Musorujsag
Élő Eredmények

„Albon eddigi teljesítménye remek ajánlólevél jövőre”

„Albon eddigi teljesítménye remek ajánlólevél jövőre”

GMM
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko ismét dicsérettel illette a csapat újoncát, Alexander Albont, aki véleménye szerint előléptetése óta pont azt hozza, amit főnökei várnak tőle. A szakember azt is elhintette, az eddigi teljesítmény remek ajánlólevél az ülés megtartásához.

Albon a nyári szünetben kapta meg „behívóját” a bikásoktól, miután azok lefokozták az első 12 futamon a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtó Pierre Gaslyt. A thai újonc azóta két ötödik és két hatodik helyezést szerzett úgy, hogy két alkalommal motorcserés büntetés miatt csak a mezőny végéről, illetve a boxutcából indulhatott.

Szerződése egyelőre 2019 végéig szól, Marko pedig korábban elhintette, a még szabad Red Bull-ülésért Gaslyval van „versenyben”, aki tehát adott esetben megkaphatja a második esélyt. Eddig azonban nem úgy tűnik, hogy Albon hagyja ezt!

Alexander Albon (Fotó: XPB)

Főnökei ugyanis elégedettek teljesítményével; Marko például az oroszországi felzárkózás után is komoly dicsérettel illette őt a Servus TV-nek nyilatkozva. „Eddig minden Red Bull-os versenyén nagyon jó volt” – kezdte a szigoráról ismert tanácsadó. „Az, amit eddig csinált, nos, az nagyon jó ajánlólevél a következő szezonra” – tette hozzá.

„A csapatunk számára az az egyetlen jó megoldás, ha két erős versenyzővel vág neki az évnek, hogy versenyben legyen a gyártók bajnokságban” – magyarázta Marko, kinek csapata a korábbi nyilatkozatok alapján az Amerikai Nagydíj után dönt a 2020-as felállásról.

A fő esélyes tehát egyelőre Albon, Marko azonban kiemelte, a fiatal versenyzőnek van még tennivalója, még tovább kell fejlődnie. „Szocsiban nem volt túl jól az edzésnapja. Összetörte az autóját az időmérőn. Az F2-ben egy évvel korábban nyert itt, ami különösen magabiztossá tette. Fel kellett zárkóznia másnap a versenyen, de szerencsére ezt a problémát nagyszerűen megoldotta” – fogalmazott a tapasztalt szakember.

Alexander Albon (Fotó: XPB)
Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak