Musorujsag
Élő Eredmények
×

Elfújta a szél a Red Bull időmérő edzését

Elfújta a szél a Red Bull időmérő edzését

Sky Sports, Crash
Ismét visszaesett a Red Bull eleinte biztató formája az időmérő edzésre. A pénteken még magabiztos Max Verstappen már nem számol dobogós esélyekkel.

Pénteki formája alapján akár még titkos esélyesnek is gondolhattuk a Red Bullt. Max Verstappen jobb köridőre volt képes, mint Charles Leclerc, ráadásul nemcsak a pálya harmadik szektorában volt nagyon jó, de az elsőben is a Ferrari szintjén állt, pedig ott található a hosszú egyenes, amelyben erős motor és alacsony légellenállás kell. Még a szombati harmadik szabadedzésen sem tűnt úgy, hogy komoly gond lenne a csapatnál. Verstappen a közepes keveréken nagyon jó időt autózott, és bár a lágyon már nem tudott gyorsulni, ez csak amiatt volt, hogy két hibát is vétett, és a másodiknál háttal a gumifalnak koccant.

A szocsi időmérő edzés előtt a csapat abban bízott, hogy legalább a Mercedest legyőzheti, s így nem kerül olyan rossz pozícióba az öt rajthelyes büntetésekkel. Verstappen Valtteri Bottast le is tudta győzni a finn hibája után, ám végül be kellett érnie a negyedik rajtpozícióval, mivel a Ferrarik mellett Lewis Hamilton ellen sem volt esélye. Hátránya 0,7 másodperc volt a győztes Charles Leclerc-rel szemben.

Visszaesésük háttérben az állt, hogy elveszítették tegnapi erősségeiket, vagyis visszaesett a teljesítményük az első és a harmadik szektorban is. Előbbit Verstappen azzal magyarázta, hogy az ellenfeleik egyszerűen föltekerték a motorjukat, amit a jelek szerint pénteken visszafogottabban használtak, mint ők. „Nemigen tehettünk ennél többet, egyszerűen túl sok időt veszítettünk az egyenesekben a Ferrarikkal szemben. Tegnap hasonló volt a tempónk az egyenesekben, de ma több mint egy másodpercet veszítettünk az összes egyenest összeadva. Úgy nem lehet harcolni az időmérőn, ha ilyen nagy a különbség.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Ezt a hátrányt nem tudták kompenzálni a remek utolsó szektorukkal sem – a versenyző szerint a szél miatt. „Nyilván vannak kanyarok is ezen a pályán, de egy másodpercet nem lehet bennük visszahozni. Még úgy is hat-hét tized marad belőle. Az utolsó szektorunk tegnap nagyon jó volt, de ma már nem, mivel szelesebb volt az idő, és ez jobban hatott ránk, mint a többiekre. Ez már a múltban is jellemző volt” – állapította meg a hétszeres futamgyőztes.

A szél nemcsak az ő időmérőjét befolyásolta negatívan, hanem csapattársáét, Alexander Albonét is, aki a 13-as kanyarban hasonló megforgást mutatott be, mint csapattársa délelőtt, csak éppen súlyosabb következményekkel. Ő nagyobb erővel „tolatott” neki a gumifalnak, mint Verstappen a harmadik tréningen, és nem is tudta folytatni az edzést.

„Egyszerűen meglökött a szél” – nevezte meg az egyébként elég alacsony tempónál történt hibájának okát a thaiföldi. „Egyszerűen túl mélyen mentem a kanyarba. Azt gondoltam, kijövök a helyzetből, ha nem így lett volna, föladom a kanyart, és a bukótérbe menekülök. De próbáltam kitartani, és elveszítettem az autó hátulját. A hátszél miatt nem volt egyszerű abban a kanyarban, és sajnos a fal nagyon közel van ott.”

Albon ezzel már a Q1-ben búcsúzott, és vasárnap várhatóan Danyiil Kvjattal együtt osztozik az utolsó soron.

Alexander Albon (Fotó: XPB)

Verstappen ennél azért jobban jött ki a szeles kalandból, még ha 4. rajthelyét át is kell adnia Valtteri Bottasnak, míg neki be kell érnie a 9. pozícióval. Pénteken még a vállát megvonva nyilatkozott büntetéséről („Ez csak öt rajthely…”), most viszont a szombati formájuk alapján már valamivel pesszimistább. „Szerintem reálisan szemlélve az ötödik, esetleg a negyedik hely lesz elérhető. A negyedik helyre kvalifikáltam magam, szóval ha meglesz a tempóm, akkor előrébb léphetek. De a Ferrari egyértelműen túl gyors pillanatnyilag. És Lewis (Hamilton) is előrébbről fog indulni, más taktikával, szóval nem számítok csatára vele” – értékelte kilátásaikat.

Albon eközben már annak is örülne, ha a pontszerző tízes közé keveredne. „A mezőny végéről rajtolni sosem jó. Már volt benne részem párszor idén. De ez egy jó pálya az előzés szempontjából, nem olyan, mint Szingapúr. Meglátjuk. Taktikai szempontból jó, hogy megválaszthatjuk, melyik gumin rajtolunk. Pénteken kihagytam a hosszú etapokat a padlólemezem sérülése miatt, szóval az utolsó edzésen kellett hosszú etapot teljesítenem, ami egész jó volt. Nem aggódom” – mondta az újonc.

Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak