Tényleg tudja a dolgát: Räikkönen sokszor a mérnökök előtt jár

A mezőny korelnökeként a régi gyorsasága megkophatott kicsit, ám Kimi Räikkönen rutinjával így is magas szintet képvisel. Az Alfa Romeo mérnökeinek sokszor nincs is feladatuk, csak hagyniuk kell, hogy tegye, amit jónak lát. Úgyis az a helyes!

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

A téli tesztekhez viszonyítva az Alfa Romeo talán kicsit gyengébben teljesített, mint azt várta tőle a szakma, ám az biztos, hogy nem Kimi Räikkönenen múlt, hogy konstruktőri bajnokságban jelenleg csak a 7. helyen állnak, a McLaren, a Toro Rosso és a Renault mögött. A 39 esztendős finn 31-et szerzett az eddigi 32 pontjukból, és egyelőre dominál házon belül az újonc Antonio Giovinazzival szemben. Miközben az olasz egyetlen pontot jegyez, Räikkönen az eddigi 12 versenyből 8-szor gyarapította egyenlegét (és valójában 9-szer ért célba a top 10-ben, de Hockenheimben utólag megbüntették a szintén pontszerző Giovinazzival együtt).


Pierre Gaslyék esetéből láthattuk, az ilyesmi akár már kirúgási indok is lehet, ám az Alfa Romeót nem aggasztja a csapattársak közötti hatalmas különbség. Mint azt a csapatmenedzser, Beat Zehnder elmondta, Giovinazzi több esetben önhibáján kívül került nehéz helyzetbe. „Antonio egyre jobb lesz. A szezon elején mi hagytuk őt cserben. Volt pár technikai hibája, ami miatt keveset körözhetett” – fogalmazott. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy többek között a Hungaroringen is a csapata rontotta az esélyeit, hiszen ha időben figyelmeztetik az időmérőn, hogy Lance Stroll gyorskörön érkezik mögötte, elkerülhették volna a három rajthelyes büntetését.


Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, a két Alfa-versenyző között a döntő különbséget eddig a rutin jelentette. Ilyen szempontból Zehnder szerint Räikkönen egészen különleges szintet képvisel, és beszámolójából kiderül, szinte már a szakembereik segítségére sem szorul. „Kimi mindent egyedül csinál. Mindent átlát. A mérnökei éppen egymással beszélnek arról, hogy át kéne-e váltani másik motormódba, amire Kimi éppen ebben a pillanatban magától átvált. Pontosan tudja, hogy mikor mit kell tennie” – dicsérte versenyzőjüket.


„Hagyj békén, tudom, mit kell tennem” – hangzott Räikkönen egyik leghíresebb rádiós beszólása még az emlékezetes lotusos abu-dzabi győzelem versenyén. Az Alfa Romeo tapasztalja, valóban ez a legjobb módszer.




Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)


Önállóságából a csapat a Magyar Nagydíjon is profitált. Räikkönen egy kiállással teljesítette a versenyt, és a hetedik helyen ért célba. Úgy érezte, az 5. Carlos Sainznál sem volt gyengébb a versenytempója, ám a valóságban könnyen lehetett volna ebből egy 8. hely is, ha a hajrában nem tartja maga mögött az Alfa Romeónál lényegesen gyorsabb Mercedesben ülő honfitársát, Valtteri Bottast, aki hosszú körökön keresztül nem talált fogást rajta.


Hogy így alakult, abban kulcsszerepe volt Räikkönen gumiválasztásának. Saját kérése volt, hogy a többséggel ellentétben a kemény helyett közepes keveréket kapjon a második etapjára. Kockázatosnak tűnhetett e választás, hiszen több mint 40 kör volt még hátra, a „Jégember” viszont előnyére fordította, mivel ez a gumi jobb kigyorsítást biztosított számára az utolsó kanyarban, ami körről körre létfontosságú volt, hogy Bottas ne tudjon támadást indítani a célegyenesben. „Ezt a döntést ő maga hozta meg a közepes gumiról. Mindenki más a keményet választotta körülötte” – mondta Zehnder. „És végül éppen a közepes gumi mentette meg őt. Ennek köszönhetően jól gyorsított ki a tizennégyes kanyarból. Ha kemény gumin van, Bottas fölfalt volna minket.”



Mérce, a csapat legbiztosabb pontja


Hogy Räikkönen rutinja aranyat ér Hinwilnek, azt az újonc csapattársa is csak megerősítheti. Giovinazzi év eleje óta hangoztatja, milyen sokat tanul a veterántól, és már azt is pontosan látja, hogy milyen sokat jelentenek azok az apró finomságok, amik nála még hiányoznak. „Van pozitív és negatív oldala is annak, hogy ő a csapattársad. A pozitívum, hogy nagyon sokat tanulsz tőle, láthatod az adatait, hogy mit csinál a megbeszéléseken és a pályán. Egy átlagos versenyzővel ellentétben nála láthatod, meddig juthatsz még. Ő egy világbajnok, egyfajta mérce előtted.”


„Másrészről mivel világbajnokról van szó, ő mindig képes hozni az eredményt, mindig ott van, sosem hibázik. Nagyon tapasztalt, tudja, hogy mit kell csinálnia. Emiatt a versenytempója néha jobb az enyémnél, de ez annak köszönhető, hogy tudja, mit akar, mit kell tennie, mivel már majdnem húz éve itt van.”




Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)


Emellett szerinte a sebessége sem kopott meg annyira, mint azt egyesek feltételeznék. „Kimi nagyon gyors versenyző, még mindig igazán gyors. És sok tapasztalata van. Hogy sokat fejlődtem az első versenyem óta, az Kiminek is köszönhető, mivel mindent elleshettem tőle. Amikor csütörtökön megérkezik, már tudja, mire van szüksége, hogyan kell előkészíteni egy hétvégét, tisztában van azzal, mit akar. Az első szabadedzés előtt máris tudja, milyen beállítást válasszon erre a pályára, vagy hogy mire lesz szüksége. Nekem még nincs meg ez a rutinom, és ez jelenti a legnagyobb különbséget.”


Räikkönen rutinjára és képességeire a csapat a folytatásban is alapozhat. Spa és Monza papíron kedvezhet nekik, e hétvégékre ráadásul már a Hungaroringen rákészültek, hiszen a pénteki szabadedzéseken teszteltek egy új, kisebb légellenállású hátsó szárnyat, amit majd e pályákon fognak bevetni. „A következő két pályának kedveznie kéne nekünk. Ugyanakkor már tavaly is így gondoltuk, aztán csalódnunk kellett” – emlékeztetett Zehnder.


Itt jöhet a képbe újra Räikkönen, az Alfa legstabilabb pontja, aki a belga pályának igazi specialistája. Egészen kiváló a mérlege ezen a helyszínen, már négyszer is nyerni tudott a naptár leghosszabb ringjén, így ha másra nem, az Alfa rá garantáltan támaszkodhat majd a szünetet követő első versenyhétvégén.