Lefoglalták Alesi autóját a spái F2-es halálos baleset után

A múlt hétvégi belgiumi tragédia kivizsgálásának részeként a hatóságok lefoglalták Giuliano Alesi autóját, amely beindította az Anthoine Hubert halálos balesetét előidéző láncreakciót.

Giuliano Alesi (Fotó: XPB)

A Forma–2-esek múlt szombati első spái versenyének 2. körében az Eau Rouge-kanyarban defektet kapott Giuliano Alesi. Miután elveszítette az uralmát a gépe fölött, s a pályára törmelékek kerültek, több társa a Raidillon aszfaltozott bukóterébe menekült. Így tett Anthoine Hubert is, aki viszont nekikoccant egy ellenfelének, s emiatt a gumifalba ütközött. A mögötte érkező Juan Manuel Correa ezt követően hajtott bele nagy tempóval a visszapattanó autójába, amely nem tudta már megvédeni utasát. Hubert nem sokkal később belehalt sérüléseibe.


Az FIA már jelezte, a belga versenyszervezőkkel, valamint a belga hatóságokkal együttműködve ki fogja vizsgálni a baleset körülményeit. Többek között arra is keresik a választ, mi okozhatta Alesi váratlan defektjét.


A vizsgálat részeként a hatóságok lefoglalták a francia versenygépét is. Mindez azt jelenti, hogy a Trindent-csapatnak egyetlen versenyre kész négykerekűje maradt Monzára. Miután másik versenyzőjük, Ralph Boschung anyagi gondokkal is küzd, az istálló úgy döntött, ezt az autót Alesinek adja az előttünk álló hétvégére. Aztán Oroszországban Boschung is visszatérhet.




Mick Schumacher, Callum Ilott és Giuliano Alesi (Fotó: XPB) Mick Schumacher, Callum Ilott és Giuliano Alesi (Fotó: XPB)


„A múlt hétvégi tragikus események után Giuliano Alesi autóját a belga hatóságok lefoglalták, mivel részt vett a súlyos balesetben. Ennek eredményeként a monzai versenyen a Trident-csapat csak egy autóval áll rajthoz, amit Alesi fog használni. Ez azt jelenti, hogy Ralph Boschung nem vehet részt az F2 olaszországi hétvégéjén. Ralph szeretné kifejezni részvétét Ahtioine Hubert családja, barátai és csapata felé, továbbá minél előbbi gyógyulást kíván Juan Manuel Correának” – állt Boschungék közleményében.


Az F2-es mezőny Monzára ezzel igencsak megfogyatkozik. Az elhunyt Hubert csapata, az Arden már jelezte, hogy csak a francia csapattársát, Tatiana Calderónt fogja indítani, és várhatóan a lábtörése és műtétje után szerdán Nagy-Britanniába szállított Juan Manuel Correának sem lesz helyettese a Sauber-Charouz-istállónál.