Musorujsag
Élő Eredmények

A Honda ennél többet nem tehetne a maradásért

A Honda ennél többet nem tehetne a maradásért

Autosport
A Honda vezetői továbbra sem döntöttek még a Forma–1-es projekt folytatásáról, az viszont mindenképpen pozitív a jövő szempontjából, hogy az eddig szerzett futamgyőzelmek összhangban vannak előzetes terveikkel. F1-es főnökük szerint ennél többet nem is igazán tehetnének…

Többévnyi útkeresés után a Honda a Red Bull-lal végre visszatérhetett a győztesek útjára: 2019-ben eddig két győzelmet szereztek, Magyarországon pedig az első rajtelsőséget is sikerült behúzniuk 2015-ös visszatérésük után. És ha ez nem lenne elég impozáns, az utóbbi időben egyre többször valós kihívói tudnak lenni az év elején még megállíthatatlannak tűnő Mercedesnek.

Bár az eredmények biztatóak, a japánok még nem döntöttek az F1-es projekt folytatásáról (2020-ig biztosan a Red Bull partnerei lesznek, a kérdés, maradnak-e a következő években), sportigazgatójuk, Jamamoto Maszasi viszont jelezte, az mindenképpen pozitív, hogy eddig a terven belül vannak.

A Honda 2006 óta első győzelme volt a mostani (Fotó: Red Bull) A Honda 2006 óta első győzelme volt az ausztriai (Fotó: Red Bull)

„Az eddig elért eredmények teljes mértékben összhangban vannak a tervemmel” – kezdte a szakember, amikor a folytatásról kérdezték. „Ennél többet nem igazán tehetnénk. Azt mondtuk, hogy túl szeretnénk szárnyalni a Red Bull tavalyi eredményeit. Azt nem, hogy öt győzelmet akarunk szerezni. Arról beszéltünk, hogy több pontot szeretnénk, mint amennyi a Red Bullnak tavaly volt. És azt, hogy az öt győzelem talán lehetséges” – magyarázta.

Ami ezt a tervet illeti, a Red Bull eddig 244 pontot gyűjtött, vagyis 175-tel kevesebbet, mint a 2018-as évadban, a következő kilenc hétvégén tehát legalább 176 egységet kellene szerezniük, hogy elérjék a célt – formájukat elnézve ez most egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek. Szintén jó jel, hogy a bikások szorgosabb versenyzője (akkor még Daniel Ricciardo) tavaly a szünet alatt 118, idén pedig (most Max Verstappen az eredményesebb) 181 egységgel bír.

„Azt hiszem, ezek az eredmények ösztönöznek bennünket a folytatásra” – jegyezte meg Maszasi az utóbbi hetek jó formája kapcsán. „A Honda és Japán is boldog, hogy újra nyertünk. Szerintem ez jó jel lehet számunkra. Egyelőre nehéz lenne a határidőkről beszélni. Tárgyalunk a gyáron belül, de még nem jelenthetünk be semmit” – fogalmazott.

Jamamoto Maszasi, a Honda Motorsport vezérigazgatója (Fotó: XPB) Jamamoto Maszasi (Fotó: XPB)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak