Szellemet a palackból? Először ültette gokartra fiát Räikkönen

Korábban ígérte, a nyári szünetet kihasználva most tartotta is a szavát: Kimi Räikkönen ízelítőt adott a gokartozás világából a kisfiának!


„Aceman begins” – áll a szokás szerint minimalista kommentár Kimi Räikkönen Instagramra feltöltött legfrissebb fotói és videója mellett. Azokat egy versenypályán készítették, amely történetesen az angol szójátékkal Acemannek (Räikkönen beceneve a hasonló hangzású „Iceman”, azaz Jégember) hívott Robin Räikkönen legelső gokartos köreinek szolgált helyszínéül.


Bár 2007 bajnoka nem fejtette ki, mi is zajlik most náluk éppen, korábbi interjúiból kikövetkeztethető. Az Alfa Romeo versenyzője a korábbi években még azt nyilatkozta, nem örülne, ha fia az ő nyomdokába lépve versenyző akarna lenni, mivel visszavonulása után semmi kedve visszatérni a versenypályákon jellemző forgatagba. Idén év elején ugyanakkor elismerte, Robin nagy érdeklődést mutat minden iránt, amivel száguldozni lehet, különösképpen a motokrossz iránt. Meg is jegyezte, ehhez képest négy keréken talán nagyobb biztonságban tudná őt.


Azt is előrebocsátotta, hogy bár eddig még túl korainak tartotta fia gokartba ültetését, Robin már kérlelte őt, hogy hadd próbálja ki a kis gépeket, ezért a debütálás várhatóan elkerülhetetlen lesz. „Szereti az autókat, de egyelőre a motorokat jobban. De a gyerekeknél nem lehet tudni: van, hogy egyik nap még ezt szeretik, aztán már azt. Nem ellenzem a dolgot. Hobbinak nagyszerű, és számomra talán még könnyebb is” – mondta a gokartozásról, előrevetítve, hogy már keresi a megfelelő alkalmat Robin első tesztjére.


Ez a jelek szerint most jött el. Vajon sikerült ezzel kiszabadítania a szellemet a palackból? Kíváncsian várjuk, lesz-e folytatás!
















A bejegyzés megtekintése az Instagramon


ACEMAN BEGINS.


Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,