Musorujsag
Élő Eredmények

Kubica: A szingapúri célba érkezés volt az egyik legnagyobb eredményem

Kubica: A szingapúri célba érkezés volt az egyik legnagyobb eredményem

Formula1.com
Bár az eredmény ezúttal sem volt túl kedvező, Robert Kubica egyik legnagyobb személyes teljesítményeként tartja számon a szingapúri célba érkezést, figyelembe véve fizikai állapotát, és azt, hogy a hétvégére való felkészülése sem volt tökéletes…

Az elmúlt évek egyik legpozitívabb és legfelkapottabb témája volt a lengyel versenyző F1-es visszatérése, ami 2011-es, kis híján végzetes ralibalesete után még elképzelhetetlennek tűnt súlyos kézsérülései miatt. Kubica azonban nem adta föl, és nyolc év alatt visszaküzdötte magát a királykategóriába – itt azonban eredményei elmaradtak a várttól…

Noha a Williams a mezőny végére csúszott, és a fiatal csapattárs, George Russell egész évben meggyőzőbb volt, Kubica többször elmondta, büszke arra, hogy újra a mezőnyben lehet, és helyt tud állni a nehezebb, fizikailag megterhelőbb helyszíneken is.

Szingapúr ezek közül talán mindegyiknél jobban kiemelkedik, éppen ezért többen aggódtak a lengyel miatt, mondván sérült keze még gondot okozhat a hétvégén, Kubica azonban hiba nélkül lehozta a hétvégét, ráadásul felkészülése során egy kisebb sérülést is összeszedett. Éppen ezért, ha az eredményre nem is, magára a célba érkezésre komoly teljesítményként gondol.

Robert Kubica (Fotó: XPB)

„Oké, az eredmény nem volt jó, de erre számítottunk is” – nyilatkozta a leintést követően a Forma–1 hivatalos oldalának. „De ha a személyes célomat és a személyes eredményem nézzük, akkor szerintem jó volt, ha figyelembe, mennyire kemény ez a futam, és megnézzük az állapotom – múlt vasárnap elszenvedtem egy kisebb sérülést, szóval nem voltam 100 százalékos –, mégis sikerült hiba nélkül végigcsinálnom. Tudva, hol voltam két-három éve, ez életem egyik legnagyobb eredménye. De személyes marad, mert az eredmény nem volt gyümölcsöző” – magyarázta.

Kilenc évvel ezelőtt, 2010-ben Kubica több előzést is bemutatott a szingapúri futam utolsó szakaszában, felzárkózva ezzel a hetedik helyre, és bár ezúttal ennek a pozíciónak a közelébe sem került, és jóformán végig a mezőny végén haladt, egy manőverrel azért megidézte korábbi formáját: az 55. körben le tudta előzni a haasos Kevin Magnussent.

„Nehéz verseny volt, melyen rengeteg dolgot kellett irányítás alatt tartanunk” – mondta. „Nagyon meleg volt, nagyon nehezen tudtuk követni a többieket és menedzselni a gumikat. Az utolsó etapban pedig, valamilyen okból kifolyólag komoly vibrációval szembesültem, miután elhagytam a garázst. 250-es sebességnél nem láttam túl jól, nem láttam a boxutcai táblákat sem. Szóval, akkor sem volt könnyű dolgunk, amikor a többiek szikrát szórtak ránk az egyenesben” – zárta gondolatát.

Robert Kubica (Fotó: XPB)
Borítókép: Robert Kubica (Fotó: XPB)

További tartalmak