×

Módosított festéssel támad az Alfa Romeo

Új köntösben, módosított festéssel vág neki hazai versenyhétvégéjének az Alfa Romeo. A csapat autóin a megszokott piros és fehér mellett az olasz zászló harmadik színe, a zöld is feltűnik majd.

Kép: XPB

Visszatérése utáni első hazai futamára készül az Alfa Romeo, ezt pedig különleges fényezéssel ünneplik majd. Az új dizájnt a csütörtöki sajtónapon láthattuk először (hivatalos leleplezést eddig nem tartott az istálló, autói „csupán” megjelentek az új köntösben).


Nagy eltérés ugyan nincs az eddig megszokott fényezéstől, hiszen „csak” egy zöld csík került fel a gépre, annak megjelenése mégis láthatóan különbözik az eddigitől, a szóban forgó csíkoknak köszönhetően pedig az olasz zászló színeit is kiadja.




Kép: XPB Kép: XPB



„Az Olasz Nagydíj nagyon fontos nekünk” – jegyezte meg még a hétvége kezdete előtt a csapatvezető, Frédéric Vasseur. „Fontos a pályán és azon kívül is. Egyrészt ez a helyszín van legközelebb a főhadiszállásunkhoz, és ez az Alfa Romeo hazai hétvégéje.  Szóval nagyon motiváltak vagyunk, hogy jól teljesítsünk. Kritikus szakaszában vagyunk a bajnokságnak, meccsben vagyunk a többiekkel, de a versenyképességet pontszerzéssé kell alakítani” – magyarázta.


„Bebizonyítottuk már, hogy az időmérőkön és a futamokon is jók vagyunk, vasárnap viszont mindent össze kell raknunk, hogy elérjük a várt eredményeket. Mindenki nagyon keményen dolgozik a csapatunkban, és biztosra veszem, hogy ennek köszönhetően vasárnap olyan eredményt szerzünk majd, amilyet szeretnénk” – folytatta.


Ami az Alfa  helyzetét illeti, a csapat jelenleg a nyolcadik helyet foglalja el a tabellán, a verseny azonban annyira szoros a középmezőnyben, hogy az ötödik megszerzése sem tűnik elképzelhetetlennek, az azt elfoglaló Toro Rosso ugyanis csak tizenkilenc ponttal áll előttük.




Kép: XPB Kép: XPB