Musorujsag
Élő Eredmények

Renault: Kínos, hogy a McLarennel küzdünk

Renault: Kínos, hogy a McLarennel küzdünk

Autosport
A Renault csapatvezetője, Cyril Abiteboul reális célnak tartja a negyedik hely megszerzését a gyártók bajnokságában, azt viszont kínosnak érzi, hogy gyári alakulatuk egyetlen partnercsapatával, a McLarennel küzd ezért a pozícióért.

A nyár szünet alatt úgy tűnt, a McLarent egyik középcsapat sem tudja már megszorongatni, és a britek komolyabb küzdelem nélkül szerzik majd meg a negyedik helyet, Belgiumban és Olaszországban viszont két komoly hiba is hátráltatta őket, miközben a Renault magára talált, és tizennyolc pontosra csökkentette lemaradását.

Kétségtelen, a franciák megérezték a vérszagot, és máris célba vették a McLarent, valamint a legelőkelőbb pozíciót a három óriás mögött. Csapatfőnökük szerint a cél megvalósítható, hiszen a Renault csomagja jobb a McLarenénél, a lehetőségek kihasználásával tehát beérhetik az ellenfelet.

„Egy kissé kínos ez a helyzet” – kezdte Abiteboul, amikor a partnercsapattal való küzdelemről faggatták. „A McLaren javulása egyértelműen a motor és a karosszéria terén elért fejlődés kombinációjának tulajdonítható. Szerintem bizonyos körülmények között jobb az ő karosszériájuk, összességében viszont jobb az autónk, és más körülmények között pedig a mi karosszériánk a versenyképesebb.”

Cyril Abiteboul (Fotó: XPB) Cyril Abiteboul (Fotó: XPB)

 „Szóval a csata a pályakarakterekről szól, arról, kinek melyik kedvez jobban, és ki tudja kihasználni az adott helyszín kínálta lehetőségeket. A célunk a negyedik hely megszerzése volt, és továbbra is ezt akarjuk. Korábban nehéznek tűnt az elérése, most viszont egy megvalósítható célnak látszik. Erre összpontosítunk” – hangsúlyozta.

„A nyomás nem változott, sőt ha az ember nem tudja megvalósítani a célját, akkor érzi is ezt a nyomást, de biztosra veszem, hogy ez mindenki számára azonos. Ellenkező esetben itt sem lennének az F1-es mezőnyben. Jó, ha olyan céljaid vannak, melyeknek az elérése kihívást jelent. Persze a céloknak reális céloknak kell lenniük, számunkra pedig mindig a negyedik helyezés volt a cél. Keményen dolgozunk, hogy teljesíthessük” – magyarázta.

A szakember kiemelte, az előző hetek eredményei elsősorban annak köszönhetőek, hogy Spában és Monzában kijöttek a Renault autójának erősségei, ugyanakkor elhintette, más helyszíneken is lehettek volna hasonlóan erős hétvégéig, ám nem tudtak élni a lehetőségekkel: „Őszintén szólva, olyan sok dolog nem változott. Az autó erősségei és gyengeségei sem változtak, és nagyon jól tudjuk, mire számítsunk a folytatásban. Voltak pályák, ahol szerezhettünk volna hasonló eredményeket, de nem tettük meg. Úgy igazságos, hogy most legalább egyszer már összejött.”

„Emlékezzünk csak Bahreinre (ahol mindkét autó műszaki hiba miatt esett ki), de Montreal és Spa is jobb lehetett volna. Sokszor nem a tervek szerint alakultak a futamaink, de most végre kijött a lépés. Egy külső tényező sem segített minket Monzában, kivéve talán Sebastian (Vettel) megpördülését. Az autón erős volt, szóval megérdemeltük a jó helyezéseket. Remélem ezzel a gyárnak is lökést adtunk. Persze nem várhatunk mindig a speciális pályáinkra, igaz, vannak még helyszínek, ahol jók lehetünk. Csak ugyanazt kell tennünk, mint Monzában, amikor versenyképesek leszünk” – fejezte be a francia.

190920 SingGP időtábla

Borítókép: Carlos Sainz és Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak