Kubica bejelentette, hogy elhagyja a Williamst

Robert Kubica bejelentette, hogy a mostani szezon végén elhagyja a Williams csapatát. Elmondása szerint nem lelte sok örömét a versenyzésben az F1-es visszatérése óta.

Robert Kubica (Fotó: XPB)

A Szingapúri Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatójára hivatalos volt Robert Kubica, aki ezt az alkalmat megragadva váratlanul bejelentette, hogy a mostani idény végén elhagyja jelenlegi csapatát. A Williams ezzel egy időben hivatalos közlemény kiadásával erősítette meg ugyanezt. Abban a lengyel versenyzőt idézve azt írták: „Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak az elmúlt két évért és hogy visszatérhettem a Forma–1-be! Élveztem a csapattal eltöltött időszakot, mind fejlesztő és tartalékversenyzőként, mint állandó versenyzőként, de úgy éreztem, eljött az idő a továbblépésre és egy új fejezet kezdetére a pályafutásomban.”


A sajtótájékoztatón ennél kicsit többet is mondott. „Várjuk már a következő évet, de hogy kiértékelhessem a lehetőségeimet, előbb döntést kellett hoznom arról, hogy nem folytatom a Williamsszel a mostani év vége után” – fogalmazott az egyszeres futamgyőztes, aki később arra is utalást tett, hogy sereghajtóként, az idei autóval küszködve nem sok örömét leli a visszatérésében. „Mindig is mondtam, hogy nagy erőfeszítésembe telt, sok időt fordítottam az F1-es visszatérésre. Amióta visszatértem, mindig azt mondtam, hogy az F1-ben maradás a célom, de nem bármi áron. Az elsődleges, hogy bármit is hoz a jövő, szeretném újra élvezni a versenyzést” – mondta.


„Természetesen ez a szezon nehéz volt a teljesítmény szempontjából, de nagyon sokat ki is vett belőlem. Újra az F1-ben szerepelni ilyen hosszú idő után nem egyszerű, főleg nem egy olyan nehéz helyzetben, amilyenben mi vagyunk. Mindenesetre köszönettel tartozom a csapatnak a lehetőségért, és majd kiderül, mit hoz a jövő.”




Robert Kubica (Fotó: XPB) Robert Kubica (Fotó: XPB)


A Williams közleményében Claire Williams csapatvezető-helyettes elmondta: „Szeretnénk köszönetet mondani Robertnek a kemény munkájáért, tiszteletben tartjuk a döntését, hogy a szezon végén távozik a csapattól. Robert fontos tagja volt a csapatunknak, mind tartalékversenyzőként, mind állandó versenyzőként. Köszönettel tartozunk neki, hogy ebben a két embert próbáló szezonban ennyit fáradozott, és minden jót kívánunk neki a jövőre nézve!”


Az istálló egyelőre nem ismertette a 2020-as versenyzőfelállását, ám miután George Russell-lel hosszú távra terveznek, várhatóan csak egy üres ülésnek kell gazdát találniuk. A legjobb eséllyel erre a Forma–2-ben szereplő tartalékversenyzőjük, Nicholas Latifi pályázik.


Hogy Kubicának lesz-e esélye az F1-ben maradni, az mind az üres ülések alacsony száma, mind az idei gyengélkedése miatt erősen kérdéses. Nemrég a BMW viszont jelezte, érdekelné őket egy esetleges együttműködés a DTM-ben, igaz, azt még ők sem tudják, lesz-e helyük az F1-ben velük már versenyző lengyel számára. Emellett nyílhat még lehetősége arra is, hogy egy F1-es csapatnál legyen fejlesztőversenyző, szimulátoros fejlesztő. Efféle ajánlatot már a mostani szezon előtt visszautasított: a Ferrari hívta őt 2019-re, de a valódi versenyzést vonzóbb lehetőségnek találta. Ezt elmondása szerint azóta sem bánta meg, a szimulátorozás kapcsán pedig a sajtótájékoztatón azt mondta: „Kétlem, hogy csak szimulátoroznék a jövőben, és meglepődnék azon is, ha nem versenyeznék valahol.


Miután azt sugallta, hogy a mostani bejelentése egyfajta előfeltétele volt annak, hogy megnyíljanak előtte más lehetőségek, nem zárható ki, hogy a lengyelnek már konkrét terve is van 2020-ra. Személyes partnere, a lengyel olajipari vállalat, a PKN Orlen máris jelezte, több opciót is mérlegelnek, és a prioritás számukra az F1-ben maradás, ám bármit is hoz a jövő, ők továbbra is támogatni fogják Kubicát.


190919 idotabla SzingGP