Hamilton: Biztonsági autó nélkül is nyerhettünk volna!

Noha a biztonsági autó lökte az ölükbe az első helyet, Lewis Hamilton úgy érzi, e segítség csak a hajrára készülő tűzijátékot akadályozta meg, a győzelmet nélküle is megszerezhették volna.

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)
Véget ért a Ferrari nagy nyári szünet utáni sorozata, az Orosz Nagydíj a Hungaroring óta először hozott Mercedes-győzelmet. Alakulhatott volna teljesen másképp is, hiszen Lewis Hamilton sokáig csak távolról nézte, ahogyan az első két helyet jobb rajtjukkal megszerző Ferrarik próbálják eldönteni, mi is közöttük a helyes sorrend. Úgy tűnt, a vörösök kézben tartják a helyzetet, s hiába próbálkoztak a csillagosok alternatív, közepes gumis taktikával, az abroncsok között az első etapon nem volt nagy teljesítménykülönbség, a Ferrari pedig talán még jobbnak is tűnt ezúttal versenytávon.

„Nagyon kemény volt a közelükben maradni egész hétvégén” – ismerte el Hamilton. „Jó volt, hogy az időmérőn el tudtam választani őket, de a rajtnál olyanok voltak, mintha egy másik bolygóról jöttek volna, csak elhúztak. És utána is annyira nagyszerű volt a tempójuk, hogy nehézséget okozott tartanom velük a lépést. Azt gondoltuk, hogy a lágy gumijuk teljesítménye visszaesik. Ma délelőtt úgy voltunk vele, hogy vagy a mi várakozásaink válnak valóra a gumikról, vagy az övék, és az övék vált valóra, mivel nagyon messzire jutottak a lágy gumin.”

A fordulatot ironikus módon éppen az egyik Ferrari hozta el. Sebastian Vettel autója a kerékcseréjét követően, a 28. körben megadta magát. A német ugyan a pálya egyik megnyitásához parkolt le, leállt autóját túl veszélyesnek érezte az FIA, így virtuális biztonsági autós fázist (VSC) léptetett életbe. Ez ajándék volt a Mercedesnek, hiszen Hamilton ekkor még nem teljesítette kerékcseréjét, Leclerc pedig a friss közepes gumiján egyre gyorsabban hajtott, hogy a brit ne elé érkezzen vissza, ha meglátogatja szerelőit.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)



A VSC-vel Hamilton és a mögötte szintén kiálló Valtteri Bottas nem veszített annyi időt a kerékcseréjével, mint normál esetben. A brit egyből Leclerc elé került, és mivel frissebb és gyorsabb gumi volt az autóján, a monacóit a nem sokkal később pályára küldött valódi biztonsági autós fázis alatt kénytelen volt még egyszer kihívni a Ferrari friss lágy gumiért, hogy legalább gumihátrányban ne legyen a hajrában. E hadművelet viszont további egy pozíciójába került, Bottasszal szemben, amit már nem is tudott visszavenni.

Bár úgy tűnhet, a győzelmet a Ferrari kiesése és a VSC/biztonsági autó adta ajándékba neki, Hamilton szerint a kép csalóka, mert e szerencsés fordulat nélkül is jó úton haladtak afelé, hogy levadásszák a Ferrarikat. „Valahogy sikerült lőtávolban maradni hozzájuk képest. Aztán a gumijuk egy kicsit mégis elkezdett romlani, és ez jelentett akkora különbséget, hogy kicsit csökkenteni tudtam a hátrányom. Miután Charles kiállt, próbáltam utolérni Sebet. Mi voltunk a jobb helyzetben az eltérő taktikánkkal. És ha nem jött volna be a biztonsági autó, mi elnyújtottuk volna az etapunkat, majd a lágyon tértünk volna vissza, miközben ők a közepesen lettek volna. Ezzel egy verseny alakulhatott volna ki közöttünk. Nem gondolnám, hogy eléjük tértem volna vissza, de legalább verseny lett volna közöttünk. De sajnos bejött a biztonsági autó, amikor elszállt a motorja (ti. Vettelé – a szerk.). Ez lényegében elvette a show-t a szurkolóktól” – vélekedett az ötszörös világbajnok.

Főnöke, Toto Wolff is úgy érezte, működik a taktikájuk. „Azért próbáltuk annyira elnyújtani az első etapunkat, mert reméltük, hogy működni kezdenek, az ő gumijuk meg lassulni. Aztán jött a biztonsági autó, amit a saját autójuk okozott, és ez adta nekünk a győzelmet.”

A Mercedes győzelmi fotója (Fotó: XPB)



Sebastian Vettel a futamot követően azt nyilatkozta, a mostani verseny volt az első, amelyen határozottan úgy érezte, hogy jobb volt a versenytempójuk a Mercedesénél. „Igen, a jelek szerint ez volt a helyzet” – ismerte el Wolff. „Egész hétvégén jobbak voltak. Komoly munka vár ránk. Rendbe kell tennünk az időmérős tempónkat, és rendbe kell tennünk az autónk beállítását, a gumikat, csak így válhatunk újra gyorsabbá a versenyeken.”

Hamilton már csak a Scuderia formája miatt is hatalmas eredménynek érezte sikerüket. „Nagyon büszke vagyok a fiúkra, mert soha nem adták föl, és nagyon higgadtak maradtak, dolgoztak keményen, új dolgokkal próbálkoztak, hogy megfelelő állapotba hozzák az autót. Nagyon hosszú idő telt el azóta, hogy legutóbb nyertünk, hosszúnak érzem.”

Elismerte, a sorozatos vereségek egyre jobban kikezdték az önbizalmukat. „Teljes gőzzel dolgozunk mindig, de elkezdtük megkérdőjelezni az eddigi hozzáállásunkat, hogy jól csináljuk-e a dolgokat, hogy csinálhatnánk-e jobban is, hogy tudnánk-e még egy kicsit hozzátenni, hátha az jelentheti az apró különbséget. Ez a fiatalkoromra, a gokartos időkre emlékeztet, amikor nekem kellett a különbséget jelentenem. Természetesen imádjuk a kihívást. És jó látni, hogy ennyire jól teljesítünk. Izgatottan várom már a következő versenyeket. Nagyon nagy energiánkba került ez, de ezért vagyunk itt” – mondta boldogan az újabb címvédés felé száguldó Hamilton.