Musorujsag
Élő Eredmények

Győztes született: Leclerc előtt nincsenek határok

Győztes született: Leclerc előtt nincsenek határok

Sky Sports, FIA, Crash, Bild
Egy évvel az érkezésének bejelentése után már nem is kérdés, kockázatos volt-e Ferrariba ültetni Charles Leclerc-t, A tehetség igazi győztesként kezd versenyezni, hatalmas tempóval fejlődik, főnöke pedig biztos benne, hogy együtt különlegeset alkothatnak.

Napra pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be a Ferrari, hogy Kimi Räikkönen helyére 2019-ben Charles Lercler-t ülteti. Az akkor még kétségeket és kérdéseket fölvető cseréről azóta bebizonyosodott, a legjobb döntés volt. Leclerc egy év elteltével kétszeres futamgyőztesnek vallhatja magát, aki stabil eredményeivel szép lassan a Ferrari húzóemberévé válik a botladozó Sebastian Vettel helyett, s nem mellesleg egyre jobban belopja magát az olasz szurkolók és a csapat szívébe is.

Ez utóbbi folyamatban a monzai győzelme kétségkívül hatalmas lökést jelentett. Leclerc egy 9 éves ferraris nyeretlenségi korszakot zárt le hazai pályán, határozott, időnként könyörtelen versenyzésével pedig bizonyította, minden kvalitása megvan ahhoz, hogy a jövő emberének tekintsék: gyors, végtelenül tudatos, gyorsan tanul, a hibákat a fejlődés lehetőségeként fogja föl, és remekül bírja a nyomást.

Leclerc gyakran emlegette mostanság, hogy Kanadát követően változtatott időmérős szemléletmódján. Azóta Sebastian Vettel még egyszer sem tudta legyőzni őt kvalifikáción. A Magyar Nagydíjat követően eközben arról beszélt, hogy tapasztalt kollégájához képest nem elég jó a gumik beosztásában, ezért a versenytempója sem az igazi. A szünetben dolgozott ezen, aztán két győzelemmel tért vissza, melyekben egyformán meghatározó szerepe volt a megfelelő gumikezelésnek. Legutóbb már ebben is felülmúlta Vettelt.

És ha ez gépezet beindul…

Charles Leclerc (Fotó: Ferrari) Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

„Nem volt egyszerű a szezonkezdés, elkövettem pár hibát” – tekintett vissza fejlődésére Leclerc. „Az ilyesmit kicsit írhatjuk a fiatalság számlájára is. De ez egyáltalán nem kifogás! Szerintem sokat fejlődtem az év kezdete óta.”

Egy év távlatából úgy érzi, sikerült rácáfolnia a ferraris előléptetését még túl korainak tartó kritikusokra. „Megértettem az előző évi kritikákat, amik azt mondták, túl fiatal vagyok még. Már a második szezonban a Ferrari versenyzőjévé válni valóban korai. Csak hálás lehetek a Ferrarinak, hogy hitt bennem. Sok adatuk volt rólam, és szerintem mindent kielemeztek. Nem volt könnyű döntés. Végső soron elégedett lehetek az eddigi eredményeimmel, amik azt bizonyítják, hogy talán felkészültebb vagyok, mint azt egyesek hitték.”

Mattia Binotto csapatfőnök egy monzai futam előtt adott Bild-interjúban megerősítette, valóban nem tekintettek lutriként Leclerc korai alkalmazására, ők nagyon is számítottak arra, hogy a monacói tehetség helyt fog állni náluk. „Hogy őszinte legyek, igen. Tudtuk, hogy erős lehet. Jó volt a Forma–3-ban, jó volt a Forma–2-ben, és tavaly az Alfa Romeónál is. Számítottunk rá, hogy gyors lehet” – fogalmazott.

Leclerc valahol azonban még e várakozásokat is felülmúlta. Spában úgy aratta élete első futamgyőzelmét, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Monzába érve aztán elismerte, felszabadulttá és magabiztosabbá vált a győzelemtől. Az olaszországi hétvégén pedig már igazi győztesként viselkedett és gondolkodott. Utóbb elárulta, ezt kicsit furcsállt is, és leginkább a Ferrari hazai versenyének, a monzai hangulatnak a számlájára írta.

Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA) Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA)

„Ez volt az első hétvége életemben, amelyen az egyetlen gondolatomat a győzelem jelentette. Általában csak a munkámra figyelek, arra, amit az autóban kell csinálnom, és általában ez a sikeresebb és jobb módszer. De szerda óta, amikor láttam, milyen támogatást kapunk… egyszerűen hihetetlen! Onnantól csak egy dolgot akartam ezen a hétvégén: nyerni a hazai közönség előtt, akik ennyire támogatják a csapatunkat” – mesélte.

Mindez csak még tovább növelte a vállait nyomó teher súlyát. „Nagyon nehéz volt, mert a verseny alatt is a győzelem járt a fejemben, és hogy milyen sokat jelentene ez mindenkinek a lelátókon. Szóval ez csak még nagyobb nyomást jelentett – pedig az első körtől kezdve az utolsóig már így is épp elég nagy nyomás nehezedett rám.”

Viszont ezt a nyomást is kiállta, és az újabb győzelem, a kapott elismerések, az ünneplés csak még nagyobb lendületet ad neki, még tovább erősíti őt. „Nagyszerűen versenyez a nyári szünet óta. Láthattuk, hogyan védte a pozícióját. Csak nagyon kis hibákat vétett. A nyomást inkább motivációnak érzi, és nagyon jól versenyez nyomás alatt” – méltatta őt Binotto, majd kijelentette: „Azt reméljük, hogy Charles-lal valami egészen különlegeset alkothatunk együtt.”

Valóban kezd formálódni valami különleges Maranellóban. És a sikerektől, azok intenzitásától egyre inkább megállíthatatlannak tűnik. „Hogy is mondják ezt angolul: Libération? Igen, szabadság! Nagyjából ezzel jellemezném– felelte Leclerc, amikor arra kérték, egy szóval fejezze ki, mit érez a monzai győzelme után.

Aki ennyire szabadnak érzi magát, az bátran szárnyalhat. És korlátok, határok nélkül olyan magasra, olyan messzire juthat, amennyire csak képes.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: Mission Winnow)

További tartalmak