Musorujsag
Élő Eredmények

A Haas már elengedte az idei évet

A Haas már elengedte az idei évet

Motorsport
Az újabb frusztráló hétvége, a Japán Nagydíj után a Haas csapatvezetője, Günther Steiner kijelentette, idén már nem lesz orvosság az alakulat problémáira, hiszen már nem is készülnek konkrét megoldással.

Az amerikai alakulat Szuzukából is pont nélkül távozott, miután Kevin Magnussen és Romain Grosjean ezúttal sem tudta megfelelően működésre bírni gumiabroncsait, vagyis ismét azzal szenvedtek, amivel a 2019-es évad nagy részében. Gondjaikat több megoldással próbálták már orvosolni, eddig viszont egyik út sem vezetett sikerre.

A folytatásban pedig már nem is fog! Főnökük, Günther Steiner elismerte, nincs már olyan konkrét terv, amit ki akarnak próbálni, tehát a hátralévő négy futam során egészen biztosan nem lesz már javulás teljesítményükben.

Günther Steiner (Fotó: XPB)

„Rövid távon nincs megoldás” – kezdte az olasz szakember. „Tudjuk, hol tartunk, és miért tartunk ott, ahol, a probléma megoldása viszont egy másik kérdés. Egyébként is már csak négy futam maradt hátra, persze, ha lesz egy jó napunk… de nem mondhatom, hogy hozunk olyan fejlesztéseket a következő négy hétvégére, melyek megoldanák a problémákat. Most csak arról kell meggyőződnünk, hogy ez nem fog megismétlődni jövőre” – magyarázta.

Ami a japán futamot illeti, Steiner kifejtette, ezúttal is ugyanaz a forgatókönyv lépett életbe, amit az idei évben már megszoktak: nem tudták megfelelő üzemi hőfokra melegíteni a gumikat. „A helyzet ugyanaz volt. De tudjuk, hogy ez ilyen. Már úgy megyünk neki a futamoknak, hogy tudjuk, egy ponton gond lesz a gumikkal, mert nem tudjuk megfelelően fölmelegíteni őket” – fogalmazott.

„Szóval, amikor jönnek a kék zászlók, akkor lelassulunk, mert a gumik ilyenkor lehűlnek, és nem tudjuk felmelegíteni őket. Egészen egyszerűnek tűnik ez, ahhoz képest, hogy nem tudjuk megoldani, pedig ez történik. Tehát akkor is visszaesünk, ha egy időmérőn jó szereplést nyújtunk, és bejutunk a Q3-ba, mert nem tudjuk tartani a jó tempót. Egészen egyszerűen nem tudjuk megtartani a gumik megfelelő hőfokát” – hangsúlyozta.

Romain Grosjean (Fotó: XPB)
Borítókép: Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

További tartalmak