Musorujsag
Élő Eredmények

Büntetésözön zúdul a Honda-versenyzőkre Szocsiban

Büntetésözön zúdul a Honda-versenyzőkre Szocsiban

Honda
Büntetésözön a Honda versenyzőinél! A japánok valamennyi autójukba új erőforrást építenek az Orosz Nagydíjra.

Hiába javított sokat az erőforrása megbízhatóságán 2019-re a Honda, továbbra is ők fogyasztják a legnagyobb ütemben a motorokat az idényen belül. Versenyzőik két lépcsőben, Spában és Monzában kapták meg a 4-es fejlesztésű erőforrást, amely a találgatások szerint 10 és 20 lóerő közötti teljesítményjavulást hozott a 3-as verzióhoz képest. Miután a Red Bull és a Toro Rosso is átlépte ezzel az egész évre engedélyezett motorszámot, az említett két hétvégén büntetéseket kaptak, s egy-egy versenyzőjük a mezőny végére került.

Bár úgy tűnhetett, ezzel egy időre letudták a hátrasorolásokat, a Honda csütörtökön bejelentette, hogy már Szocsiban újabbak jönnek – mégpedig mind a négy versenyzőjük esetében. „Az év hátralévő részére való tekintettel Szocsiban mind a négy versenyzőnk kapni fog egy új, 4-es specifikációjú belsőégésű motort” – állt a japán gyártó közleményében.

A legrosszabbul éppen a hazai pályán versenyző Danyiil Kvjat fog járni, akinek Monza után Szingapúrban is meghibásodott a 4-es motorspecifikációja. „A múltban elvégzett eltérő számú motorcsere miatt Danyiil Kvjatnál minden motoregységet kicseréljük, kivéve az energiatárolót. Ő emiatt a rajtrács végéről fog indulni” – jelentették a japánok.

Max Verstappenre, Alexander Albonra és Pierre Gaslyra eközben enyhébb büntetés vár: őket csak 5 rajthellyel fogják hátrasorolni, mivel egy egységből (V6-os) kapnak új példányt, és a szabályok értelmében az év második büntetést érő cseréje már 10 helyett csak 5 pozíció elvesztését vonja maga után.

Danyiil Kvjat (Fotó: XPB)

A Honda nem részletezte, mi áll a mostani cserék hátterében, s van-e hozzájuk bármi köze a ténynek, hogy Kvjat új motorjánál két hétvégén is olajszivárgás lépett fel. Verstappen az idei 5. motorját fogja használni Szocsiban, Kvjat és Gasly eközben már a hatodik, illetve a hetedik egységét, ami azt sugallja, hiába magyarázzák az agresszív fejlesztési stratégiával a büntetéseiket, a Hondánál azért még sem nevezhető tökéletesnek a megbízhatóság sem.

A cserék másik okát a gyártó hazai versenyének, a Japán Nagydíjnak a közeledése jelenti. A Red Bull-lal papíron jó esélye van a Hondának arra, hogy harcba induljon az F1-es visszatérése óta első szuzukai győzelméért, de legalább az első dobogóért. Helmut Marko, a csapat tanácsadója nemrég kijelentette, a japán siker a 2019-es szezonjuk fénypontjává válhatna.

„A Honda motorja fokozatosan fejlődik, és megadták nekünk azt, amit ígértek. Szingapúrban is az új motorjukat használtuk, és Szuzukában érkezni fog az új üzemanyag is. A célunk egyértelműen a győzelem lesz Japánban. Az elsődleges célunk a futamgyőzelem, egy szuzukai siker pedig a csúcs lenne. Az a pálya fekszik Maxnak, a Honda hazai versenye, szóval ennél jobbat nehéz lenne elképzelni” – fogalmazott az osztrák.

Az oroszországi esélyeik eközben a büntetésekkel rosszabbak lettek, jóllehet Max Verstappen szerint eleve nem indultak vérmes reményekkel Szocsiba. „Ez a pálya kedvezni fog a Ferrarinak a hosszú egyenesei miatt, míg nekünk nem annyira fekszik. A hosszú egyenesek és a lassú kanyarok kihívást jelentenek, a maximumot kell kihoznod az autóból a féktávokon” – tekintett előre az idén eddig két versenyt nyerő holland.

Borítókép: Fotó: Honda

További tartalmak