Musorujsag
Élő Eredmények

Túl sok az edzés? Versenyzők a kétnapos nagydíjhétvége mellett

Túl sok az edzés? Versenyzők a kétnapos nagydíjhétvége mellett

FIA, Motorsport-Total, Motorsport
A rendkívüli szuzukai programváltozás több résztvevő szerint is tanulságos lehet a Forma–1 számára. Többen a kevesebb edzésidő és a kétnapos nagydíjhétvége mellett érvelnek.

Nem is a Forma–1-ről lenne szó, ha a Japán Nagydíj programját feje tetejére állító tájfunhelyzet nem szolgáltatna apropót valamilyen jövőbeli szabályváltoztatási lehetőségről folyó diskurzusnak. A sorozat vezetői az utóbbi időben komoly tárgyalásokat folytatnak a csapatokkal a megszokott hétvégi menetrend átalakításáról. Bár mostanság leginkább a szombati kvalifikációs sprintverseny a slágertéma, miután a versenynaptárat 2020-ban rekordszámú, 22 versennyel tömték tele, és a következő években a résztvevők ellenkezése dacára további bővítésre van kilátás, jó ideje lebegtetik annak lehetőségét is, hogy a terhelés csökkentése érdekében egyszerűsítsék, akár rövidítsék az egyes nagydíjhétvégéket.

A futamok szervezői nyilvánvalóan ellenzik, hogy a megszokott háromnapos (a csütörtöki sajtónappal együtt négynapos) eseményüket rövidebbé tegyék, ám miután Szuzukában kényszerből muszáj volt ejteni a szombatot, többen megállapították, ez most egy kiváló lehetőség annak tesztelésére, hogyan működik a sűrített program.

Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur szerint lehet tanulsága annak, hogy ezúttal elmarad a harmadik szabadedzés, és hogy a mezőny abban a tudatban teljesítette a második tréninget, hogy akár az is határozhat a vasárnapi rajtfelállásról. „A biztonság mindennél fontosabb, hiszen semmi értelme arra buzdítani a nézőket, hogy kijöjjenek a pályára, és kavarodás legyen belőle. A csapatunk már előre elgondolkodott a programon és a menetrenden. Szerintem megengedhetjük magunknak, hogy egy hétvégén csak két szabadedzésünk legyen. Ez talán a jövő szempontjából is jó teszt” – vélekedett a francia.

Frédéric Vasseur (Fotó: XPB)

A versenyzők közül többen is úgy vélik, hogy a kétnapos hétvégében lenne fantázia. „Most nem fogtuk vissza magunkat a második szabadedzésen. Egy erős motormódot használtunk, és szerintem egészen jól alakult ez a lebonyolítás. Ha csak szombatunk és vasárnapunk lenne, és az első szabadedzés szombat délelőtt lenne, a második meg délután, és döntene a rajtfelállásról is, az szerintem egészen jó lenne” – vélekedett Romain Grosjean. „Ilyenkor muszáj nyomod a gázt, van elegendő gumid is, még finomhangolhatod az autót. És mivel kijárási tilalom van estétől, a szerelők sem kerülnek túl későn az ágyba. Az időmérő és a verseny között még lehet kicsit változtatni a beállításokon, hogy mindkettőn jól működjön – én ezt egészen élveztem most.”

„Ha már változtatni kéne, nekem ez nem lenne ellenemre. Van másfél órád, elég gumid, elég időd. Délután kell hosszú etapokat teljesítened, ez sokkal reprezentatívabb. De közben gyorsköröket is kell futnod. Sok akció volt a pályán, sokkal több autó volt kint – ennek van értelme.”

A pénteki edzésnapot Lewis Hamilton szerint leginkább az dobta föl, hogy a normál esetben a szombat déli harmadik tréningre tartogatott két szett gumijukat ezúttal már az első napon elhasználhatták. Ezt ő annak bizonyítékának látja, hogy ha a Pirelli több abroncsot bocsátana a rendelkezésükre, mozgalmasabbá tudná tenni az edzésnapot is.

Danyiil Kvjat eközben Grosjeanhoz hasonlóan úgy véli, hogy a sűrített kétnapos program a lehetőség az F1 előtt. „Az időbeosztás némi kozmetikázásával azt mondom, miért is ne! Egyáltalán nem rossz ötlet. Már így is komolyabb és mélyebb dolgokról folyik a diskurzus, például a menetrend átalakításáról, de lehet, hogy csak a szabadedzésekkel kéne próbálkozni. Lehetne egy hosszabb szombaton délelőtt, majd délután jöhetne az időmérő edzés. Így a szerelők megspórolnának egy napot. Persze mi is, de a fontosabbak a szerelők, akik a legtöbb napot vannak itt, távol az otthontól. Talán ezzel a plusz egy nappal többet élhetnének. Szóval miért is ne? Szerintem érdemes lenne elgondolkodni ezen.”

időtábla

Daniel Ricciardo amondó, a jelenlegi két másfélórás pénteki, valamint az egyórás szombati edzés túl sok. „A Forma–1-ben túl sok az edzésidő. Nincs szükségünk négy órára. Szerintem két nap is elegendő lenne” – állapította meg.

Csapattársa, Nico Hülkenberg hozzátette: „Tíz év után én üdvözölném a változást! Nem lennék ellenzője. Ebben az esetben a pénteket lehetne a médianapra felhasználni. Péntek este is örömmel beszélgetek az újságírókkal, nem lenne gond.”

Ricciardo szerint így a 22 versenyes naptár is elviselhetőbbé válna. „Jövőre huszonkét futamunk lesz. Ha egy napot rövidítenénk, akkor nem kéne már szerdán a helyszínre érkezni, és talán már vasárnap vagy hétfőn elutazhatnánk. Ez jó lenne. Akkor a huszonkét verseny is teljesíthetőbb lenne.”

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak