Mint Senna és Federer: Leclerc stílusát dicsérik az exferrarisok

Kivívta a szakma elismerését a Monzában második F1-es győzelmét arató Charles Leclerc, akit a Ferrari korábbi nagyjai igazi sportlegendákhoz hasonlítottak.

Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA))

Spái első futamgyőzelme után Monzában rátette a másodikat is Charles Leclerc. Az elmúlt két hétben megvillantotta minden olyan tulajdonságát, amik alapján a jövő nagy F1-es bajnokának tartják. Mindkét versenyen bizonyította, mennyire gyors, nagyon jól kezelte a nyomást, megőrizte a hidegvérét, ha pedig kellett, a lehető legerőszakosabb volt, de azt sem ösztönből, hanem tudatosan.


A Ferrarival 40 évvel ezelőtt világbajnokságot nyerő Jody Schecker a helyszínen nézte végig Leclerc monzai pole-szerzését és futamgyőzelmét, hiszen a volt csapata vendégeként három napon keresztül bemutatózott 1979-es világbajnok F1-es autójával. A dél-afrikait nem Leclerc teljesítménye lepte meg a legjobban, hanem az, amilyen hatást rá gyakorolt a tehetség teljesítménye és személyisége együttesen.


„Ő egy csodálatos, igazán kedves fickó. A Forma–1 Federerjének tekintem, és remélhetőleg az eredményei is hasonlóak lesznek” – utalt a tenisz királyára, a 20-szoros Grand Slam-győztes Roger Federerre, akit sokan minden idők legzseniálisabb teniszezőjének tartanak, és aki szerénységével egyben a legnépszerűbb játékos is jelenleg. „Vicces figura, és soha nem tekintettem úgy egy versenyzőre sem, hogy azt gondoltam: ’Hűha!’ Mind a versenyzői pályafutásomat, mind az azt követő időszakot tekintve Leclerc az első számomra, akire így tekintek. Be kell valljam, már szinte szeretem ezt a fiút. Mindig nagyon higgadt, igazán kedvesnek tűnik, és elképesztően tehetséges. Nála minden egyben van. Már csak arra lennék kíváncsi, Monacóból érkezve hogy lehet valaki ilyen. Ez teljesen összezavar” – nyilatkozta a Racefansnek Scheckter.


A Ferrari örök kedvencének, Jean Alesinek eközben egy másik korszakos zsenit juttatta eszébe Leclerc: Ayrton Sennát. „Tudtam, hogy Leclerc bátor és gyors, de Monzában még ezen is túlment. Nemcsak jó volt, hanem fenomenális! Charles egész évben ilyen benyomást kelt. Ha arra gondolok, hogy már a második ferraris versenyét megnyerhette volna Bahreinben… A motorhiba közbeszólt, de ez egészen bámulatos” – nyilatkozta a Gazzetta dello Sportnak a francia.




Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA) Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA)


A stílusáról beszélve elmondta, bár manapság már nincsenek olyan markáns jellemvonásai egy versenyzőnek a volán mögött, mint korábban, összességében mégis lát egy területet, amiben különlegesnek érzi a monacóit. És éppen ez az, amiben szerinte Sennára hasonlít. „Manapság már nem különböznek annyira a stílusok, mivel a gumik annyira meghatározó tényezővé váltak, hogy már nem is marad hely az egyéniségnek. A legtöbb fiatal nagyon egyforma, ám ha az ellenfelekhez viszonyítom, Leclerc a fékezésnél van előnyben. Hihetetlen magabiztosságot érzek nála e téren. Amikor Vettelt Bahreinben megelőzte, úgy tűnt, mintha Vettel elengedte volna, annyira eltökélten előzött Leclerc.”


„Az is nyilvánvaló, hogy tanult az Ausztriában történtekből, amikor Max (Verstappen) kitolta őt a pályáról. Már Angliában megmutatta, hogy vele kétszer ezt nem lehet megtenni. Charles annyira agyafúrt, mint az ellenfelei, de ezt bizonyos fokú eleganciával csinálja. Sosem tenne semmi piszkosat. Pont úgy, mint Senna” – vont párhuzamot a brazilok háromszoros világbajnok versenyzőjével.