Az F1 betétfutamát már törölték, a versenyzők felkészültek a tájfunra

Az F1-es hétvége betétfutamát már törölték a szuzukai szervezők – így teszik magukat rugalmassá a tájfun miatti esetleges programváltozáshoz. A versenyzők megbíznak az FIA-ban.

Fotó: XPB
Japán felé közelít a Hagibis. A fülöp-szigetekiek nyelvén „Fürgének” keresztelt szupertájfun várhatóan szombaton éri el a szigetországot, és jó eséllyel felboríthatja a Forma–1-es versenyhétvége programját. A heves széllel járó vihar alakulását az F1 és az FIA is figyelemmel kíséri. Csütörtökön közleményt is kiadtak, melyben előrebocsátották, hogy a japán szervezőkkel közösen felkészültek az esetleges programmódosításra, így arra a lehetőségre is, hogy a szombaton magyar idő szerint 8 órakor rendezendő időmérő edzést csak vasárnap reggel tartsák meg.

Konkrét tervekről még nem adtak hírt, ugyanakkor az már eldőlt, hogy az F1 hétvégi betétfutamául szolgáló japán Forma–4 versenyeit törlik. Két bajnokságon kívüli futamot rendeztek volna Szuzukában. A szabadedzésükre már pénteken sor került volna, szombat délelőtt az időmérő edzést, délután az első versenyt tartották volna meg, majd vasárnap délelőttre időzítették a második futamot. Ezen események törlését önmagában nem csak a tájfunveszély magyarázza: a rendezők egyszerűen próbálják rugalmassá tenni magukat, és minél kevesebb időpontot lekötni, hogy szükség esetén bármikorra beidőzíthessék az F1 elmaradó eseményeit. Az F4-es verseny törlésével nyílik például módjuk egy vasárnap délelőtti F1-es kvalifikációra.

Fotó: Charniaux / XPB Images



A mezőny tagjai is felkészültek arra, hogy ezúttal rendhagyó módon alakulhat a hétvégéjük. „Ha megvalósul, amit jósolnak, eléggé a feje tetejére állíthat mindent. Hogy esős lesz-e az időmérő, vagy vasárnap rendezik-e meg? Én nem pazarolok erre energiát. Úgysem tudunk változtatni a helyzeten, szóval nem is kell igazán aggódnunk miatta” – nyilatkozta Sergio Pérez.

Hasonló nyugalommal beszélt a kilátásokról csapattársa, Lance Stroll is. „Én azért vagyok itt, hogy versenyezzek. A repülőjegyem hazafelé vasárnap estére szól. Bármi is lesz tehát vasárnap reggel vagy vasárnap este, számomra nem jelent változást. Mindenki egy hajóban evez, mindegy, hogy száraz vagy esős lesz-e az idő, és több vagy kevesebb edzésünk lesz-e. Így is, úgyis nehéz lesz.”

Kimi Räikkönen már 2004-ben is a mezőny tagja volt, amikor először rendeztek hasonló okok miatt vasárnap délelőtt időmérő edzést Szuzukában. „Egy vasárnap reggeli időmérő edzés is jobb a semminél. Időmérőt végül is muszáj futnunk. Ettől egy kicsit mozgalmasabb lesz a vasárnap, de ez mindenkit egyformán érint. És a vasárnap nagy része úgyis csak várakozással szokott telni.”

A finnek fölvetették, ha egy napba sűrítik az időmérőt és a versenyt, talán az előbbit követő kötelező médiaköröket is megúszhatja – úgysem szereti őket… „Sajnos az ilyesmire mindig sor kerül. Mindig találnak rá megoldást…” – fűzte hozzá mosolyogva.



A rendhagyó program emellett akár reményt is adhatna a középmezőny tagjainak arra, hogy az eredmény is rendhagyó legyen. Pérez ennek kapcsán viszont pesszimista. „A verseny napján újra ott lesz a nagy különbség az élmezőny és a középmezőny között, szóval nem gondolom, hogy ez nagy különbséget jelentene. De sosem tudhatod biztosan” – utalt arra, hogy kavarodást igazán csak akkor várhatnánk, ha esős körülmények között rendeznék meg a kvalifikációt.

Kérdéses, erre van-e bármi esély. Nico Hülkenberg szerint a Pirelli esőgumijaival már egy kisebb esőzés is nagy problémát tud előidézni. Ez is csak csökkenti a szombati időmérő esélyét. „Az elmúlt években láthattuk, hogy nincs szükség nagy esőre ahhoz, hogy ne legyünk biztonságban. És ha még erős szél is jön hozzá, egészen nehézzé válhat. Lehet ezen elmélkedni, de inkább csak várjuk ki, mi történik valójában, mennyire lesz komoly, és ennek megfelelően kell jó döntést hozni. Sok szurkoló van itt, akik versenyezni akarnak látni bennünket. Próbáljuk végigcsinálni ezt a hétvégét, de meglátjuk, hogy alakul” – tekintett előre a renault-s.

Az FIA és Michael Masi versenyigazgató ítélőképességében megbíznak a mezőny tagjai. „Elég egyértelmű, hogy ha ideér a tájfun, akkor nem lesz módunk versenyezni” – mondta Charles Leclerc. „Még csak másfél évet töltöttem el az F1-ben, de a tapasztalataim alapján az FIA mindig biztosra megy a körülményeket illetően, és mindig kikéri a mi véleményünket a pályáról.”

Max Verstappen el tudja képzelni, hogy még csak a véleményükre sem lesz szükség a döntés meghozatalához. „Igen, gyanítom, hogy fognak kérdezni minket, de úgyis egyértelmű lesz, hogy lehetséges-e versenyezni, vagy sem. Pillanatnyilag nem úgy fest, hogy szombaton erre lesz esély, a vasárnap viszont rendben lesz.”

A csütörtöki szuzukai stajtótájékoztató résztvevői (Fotó: XPB)



George Russell sem számít arra, hogy autóba ülhet az időmérő napján. „Elég egyértelműnek tűnik, hogy mi lesz szombaton. Nem sok vizet tudunk kezelni, az álló tócsák és vízátfolyások jelentik számunkra a legfőbb korlátot. De biztosra veszem, hogy helyes döntés fog születni.”

Carlos Sainz hozzátette, Michael Masiék már Németországban is remekül kezelték a helyzetet. „Én maximálisan megbízom Michaelben és a csapatában, hogy biztonságos körülmények között engednek csak versenyezni minket. Hockenheim jó példa volt erre. Ott az első öt körben még túl vizes volt a pálya, aztán amikor már a középmezőny tagjai is azt mondták, hogy elég biztonságos, jött a zöld zászló. Ez nem lesz probléma.”