Musorujsag
Élő Eredmények

Öt büntetés Szocsiban

Öt büntetés Szocsiban

FIA
A Honda versenyzőihez csatlakozva Robert Kubica is büntetést kapott az Orosz Nagydíj. Az utolsó rajthelyek máris gazdára találtak.

Az FIA megerősítette, amit a Honda már csütörtökön bejelentett: a japán gyártó valamennyi versenyzőjük új motort kapott a hétvégére, így mindannyian hátrasorolásos büntetéssel számolhatnak. Max Verstappen, Alexander Albon és Pierre Gasly csak egy új V6-ös motorra szerelkezett föl, s ezzel együtt egy 5 rajthelyes hátrasorolás vár rájuk. Előbbi két versenyző az 5., Gasly pedig már a 7. belső égésű motorját kezdte használni.

Danyiil Kvjatnál eközben az új V6-os mellett egy további turbófeltöltőt, MGU-H-t és MGU-K-t is bevetettek, s miután valamennyi egységért 5 rajthely járna, az orosz automatikusan a mezőny végére kerül.

Az utolsó soron jelen állás szerint Robert Kubicával fog osztozni. És nemcsak azért, mert a lengyelnek idén szinte bérelt helye az utolsó pozíció az időmérőkön, hanem azért is, mert ő is új erőforrásegységeket kapott a Williamstől. Az egyszeres futamgyőztes V6-os motorból, turbófeltöltőből és MGU-H-ból kapta meg a negyedik példányát, s mivel most lépte át a büntetési határt, esetében ez szintén 15 rajthelynél nagyobb büntetést, vagyis mezőny végi hátrasorolást jelent. A Williams már jelezte, George Russel is új hajtóegységet kaphat a folytatásban, ám ezt az FIA még nem erősítette meg.

Kvjat és Kubica között a rajtsorrendet az időmérő edzésen teljesített köridő fogja meghatározni.

A nyári szünet óta a mostani egyébként a négyből már a harmadik olyan hétvége, amelyen motorcserék miatt tömegesen osztanak ki büntetést.

Így állnak a versenyzők az erőforrás-komponensekkel:

V6-os Turbó MGU-H MGU-K Energiatároló Központi elektronika
Lewis Hamilton 3 3 3 2 2 2
Valtteri Bottas 3 3 3 2 2 2
Sebastian Vettel 3 3 3 2 2 3
Charles Leclerc 3 3 3 2 2 2
Max Verstappen 5 4 4 3 3 3
Alexander Albon 5 4 4 3 3 3
Daniel Ricciardo 5 4 4 4 3 4
Nico Hülkenberg 6 4 4 3 2 3
Romain Grosjean 3 3 3 2 2 2
Kevin Magnussen 3 3 3 2 2 3
Carlos Sainz 5 4 4 4 4 3
Lando Norris 4 4 4 4 4 4
Sergio Pérez 4 4 4 3 1 1
Lance Stroll 4 4 4 2 1 1
Kimi Räikkönen 4 3 3 2 2 3
Antonio Giovinazzi 4 4 4 2 2 4
Danyiil Kvjat 6 6 5 5 3 3
Pierre Gasly 7 5 6 5 3 3
George Russell 3 3 3 2 3 3
Robert Kubica 4 4 4 2 1 1

 

Borítókép: Robert Kubica (Fotó: XPB)

További tartalmak