Musorujsag
Élő Eredmények

Ferrari: A versenyzőink eltérően értelmezték a megállapodást

Ferrari: A versenyzőink eltérően értelmezték a megállapodást

Sky Sport, RTL
Elmagyarázta a Ferrari csapatfőnöke, miről szólt a két versenyzővel az Orosz Nagydíj előtt kötött egyezségük. Szerinte Sebastian Vettel gyorsasága és a helyzet eltérő értelmezése vezetett félreértéshez.

Ez már sorozatban a harmadik olyan verseny, amely után Mattia Binotto versenyzői között kialakult érdekellentét miatt kénytelen magyarázkodni a sajtónak – de az első a nyári szünet óta, hogy egy vereséget hozó futam után teszi. Az Orosz Nagydíjon véget ért a Scuderia nagy menetelése, nem tudták megszerezni zsinórban negyedik győzelmüket, pedig Sebastian Vettel kieséséig úgy tűnt, minden esélyük megvan rá.

A csapat viszont már a leállás előtt problémával szembesült: Vettel Lewis Hamilton lerajtolása után a pole-ból induló Charles Leclerc mellett is elviharzott, és utána hiába kérték őt az első hely visszaadására, nem tette meg. Leclerc a futamot megelőző egyezségükre hivatkozva kérte számon kollégája engedetlenségét. A leintést követően elárulta, arról volt szó, hogy előzetesen megbeszélték, szélárnyékával segíti a másik ferrarist Hamilton megelőzése érdekében, de utána visszakapja a pozícióját.

Kívülállóként már az sem teljesen világos, egyáltalán mi szükség volt előre lerendezni ezt, de a csapatfőnök igyekezett mindent tisztázni. „Megvizsgáltuk a korábbi oroszországi versenyeket, és megállapítottuk, hogy mennyire fontos elöl lenni az első körben, mivel általában ha elölről indulsz, elsőként is érsz célba. Csapatként a győzelem volt a fontos, ezért úgy döntöttünk, hogy mindennél fontosabb az első két hely megszerzése” – magyarázta Binotto. „Megegyeztünk arról, hogy nem adunk szélárnyékot Hamiltonnal, mivel azzal előnybe kerülhetett volna, legalábbis bizonyos mértékig. Charles ezért Sebnek adta a szélárnyékát, erről állapodtunk meg. De csak abban, hogy szélárnyékot kap, nem abban, hogy a pozíciót is neki adjuk.”

„Az egyezség az volt, hogy Charles szélárnyékot ad Sebnek a rajtnál, hogy az első és második helyen legyünk az első körben, mivel ez biztosította számunkra a lehető legjobb helyzetet ahhoz, hogy irányítsuk a versenyt. Amíg nem jött a műszaki gond, ez is volt a kulcs.”

Vettel magával ragadta az első helyet, és ragaszkodott is hozzá. A hatodik, majd a hetedik körben is félreállásra kérte csapata, de ő először arra hivatkozott, hogy a harmadik helyen túl közel van hozzájuk Hamilton, aztán arra, hogy Leclerc meg túlságosan távol a helycseréhez.

Binotto szerint az egész félreértés annak eredménye volt, hogy Leclerc és Vettel eltérő módon értelmezték a rajt után történt eseményeket, s ennélfogva az egyezségükhöz is másképpen viszonyultak. Miközben Leclerc-nek meggyőződése volt, hogy Vettel csak azért előzte meg őt, mert hagyta, Vettel úgy érezte, önerőből, a jobb rajtjának köszönhetően került elé, és az egyezségtől függetlenül is előzött volna.

„Igen, valóban nagyon jól rajtolt, és már az elején megelőzte Hamiltont, már az első kanyar előtt. Lehet, hogy igaza volt, és talán azt gondolta, Charles nem odaadta neki a szélárnyékát, hanem ő vette el tőle, mivel ilyen helyzetbe került. Az egész arról szól, hogy a körülményektől függően hogyan értelmezzük a helyzetet. Ők másképpen tették, mint mi. Azt mondtuk Sebnek, hogy adja vissza a pozíciót. Ez volt az egyezség. Viszont ő volt a gyorsabb. Láttuk ezt, és ezért inkább elöl hagytuk.”

Binotto kiemelte, Vettel gyorsasága volt a másik oka annak, hogy nem került sor a pozíciócserére a megbeszéltek szerint. „Amikor Sebastian megkapta a szélárnyékot, ideális esetben visszacseréltük volna a pozíciókat, ha meglett volna a kívánt előny. De Seb nagyon gyors volt. Nagyon gyors volt a versenyen, ezért fel kellett függesztenünk a döntést. Eredetileg helycserét akartunk, de erre nem került sor, mert Charles nem volt elég közel hozzá. Ennyi az egész.”

A Ferrari-főnököt megkérdezték, szükség volt-e egyáltalán erre a bonyodalmat okozó egyezségre. „Igen, meggyőződésünk, hogy szükség volt rá. Volt időnk rá, hogy később visszacseréljük a sorrendet. Az ok az volt, hogy tudtuk, biztonsági autó esetén sebezhetővé válnánk. Seb elöl tartása a pályán a legjobb megoldás volt. Csak akkor hívtuk ki kerékcserére, amikor a gumiját már nagyon elhasználta. És ez volt a helyes időpont ehhez.”

Vettel megjegyezte, a Leclerc-éhez képest négy körrel későbbi kerékcseréje eléggé kései volt. Emiatt veszítette el végül az első helyét, pedig ő már két körrel a kihívása előtt jelezte a rádión, hogy kiállna. Miközben úgy tűnt, a Ferrari így tett rendet versenyzői között, Binotto állítja, nem emiatt volt szükséges kint tartani Vettelt. „Valójában szerettük volna még tovább kint tartani őt. Számunkra a legrosszabb helyzet az lett volna, hogy Hamilton elöl van, mi mögötte, és érkezik a biztonsági autó. Végül pontosan ez történt. Ha Seb tovább maradt volna kinn Hamilton előtt, azzal jobban levédett volna minket a biztonsági autóval szemben. Véleményünk szerint tehát az volt a legjobb, hogy tovább marad kint. Aztán megkérdeztük, hogy áll a gumikkal, és muszáj volt kihívnunk.”

Azt gondolhatnánk, a történtek után vár némi fejmosás a versenyzőkre, és talán szóváltásra is sor kerülhet a csapatmegbeszélésen, Binotto szerint nem ennyire komoly a helyzet. „Nem, nem hiszem. Meg fogjuk nézni a felvételeket, és mindent tisztázni fogunk” – ígérte. „Ma minden jól alakulhatott volna, nyerhettünk volna. Mi adtuk el a győzelmet a megbízhatósági problémánkkal. Jobb lett volna egy kettős győzelmet látni. Ez egy nehéz nap volt, de így is pozitívnak kell lennünk, mivel nagyon jó hétvégénk volt. Versenyképesek voltunk, a futam bizonyos szakaszán mi álltunk az első két helyen. Csak egy megbízhatósági probléma miatt nem úgy ért véget a futamunk, ahogyan indult.”

Borítókép: Sebastian Vettel és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak