Musorujsag
Élő Eredmények

Maldonado: Közel voltam ahhoz, hogy a Ferrari versenyzője legyek

Maldonado: Közel voltam ahhoz, hogy a Ferrari versenyzője legyek

Beyond The Grid
Pastor Maldonado elárulta, 2013-ban egyeztetett a Ferrari vezetőivel, és jó esélyt látott arra, hogy a következő évnek a csapattal vágjon neki az F1-ben.

Ő volt az F1-es mezőny fenegyereke, aki annyiszor ütközött riválisaival, hogy még egy külön internetes oldalt is működtettek a két balesete között eltelt idő számlálására. Gyakran tették gúny tárgyává, és sokszor nem is ok nélkül kritizálták. Ugyanakkor azt sem lehetett elvitatni, hogy amikor kijött neki a lépés, akkor bizony nagyon gyors is tudott lenni. Rossz megítélése ellenére egyszeres F1-es futamgyőztesnek vallhatja magát, köszönhetően az elmúlt évtized talán legváratlanabb végeredményt hozó versenyének, a 2012-es Spanyol Nagydíjnak.

Pastor Maldonado már 4 éve nem tagja a királykategória mezőnyének, ám pályafutása alatt alkotott annyira emlékezeteset, hogy az F1 hivatalos podcastjának, a Beyond the Gridnek a vendége legyen. A beszélgetés során a venezuelai többek között azt is elmesélte, nem is állt olyan messze attól, hogy teljesen másképp alakíthassa az F1-es pályafutását. Meglepő barcelonai futamgyőzelme után például elmondása szerint annyira nagy volt az érdeklődés iránta, hogy még a Ferrari is kapcsolatba lépett vele a következő évben.

„Akkoriban én voltam a nagy újdonság a Forma–1-ben, aki nyerni tudott egy nem győztes autóval. Az emberek figyeltek rám, boldogan üdvözöltek, és a csapatok is. És még beszéltek is velem. Örömmel fogadtak a csapatoknál” – mondta. „Emlékszem, a Ferrarinál Montezemolóval és Domenicalival egyeztettem. Az olasz fickók mindig követték az eredményeimet és a pályafutásom alakulását. Sok pontot szereztem egy olyan autóval, amely sehol sem volt, jó versenyeket teljesítettem, és egy idő után egészen közel is kerültem hozzá” – utalt a ferraris lehetőségre.

Maldonadót egész F1-es pályafutása alatt a venezuelai állami olajvállalat, a PDVSA támogatta. Az ő ténykedésük jelentett némi bizonytalanságot, ám szerinte ez nem okozott komoly problémát. „Sok volt az érdekütközés a szponzorok között, és erről beszéltünk is. Az én támogatóim készen álltak elfogadni, hogy föl sem kerül a logójuk az autóra, vagy ha igen, egy másik cégüké. A pályafutásom érdekében találtak volna megoldást. Szóval nagyon közel kerültünk a Ferrarihoz egy ponton, és akkor arra számítottam, hogy hozzájuk kerülök. Az volt az én időm, a második esélyem, amellyel nem úgy kell bizonyítanom versenyről versenyre, hogy lehetetlen helyzetben vagyok” – utalt arra, hogy a Williamsszel 2013-ban a csapat addigi történetének leggyengébb szezonját futották.

Pastor Maldonado 2012-es barcelonai futamgyőzelme után (Fotó: XPB) Pastor Maldonado 2012-es barcelonai futamgyőzelme után (Fotó: XPB)

Maldonado állítja, hogy 2014-ben Fernando Alonso csapattársa lehetett volna a Scuderiánál, amit csak Kimi Räikkönen visszatérése hiúsított meg. A finn az akkori csapatfőnök, Stefano Domenicali hívására ment vissza Maranellóba. Maldonado ezzel szemben azt mondta, a Ferrarival való kapcsolata azzal szakadt meg, hogy Domenicalit, majd később Luca di Montezemolo elnököt is elküldték a csapattól, s kicserélődött a vezetőség. „Ekkor megszakadt a kapcsolat, nem beszéltünk már, és másra összpontosítottunk. Sosem jártam Maranellóban, de volt pár találkozónk a versenypályán. Domenicalival többször is találkoztam, és Montezemolóval is” – mesélte.

Hogy az a közelség valóban olyan közeli volt, amilyennek a versenyző érezte, az már más kérdés. Maldonado mindenesetre miután 2013 végén összeveszett a Williamsszel, a Lotushoz ment, ahol két szezont húzott le. És közben a gyenge Renault-motorral küzdött, miközben a Mercedesre váltó Williams hirtelen a mezőny élén találta magát. A szakításukat ennek ellenére indokoltnak látta. „Úgy vágtunk neki a 2013-as évnek, hogy az lesz a Williams történetének legjobb autója, de valójában a valaha volt legrosszabb lett. (…) Én elégedett vagyok a pályafutásommal. Nemcsak azért, mert megvolt az esélyem, hanem az eredményeimmel is.”

Azt azonban nem titkolja, többre hivatottnak érezte magát az F1-ben. „Sokkal többre. Amikor látom a mostani versenyzőket, arra gondolok: »Istenem, ennél jobbat tudnék!« Még akár ma is. De talán már elmúlt az én időm” – összegzett.

190905 OlaszGP időtábla

Borítókép: Pastor Maldonado és Fernando Alonso a 2012-es barcelonai dobogón (Fotó: xpbimages.com)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Bika balettcipőben – avagy a Maldonado-jelenség rejtélyei
Ha kellett, Chuck Norrisként mindenkit lerúgott, máskor Leslie Nielsen diadalittasságával vonult el előttünk, miközben mögötte minden összedőlt. Roncsautók, váratlan hibák, de zseniális manőverek és komoly sikerek is kísérték útját. A róla szőtt – sokszor kegyetlenül igazságtalan – viccekkel kétes hírű ikonná vált, örök nyomot hagyva maga után az F1-ben. Pastor Maldonado és Pastor Maldonado megfejthetetlen kettős életének története következik!
Alpine F1 Team