Musorujsag
Élő Eredmények

Räikkönen: Bírja a lábam!

Räikkönen: Bírja a lábam!

F1, Motorsport-Magazin
A sérült bal lába elég jó állapotban van ahhoz, hogy Kimi Räikkönen rajthoz álljon a kedvenc pályáján, ám hiába a pénteki biztató eredmény, a finn nem volt teljesen elégedett.

„Ericsson olyan benyomást kelt, mint akit arra kényszerítettek, hogy elmenjen az exe és a legjobb barátja esküvőjére” – állapította meg az egyik újságíró a Belga Nagydíj első pénteki szabadedzésén Marcus Ericssonról. Találó volt a hasonlat. A svéd versenyzőt szerdán még otthonában érte az Alfa Romeo hívása: a hétvégén nem az amerikai Portland felé kell vennie az irányt, hanem Spa felé. A tengerentúlon az SPM-csapat versenyzője, ám mivel hivatalosan az Alfa tartalékja is, és Kimi Räikkönenről kiderült, hogy bal combját meghúzta a nyári szünetben sportolás közben, ezúttal utóbbi kötelessége volt a fontosabb. Még akkor is, ha már előre sejthető volt, csak elővigyázatosságból helyezték őt készenlétbe.

Räikkönen már csütörtökön jelezte, bár nem százszázalékos, szerinte nem lesz gond a fékező lábával, amit Spában úgyis csak kevésszer kell igazán megerőltetnie, hiszen a pályán három nagynak mondható féktáv van csupán. Pénteken aztán tesztelte is a lábát, és elégedett volt a tapasztalatokkal. „Rendben van. Tudok vele vezetni. Ez elég, csak ez számít” – erősítette meg 2007 bajnoka, hogy nem forog veszélyben a hétvégi szereplése.

Kimi Räikkönen (Fotó: MTI/EPA) Kimi Räikkönen (Fotó: MTI/EPA)

Pénteken összesen 55 kört teljesített a két gyakorláson, délelőtt még csak a 13. idővel zárt, délután viszont feljött a 7. helyre, s a nála 0,6 másodperccel gyorsabb, ötödik helyen végző Sergio Pérez után a második volt a középmezőnyt tekintve. „Elég sokat kell még dolgoznunk az autón, hogy jobbá tegyük. A köridőnk valóban nem volt rossz, de bizonyos problémákat még rendeznünk kell. A kezdés mindenesetre jó volt. Az első edzés után sikerült előrelépnünk, és aztán a második edzés alatt is” – értékelte teljesítményüket a finn.

Megkérdezték tőle, milyen érzés a bő három hét szünet után éppen egy olyan pályán visszatérni, amely tempós kanyarjairól, például az Eau Rouge-ról híres. „Az Eau Rouge ma már inkább csak egy egyenes, ha száraz a pálya. Viszont jó egy ilyen pályán visszatérni. A szünet után ez mindig egyfajta sokk” – felelte.

Kimi Räikkönen (Fotó: MTI/EPA) Kimi Räikkönen (Fotó: MTI/EPA)

Räikkönen igazi spái specialistának számít. 21 győzelméből 4-et ezen a helyszínen aratott, s ezzel a teljes mezőnyt tekintve a legjobb mérleggel rendelkező versenyző Belgiumban, beleértve az egyaránt háromszor nyerő Sebastian Vettelt és Lewis Hamiltont is. Szokták is „Spa királyaként” emlegetni, ám őt ez teljesen hidegen hagyja. „Épp most mondták, hogy így emlegetnek, mert nyertem itt párszor. De ez számomra semmit sem jelent. Igen, ez a kedvenc pályám, de sokkal fontosabb, hogy keményen dolgozzak, és a legtöbbet hozzam ki az autóból, és folytatni tudjuk a szünetet megelőző versenyeken látott jó szereplést” – kommentált.

E menetelésben az Alfa Romeo segítségére lehet, hogy ezen a hétvégén új motort használhat – igaz, csak Räikkönen csapattársánál, Antonio Giovinazzinál. Bár a Ferrari csak Monzában fogja bevetni idei 3. erőforrását, két partnercsapata már Spában autójába szerelhette azt. A Haasnál mindkét versenyző megkapta a 3. V6-ost, turbót és MGU-H-t, a hinwilieknél pedig azért csak Giovinazzi, mert Räikkönen egy korábbi motorhiba miatt már korábban elérte a határszámot komponenseivel, így esetében csak büntetés fejében érkezhet az új motort.

Giovinazzi így is mindkét edzésen elmaradt kollégájától, délelőtt 3 tizeddel, délután 7-tel, ami csak egy 15. és egy 16. helyezésre volt elég. „Nem volt tiszta a gyorsköröm, ezért biztosra veszem, hogy szombaton jobb lehetek. Az autóban ott a potenciál, hiszen Kimi hetedik lett. Ha mindent sikerül összeraknunk, szerintem elöl lehetünk” – vélekedett az olasz, aki délután az utolsó sikánban hibázott, s ezzel veszített sok időt Räikkönennel szemben.

190901 BelgaGP időtábla szombat

Borítókép: Kimi Räikkönen (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak