Norrist megviselte a halálos baleset

A McLaren újoncát, Lando Norrist megviselte Anthoine Hubert halálos balesete, és ismét eszébe juttatta, hogy bár a biztonság javul, egy ilyen tragikus ütközésre bármikor sor kerülhet. Noha a történtek megérintették, azon egy percig sem agyalt, hogy nem vesz részt a futamon.

Lando Norris (Fotó: XPB)

Norris többször beszélt már róla, néhány riválissal ellentétben nem érzi, hogy „titkolnia” kellene, fél attól, hogy egy nap komoly sérülést szenved, vagy akár életét veszti egy balesetben, ez viszont nem jelent egyet azzal, hogy ne adna bele mindent, amikor autóba ül. Az érzéseiről általában őszintén nyilatkozó McLaren-újonc a szombati, tragikus F2-es balesetről is nyíltan beszélt.


„Nem éreztem jól magam a futam előtt” – ismerte el, amikor arról kérdezték, megviselte-e Anthoine Hubert halálos balesete, ami az egész hétvégére rányomta bélyegét. „Ami szombaton történt, az bármelyikünkkel megtörténhet” – folytatta elmélkedve.




Lando Norris  (Fotó: XPB) Lando Norris (Fotó: XPB)


„Akár velem is megtörténhetett volna, amikor tavaly az F2-ben versenyeztem. Amikor az ember elkezdi végiggondolni ezeket a dolgokat, egy kicsit megborzong. Talán egyesek jobban viselik ezt az egészet, mint mások, én viszont eléggé rosszul viseltem” – magyarázta, majd ismét megerősítette, a történtek nem vették el a kedvét a versenyzéstől.


És a vasárnapi futamon való részvételtől sem tántorították el. „Végső soron nekem az a munkám, hogy versenyezzek a csapatomért. Továbbra is élni akarom az életem, tovább kell lépnem, és el kell fogadnom, hogy néha olyan dolgokat kell tennem, amit nem akarok. Versenyezni akartam, ugyanakkor tényleg nagyon sajnálok minden érintettet. Nem is igazán akarok beszélni erről az egészről. Ő is ugyanolyan versenyző volt, mint mi. Csak sokkal balszerencsésebb…” – magyarázta.


„Teljesen váratlan volt ez az egész” – mondta a szombati balesetről, melyben az Alfa Romeo fejlesztőpilótája, Juan Manuel Correa is érintett volt, aki kettős lábtörést szenvedett, és azóta is egy belga kórházban kezelik. „Manapság már nagyon ritka az ilyen baleset, ugyanakkor tudjuk, hogy mégis megtörténhet. Megtörténhet az F1-ben is” – zárta gondolatát Norris.  




Lando Norris  (Fotó: XPB) Lando Norris (Fotó: XPB)