Musorujsag
Élő Eredmények

392 napot várt rá: Vettel a pokolból a fellegekbe!

392 napot várt rá: Vettel a pokolból a fellegekbe!

Boxutca, Sky Sports
Megtört a jég, az év 15. versenyén Sebastian Vettel is feliratkozott a 2019-es futamgyőztesek közé! Felszabadultsága mindent elmondott a mögötte hagyott időszakról.

A pokolból a mennybe – ez volt az útirány Sebastian Vettel számára az elmúlt két hétben. Monzában elérte az idénye abszolút mélypontját azzal, hogy egy megpördülés és büntetés után a mezőny végén kullogott célba, miközben Charles Leclerc hazai pályán mámoros győzelemmel ajándékozta meg a tifosit. Szingapúr aztán esélyt kínált neki az időmérő edzés, ám ő kiejtette a kezéből, és így egy újabb házon belüli vereséggel hozta nehéz helyzetbe magát. Vasárnap viszont eljött a szerencsés fordulat pillanata.

A első etapban úgy tűnt, Leclerc teljesen uralja a versenyt, és a zsinórban harmadik győzelme felé halad, ám a Ferrari helyette Vettelt hívta korábban boxba, őt vette ki először a tötyörgős vonatozásból, és ezzel lényegében visszaadta neki a szombaton elejtett lehetőséget. Innen már „csak” be kellett osztania az erejét, és célba kormányozni az autóját.

Pályafutása során 53. alkalommal tette ezt az első helyen, és ötödször Szingapúrban. A mostaninak viszont különleges jelentősége volt, és nemcsak azért, mert az idei első volt, hanem azért is, ami az elmúlt 392 napban vele történt. Ennyi idő telt el azóta, hogy a tavalyi belgiumi verseny végén legutóbb a dobogó tetejére ugorhatott – ennél tovább csupán egyszer kellett várnia a győzelemre pályafutása során, még a 2016-os nyeretlensége idején.

„Nem tudom, talán butaság részemről, de nem tekintek vissza igazán. És nem is igazán számolgatok. Mindig csak várom a következőt” – mondta, amikor e hosszú nyeretlenségről kérdezték.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Azt azért nem is tagadhatta, hogy valóban megkönnyebbült: lerítt róla. „Kissé leizzadtam, de nagyon boldog vagyok, nagyszerű verseny volt! Mindenekelőtt a csapatnak gratulálok! Nehezen alakult a szezon első fele, de az utóbbi hetekben életre keltünk, és nagyon büszke vagyok mindenkire, akik odahaza dolgozik” – fogalmazott a négyszeres világbajnok.

Külön kiemelte azt is, mekkora erőt adtak neki a mellette a nehéz időszakban is kitartó szurkolói. „Másodsorban szeretném megköszönni a szurkolóknak! Az utóbbi hetek nem voltak a legjobbak, de óriási támogatást kaptam, rengeteg levelet és üzenetet. Az emberek elmesélték a saját történeteiket az életük azon időszakáról, amikor nem alakultak jól a dolgaik. Ez nagy hitet adott, és most mindezt a pályára akartam vinni.”

A győzelem lett a jutalma. „Jó érzés. Nem volt a legkönnyebb ez a pár hét számomra, de túljutottam rajta. Tovább hittem magamban, és elégedett vagyok a mai nappal. Azzal nem teljesen, ahogyan az egész hétvége alakult, mivel éreztem, hogy bennem van, de az utolsó körben nem tudtam megcsinálni. A mai versenyem akkor kelt életre, amikor meghallottam, hogy ’Box, boksz!’. Elég későn jött, kicsit spontánnak is tűnt, de ez volt a döntő a versenyem szempontjából.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

„Utána nagyon nehéz volt beosztani a gumikat, kezelni a forgalmat. Próbáltam a lehető leggyorsabban átsurranni rajtuk, hátha ezzel egérútra tehetek szert. Végül a biztonsági autók miatt ez nem működött, de a végéig irányítottam, az autó egyre jobb lett. Az újraindítások nem voltak egyszerűek a hideg gumikkal, de az első autónak mindig előnye van ilyenkor.”

Vettel győzelme egyben egy triplát is jelentett: a Ferrari továbbra is veretlen a nyári szünet óta, sorozatban harmadik versenyüket nyerték. És ezzel náluk is egy régóta tartó rossz sorozatnak szakadt vége. Legutóbb 2008-ban (!) fordult elő velük, hogy egymást követően három versenyt tudtak nyerni. Akkor Kimi Räikkönen és Felipe Massa felváltva négy első helyet szerzett nekik Malajziában, Bahreinben, Spanyolországban és Törökországban.

A negyedik most még hiányzik, de a jövő hétvégén Szocsiban akár hozzá is csaphatják a mostaniakhoz. Az a pálya papíron sokkal jobban fekszik nekik, mint Szingapúr…

Borítókép: Sebastian Vettel (GER), Scuderia Ferrari 22.09.2019. Formula 1 World Championship, Rd 15, Singapore Grand Prix, Marina Bay Street Circuit, Singapore, Race Day. - www.xpbimages.com, EMail: requests@xpbimages.com - copy of publication required for printed pictures. Every used picture is fee-liable. © Copyright: Charniaux / XPB Images

További tartalmak