Musorujsag
Élő Eredmények

Nem tudott Vettel kiállásáról Leclerc – ez okozta a vesztét?

Nem tudott Vettel kiállásáról Leclerc – ez okozta a vesztét?

FIA, Racefans
Lewis Hamilton szerint azért veszített Charles Leclerc, mert pontatlanul másolta le az ő előző évi taktikáját. A monacói viszont valójában sötétben tapogatózott, mivel a Ferrari nem tett neki említést Sebastian Vettel kiállásáról.

Egy boxutcai stratégia révén történt helycsere döntött a győzelem sorsáról a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon. Sebastian Vettel Charles Leclerc-rel szemben véghez vitt sikeres elévágásának a Ferrari első etapos taktikája ágyazott meg: arra kérték az élen álló Leclerc-t, hogy minél inkább fogja vissza a tempót, s tartsa egyben a mezőnyt. Ezzel a többi csapat elévágási kísérletét próbálták megakadályozni, ám a vége az lett, hogy Leclerc elvesztette az első helyét Vettellel szemben.

Lewis Hamilton számára ismerős volt a futam elején tapasztalat lassú vonatozás. Egy évvel ezelőtt ő maga is tudatosan fogta vissza a tempót, hogy minél tovább bírják a gumijai. Ő akkor sikerrel járt, ám Leclerc most szerinte elkövetett egy hibát: kihagyta e taktika záróelemét. „Nem igazán tudom, miért mentünk ennyire lassan. Talán tanulmányozta az én múlt évi versenyemet és azt, amit akkor csináltam. Lassan mentem, majd növeltem a tempót, és kiépítettem némi előnyt. Ő viszont sosem építette ki az előnyt, egyszerűen csak föltartott mindenkit” – állapította meg, hogy a monacói „befejezetlenül” hagyta e taktikát.

Hamilton fölvetette, az egyik lehetséges magyarázat arra, Leclerc miért nem kapcsolt rá a kiállása előtt, hogy a Ferrari biztosra akart menni a kiállása után hozzájuk képest közel négy másodpercet gyorsuló Vettel elévágásával. „Lehet, hogy szándékos volt ez a csapattól, lehet, hogy tudatosan használták így az első és a harmadik helyezésüket, és talán tudták, hogy mi lesz belőle. Ha igen, akkor nagyszerű munkát végeztek! De az is lehet, hogy mindegy volt nekik, hogy mi lesz a sorrend utána. Charles mindenesetre pozíciót vesztett. Egy biztos: nem éreztem őt gyorsnak az első etapján. Arra számítottam, hogy felgyorsul, de tartani tudtam vele a lépést. Csak éppen nem tudtam megelőzni, mivel az utolsó kanyarból kigyorsítva még úgy is elhúzott tőlem, hogy DRS-t használtam.”

Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA) Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA)

Hogy Leclerc miért nem gyorsított körökkel Vettel kiállása előtt, s próbált meg némi előnyt kiautózni magának, arra a monacói két magyarázatot is tudott. Az egyik az volt, hogy a Ferrari egyszerűen nem szólt neki Vettel kerékcseréjéről, így fogalma sem volt, hogy saját csapattársa veszélyeztetheti a pozícióját. Így nem volt mire reagálnia sem. „Meglepődtem, mivel nem voltam tudatában az eseményeknek az autóban ülve. De gyanítom, hogy alapos oka volt a csapatnak erre, és biztosan ez volt az egyetlen módja annak, hogy az első két helyen érjünk célba. Ha így volt, akkor teljességgel megértem, de az autóban ülve elég frusztráló volt” – nyilatkozta.

Azt is furcsállotta, hogy a csapatmegbeszélésen az az eshetőség nem került szóba, hogy mi lesz, ha Vettel áll ki előbb. „Nem, nem beszéltünk erről a forgatókönyvről, és meg fogjuk vitatni, hogy erről a helyzetről miért nem beszéltünk előzetesen. De minden lehetőségen képtelenség végigmenni. Mindig vannak helyzetek, amikről nem beszélsz, hiszen ha megtennéd, nyolc órán át tartanának a megbeszélések, és ezt senki sem akarja. Már így is elég hosszúak.”

Egy fontos tanulságot a történtekből mindenesetre máris levont. „Nem hiszem, hogy bármit is jobban csinálhattam volna, vagy másképpen. Talán az egyetlen dolog, amit megtanultam, hogy a jövőben többet fogok kérdezősködni a körülöttem lévők stratégiájáról, mivel most nem voltam tisztában ezzel. Nem tudtam, hogy korábban nyomnom kellett volna az első etapom során. Nem tudom, elég sok adatunk van, ki fogjuk elemezni ezt” – bocsátotta előre.

Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA) Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA)

Leclerc-t megkérdezték, ha tisztában lett volna azzal, hogy Vettel előbb fog kiállni, tudott volna-e bármit tenni az elévágás kivédekezéséért, s tudta volna-e növelni a tempót annyira, hogy Vettel csak mögé térhessen vissza. És itt jött a második oka annak, miért nem gyorsított az etapja végén. „Akkor a gumik már eléggé a végüket járták, de talán korábban még lett volna terem erre. Az első pár körben a lehető leglassabban akartam haladni, hogy a mögöttem haladók ne állhassanak ki. Akkor végezhettem volna jobb munkát is, de tartottam magamat a tervhez, és szerintem ez tette lehetővé a kettős győzelmet” – felelte a kétszeres futamgyőztes.

Végül elismerte, nem volt könnyű megőriznie a hidegvérét az autóban ülve, ám szerinte a frusztrációnak nem volt hatása a teljesítményére. „A biztonsági autós fázisban elég sokat rádióztam, de amikor a biztonsági autó kiállt, már a munkámra koncentráltam, próbáltam a lehető leggyorsabb lenni. Nyilván frusztrált voltam, de miután jobban elgondolkodsz a történéseken, és eltelik egy kis idő, már kezded másképp látni, miért született ilyen döntés. Az autóban viszont csak a saját helyzetedet látod.”

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak