Musorujsag
Élő Eredmények

Norris: A futam elején nem is versenyeztünk!

Norris: A futam elején nem is versenyeztünk!

F1i
Bár eredmény tekintetében sikerült kihoznia a maximumot a Szingapúri Nagydíjból, a McLaren újonca, Lando Norris nem volt teljesen elégedett a vasárnappal, a futam első szakaszában látott spórolást ugyanis látványtalannak és unalmasnak tartotta.

Fizikailag a szingapúri az F1 legmegterhelőbb versenyre, amire a mezőny tagjai általában speciális edzéstervvel, különleges megoldásokkal készülnek. Természetesen Norris is így tett, akinek a hétvége ugrás volt az ismeretlenbe, korábban ugyanis nem vezetett még királykategóriás autót ezen a helyszínen, végül azonban nem fáradt le annyira, mint várta.

Ennek oka elmondása szerint a futam első szakaszában tapasztalt „lassúzás” volt, mely során az élmezőny annyira visszafogta a tempót (hogy kímélje abroncsait, s elnyújtsa az első etapot), hogy a középmezőny versenyzői jóformán tartani tudták a lépést.

„Fáradt vagyok, de mivel az első 30 körben a határ alatt teljesítettünk, annyira nem, mint gondoltam. Szinte csak körbe-körbe kocsikáztunk, nehogy elfékezzük a gumikat, vagy túlkormányzottság jelentkezzen” – kezdte a fiatal brit. „Három-négy másodperccel mentünk lassabban a normál tempónkhoz képest” – tette hozzá.

Lando Norris (Fotó: XPB)

„Ez inkább egy 20 körös futam volt. Ami persze bizonyos értelemben jó, mert nem fáradtam el annyira, mint lehetett volna, de ez nem versenyzés volt. Csak ültünk az autóban, és nem csináltunk semmit. Unalmas volt, senkinek sem tetszett. De azért van, mert a gumik rosszak” – magyarázta.

Ami az eredményét illeti (hetedik lett a három nagycsapat hat pilótája mögött), arra már nem panaszkodhatott, hiszen kihozta a maximumot a helyzetéből: ezúttal ő volt a legjobb a középmezőnyből. „Nem hiszem, hogy az eredmény lehetett volna ennél jobb. Nem volt sima a futam. Néha keményen kellett nyomnom a gázt, máskor viszont pihenhettem. Az utolsó tíz körben nagy volt a nyomás, szóval akkor nem volt idő a pihenésre” – fogalmazott.

„Alexander (Albon) előttem volt, és a tempónk nagyjából megegyezett. Kicsivel ugyan gyorsabb volt nálam. Pierre (Gasly) és Nico (Hülkenberg) viszont sokkal gyorsabbak voltak. Azt hiszem, új közepeseken voltak, szóval elég nagy nyomást helyeztek a vállamra. Hátulról sokkal nagyobb volt a fenyegetés, mint amit én jelentettem Alexanderre nézve. Űztem őt, de nem hibázott, szóval megérdemelte a helyezését. Az utolsó 10-15 kör volt nagyon stresszes, de megtartottuk a pozíciónkat. Azt tettem, amit tennem kellett” – zárta gondolatát.

Lando Norris (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak