az IndyCar-projektünkben” – fogalmazott Brown.

Ugyanakkor kiemelte, állandó versenyzőjük aligha lesz Alonso. „Nem mutatott érdeklődést – legalábbis egyelőre – a teljes IndyCar-szezon iránt. A húsz év alatt nagyon sokat versenyzett, és szerintem az idei év második felében direkt kivár, hogy lássa, mit akar kezdeni a jövőben. Szerintem kimagasló tehetsége lenne az IndyCarnak. Jól ismerem őt és a vezetési stílusát – nagyon sikeres lenne, és nagyon élvezné. De Fernando az a fajta ember, aki elé oda kell tenni a lehetőségeket, és hagyni kell, hogy maga hozzon döntést. Nagyjából egy hónap múlva vázolni fogom neki a lehetőségeket, de arra nem számítok, hogy teljes szezont akar futni 2020-ban.”

Mindez az újabb Indy 500-as együttműködés előtt viszont még nem akadály. A McLaren új partnere, a Schmidt-Peterson már jelezte, terveik szerint a jövő évi szezonban két autót készítenek fel a McLaren számára, ám az Indy 500-ason érkezhet egy harmadik autó is. Ez akár Alonsóé is lehet, ha a spanyol az addig látottak alapján úgy ítéli meg, hogy lehet esélye nyerni velük a „Brickyardon”. „Az biztos, hogy lesz harmadik autónk Indianapolisban, de az elsődleges most az, hogy két azonos autót biztosítsunk, melyekkel versenyeket, Indy 500-ast és bajnokságot is lehet nyerni” – nyilatkozta Sam Schmidt tulajdonos.

Fernando Alonso (Fotó: XPB) Fernando Alonso (Fotó: XPB)

F1-es tesztlehetőség az Indy-versenyzőknek?

Brown eközben azt is előrebocsátotta, hogy nemcsak a McLaren Indy-csapatának ajtaja áll nyitva Alonso előtt, de az F1-es istállójuk ajtaja is megnyílhat az Indy-versenyzőik előtt. Elmondása szerint máris nagy az érdeklődés az üléseik iránt, és bár döntés még nem született arról, kikkel állnak rajthoz, azt máris meglebegtette, hogy majdani választottjaik akár Forma–1-es tesztlehetőséget is kaphatnak.

„Amennyiben az IndyCar-versenyzőink valamelyikének reális esélye nyílhat a Forma–1-ben, akkor mindenképpen kaphat esélyt az újoncteszteken. Ez a legizgalmasabb abban, hogy párhuzamosan az F1-ben és az IndyCarban is érdekeltek leszünk: lehetőség nyílik a versenyzők, a mérnökök vándorlására. Főleg miután az F1-ben bevezetik a költségvetési plafont. Többféleképpen is beoszthatjuk a forrásainkat. Ami a versenyzőket illeti, náluk mindenképpen lesz erre esély. A megfelelő versenyzőknek” – bocsátotta előre.

A fiatal versenyzők tesztjén csak olyan résztvevők kaphatnak lehetőséget, akik az utóbbi két évet tekintve legfeljebb két F1-es hétvégén szerepeltek. A tengerentúlon versenyzők számára ez remek lehetőség lenne a tőlük rendszerint elhatárolódó európai sorozat kipróbálására.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: McLaren Indy)

További tartalmak