Musorujsag
Élő Eredmények

Villeneuve: Leclerc tudta, Monzában a piszkos trükk is belefér

Villeneuve: Leclerc tudta, Monzában a piszkos trükk is belefér

Motorsport-Magazin, BBC, Youtube
Nem tartja védhetőnek Charles Leclerc határt átlépő védekező manőverét Jacques Villeneuve, aki szerint a monacói azzal is számolhatott, hogy Monzában elnézőbbek lesznek vele a bírák.

Az a bizonyos 23. körben bemutatott manőver valószínűleg még sokáig vita tárgya lesz a múlt hétvégi Olasz Nagydíj kapcsán. Lewis Hamilton a külső ívről támadta az első helyen álló Charles Leclerc-t, aki a Roggia-sikán féktávján agresszíven a Mercedes felé mozdult, leszorítva azt a pályáról. A brit és csapata is úgy érezte, e megmozdulás túlment a határon, ám az FIA az új gyakorlatára hivatkozva nem indított vizsgálatot, csak egy figyelmeztető fekete-fehér zászlót mutatott föl, amivel azt jelezte, hogy még egy kétes eset, és abból már vizsgálat/büntetés lesz.

Leclerc a futam után elmondta, teljesen tudatosan ment el a legvégső határig a védekezésben, mivel a semmilyen lehetőséget nem akart kihasználatlanul hagyni a győzelemért. Tudta, hogy miután az FIA az ő Max Verstappennel történt hasonló esete óta elnézőbb, ez a keménység talán még beleférhet a részéről.

Többen vannak azonban a paddockban, akik elfogadhatatlannak találták, az FIA hozzáállásával együtt. Az F1 állandó megmondóembere, Jacques Villeneuve nemes egyszerűséggel Kevin Magnussenhez hasonlította Leclerc-t, akiről sok versenyzőtársa úgy tartja, hogy a legsportszerűtlenebb tagja a mezőnynek. A kanadai szerint nyilvánvaló politikai döntés született a Ferrari hazai versenyén. „Nehéz ezt itt kimondani, mert ha az igazat mondod, egyből azt mondják: ‘Idióta vagy! Miért mondasz ilyet? Mi pont ezt szeretjük!’ Viszont Leclerc-t pontosan ugyanolyan mércével kell megítélni, mint minden más versenyzőt. És ezen a vasárnapon ő egy Magnussent csinált. Ez az igazság” – mondta ki a tifosi véleményével mit sem törődve az 1997-es világbajnok a Motorsport-Magazinnak.

„Leclerc a mezőre küldte Lewist” – mondta a 23. körös esetről, majd megállapította, Leclerc később a Parabolicában is túl későn vágott Hamilton elé, előtte pedig az első sikán levágásával is nyilvánvaló előnyt szerzett. „Levágta a sikánt, és a kijáratánál előrébb volt, mint a bejáratnál. És még csak vizsgálat sem indult miatta. Amit pedig a második sikánnál csinált, azt a pálya legveszélyesebb részén tette. Ha egy másik pályán csinálta volna, vagy ha egy másik versenyző tette volna ezt, büntetést kapott volna” – vádolta meg az FIA-t azzal, hogy Monzában befolyásolta ítélkezését a helyszín és a nyilvánvalóan Leclerc győzelmét kívánó közönség.

Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA) Charles Leclerc és Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

Hasonlóra Hamilton és Toto Wolff is célozgatott a futam után. Lejtett a hazai pálya a Ferrarinak? Villeneuve szerint nyilvánvaló, sőt, ő úgy látja, Leclerc eleve belekalkulálta ezt is, amikor az ilyen szintű agresszivitás mellett döntött. „Képzeljék csak el! Tudta, hogy megkockáztathatja, tehát játszott a határokkal, és be is vált neki” – hívta föl a figyelmet Villeneuve, majd aláhúzta, a szerinte rossz ítélkezés még semmit sem von le a monacói érdemeiből. „Tényleg igazán klasszul versenyzett, szuperjó volt. Ne felejtsük el, hogy még mindig csak huszonegy éves! A gumikat is beosztotta, mindent jól csinált. És a végeredmény is nagyszerű lett.”

Villeneuve nincs egyedül e véleményével. A BBC elemzőjeként dolgozó korábbi Renault-versenyző, Jolyon Palmer is úgy véli, hogy Leclerc egyértelműen nem tartotta be a szabályokat manőverével, és az FIA döntését, szemléletmódját több szempontból is erősen támadhatónak érzi. Szerinte régen rossz, ha egyáltalán fölmerülhet annak gyanúja, hogy a bíráskodásra hatással lehet a közeg, a verseny esetleges végkimenetele. „Egyesek ezt talán úgy tekintették, hogy a bírák elmenekültek egy nagy döntés elől, ami a Ferrari vezető versenyzője ellen szólt volna Monzában, százezer vörösbe öltözött olasz szurkoló előtt. Hamilton és a Mercedes főnöke, Toto Wolff is erre tett utalást a verseny után. Véleményem szerint a döntés egyértelmű volt. Nem akartam büntetést látni, mert tönkretette volna a versenyt, de ettől még a szabályok a legjobb szabályok, és a sportág javáért előnyben kéne őket részesíteni a szórakoztató faktorral szemben.”

„Ez olyan, mintha a Manchester City nulla nullára állna a Crystal Palace ellen, és a hatvanadik percben Raheem Sterlinget a földre vinnék a tizenhatoson belül, és az esélytelen még egy játékosát is elveszítené. Egy tizenegyes megadása a Citynek, valamint a kiállítás a Palace-ból valóban tönkretenné a meccset, de nem mondhatod azt, hogy nem döntesz így, mert mindenki izgalmas utolsó harminc percet akar látni. És az sem lehetséges, hogy azért nem adod meg a büntetőt, mert a huszonötezer Crystal Palace-szurkoló akkor elégedetlen lesz…” – élt focis hasonlattal a brit.

Charles Leclerc és Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Charles Leclerc és Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

A 2016-os világbajnok, Nico Rosberg eközben nem teljesen értett egyet kollégáival. Bár elismerte, hogy a szabályok szövegének szó szerinti értelmezése alapján Leclerc szabálytalan volt, emlékeztetett egy bizonyos kanadai esetre is… „A szabályban az áll, hogy egy autó szélességének megfelelő helyet kell hagyni. Ez egyértelmű. A szabályok alapján tehát száz százalékig büntetés járt volna, mivel nem volt ott ez a hely. Ezt nem lehet kétségbe vonni” – mondta, majd Sebastian Vettel pályalevágós esete kapcsán megjegyezte, akkor még sokan azért bírálták az FIA-t, mert túlságosan ragaszkodik a szabályzata szövegéhez. „Montreal után mindenki éppen ezt akarta látni. Mi ilyen versenyzést akarunk látni, kemény csatát a határon. Természetesen van egy finom határvonal, amit átlépve már veszélyes vagy, és Leclerc ezen a határon volt. Ha egy kicsivel messzebb megy, az már túl sok lett volna” – érvelt a német, aki szerint helyes döntés született.

Borítókép: Lewis Hamilton és Charles Leclerc koccanása a 23. körben (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak