Musorujsag
Élő Eredmények

Räikkönen 40: „Nem vágnék neki még egyszer!”

Räikkönen 40: „Nem vágnék neki még egyszer!”

FIA, Sky Sports
Nem kezdené újra Kimi Räikkönen, és még csak nem is változtatna semmit az F1-es pályafutásán. 21 éves kölyökből mára igazi veteránná vált, de továbbra is a szurkolók egyik nagy kedvence. Aki nem mellesleg a 40. születésnapját ünnepli!

Felmutatta a hüvelykujját, majd elsétált. Tipikus, már megszokott, szinte „elvárt” reakció tőle. Kimi Räikkönent egy újabb gyengén sikerült, pont nélkül zárt versenye után kérdezgették az újságírók Szuzukában, és amikor a végén megemlítették, hogy a következő héten jön a 40. születésnapja, ő egy szót sem felelve emelte fel kezét, majd szépen faképnél hagyta a kérdezőt.

Kimi Räikkönent látszólag nem is érdekli a születésnapja. Éppúgy, ahogyan az sem érdekelte, amikor csapata, az Alfa Romeo a 300. F1-es versenyét próbálta ünnepelni. Előre szólt nekik, hogy nem akar semmilyen felhajtást. Aztán nem tudta elkerülni. Valahogy így van ez most a születésnapjával is. „Ez nem olyan nagy dolog. Az emberek nagyobb ügyet csinálnak belőle, mint én” – mondta vállát megvonva a brit Sky Sportsnak Japánban adott interjúban a közelgő kerek évfordulóról.

Kimi Räikkönen október 17-ével a 40. születésnapjához ért, és bármennyire nem szereti, van annyira népszerű, hogy e dátum sokakat megmozgasson. Ez az ő személyiségét és pályafutását leginkább jellemző nagy ellentmondás: közönnyel elnyert érdeklődés, ridegség által megmozgatott érzelmek.

Kimi Räikkönen (Fotó: Alfa Romeo) Kimi Räikkönen (Fotó: Alfa Romeo)

Ki gondolta volna, hogy még 40 évesen is itt lesz az a Kimi Räikkönen, aki 30 esztendősen annyira kiábrándult már az F1-et körülvevő közegből, hogy képességei csúcsán, még túlságosan is fiatalon képes volt egyetlen zokszó és mindenféle megbánás nélkül hátat fordítani a sportágnak? Már 18 éve annak, hogy tejfölösszájú, nyegle kölyökként bemutatkozott a királykategóriában, ahol azóta már 309 nagydíjon vett részt. Bármennyire is álcázza magát, ennyi időt a Forma–1-ben eltölteni csakis lángoló szenvedéllyel lehet. Hiába mutatja felénk az interjúkról egyszerűen elsétáló „Jégember” folyton a teljes érdektelenség és közöny álarcát, a versenyzés iránti szenvedélye igenis elsöprő erejű. Csak a versenyzést szereti az F1-ben, de azt annyira, hogy érte képes volt visszatérni 2012-ben, és azóta is mindent elviselni a bajnokságban, amit nem szeret, sőt kimondottan gyűlöl.

Így válhatott Räikkönen minden idők harmadik legtöbb F1-es versenyen induló résztvevőjévé, így lép fel év végével a második helyre, és így válhat rekorderré e téren 2020-ban, a második alfás évében, megelőzve a 323 futamnál megálló Rubens Barrichellót.

Amikor Szocsiban Michael Schumachert és Jenson Buttont is megelőzte e rangsorban, azt mondta, sosem tervezett ennyire hosszú pályafutást. „Semmiképpen sem! Akkoriban szerettem volna ennél korábban abbahagyni. És bizonyos szempontból abba is hagytam” – utalt a 2009-es átmeneti visszavonulására, amikor annyira elege volt már az F1-es felhajtásból és a média állandó találgatásaiból, támadásaiból, hogy némi juttatás ellenében hajlandó volt átadni Ferrari-ülését Fernando Alonsónak.

Kimi Räikkönen (Fotó: Alfa Romeo) Kimi Räikkönen (Fotó: Alfa Romeo)

A 2010-ben és 2011-ben tartott, ralis kalandozásáról emlékezetes szünet elmondása szerint nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a pályafutása második szakasza ilyen hosszúra nyúljon aztán. A távollét alatt rádöbbent, hogy bár a vezetés élményét máshol is megkaphatja, azt a szintű versenyélményt, amit az F1 kínál, hiába keresi másutt. A pihenés és e hiányérzet együttesen hozták őt vissza a sportág csúcsára, ahol aztán bár többször is leírták őt, azóta is töretlenül kitart.

„Előzetesen nem volt semmilyen elképzelésem arról, hogy milyen hosszú lesz. Abban reménykedtem, hogy legalább egy-két évig itt lehetek Aztán másképp alakult… De nem volt igazi tervem, és még most sincs” – tekintett vissza a 2001-es kezdetekig.

Elmondása szerint nem érez büszkeséget, hogy ilyen hosszú ideig kibírta a gyakran cápamedenceként és piranjaklubként is emlegetett F1-ben. „Nem igazán. Én úgy vagyok vele, hogy amíg úgy érzem, képes vagyok versenyezni, és olyan szinten, amit elvárok magamtól, addig szívesen folytatom. És mindaddig, amíg a versenyzés nagyobb részét teszi ki, mint más marhaságok.”

Ugyanígy Barrichello nagydíjrajtos rekordja sem izgatja. „Számomra az eredmények sokkal fontosabbak, mint bármilyen rekord. Talán egy nap, amikor visszavonulok, már fog számomra jelenteni valamit, ha visszatekintek. De most nem. Próbálom jól végezni a dolgom, és amíg élvezetet nyújt, addig versenyezni fogok.”

Az egykor fiatalsága és rutintalansága miatt csak átmeneti szuperlicencet kapó Räikkönen a lepergett 18 év alatt a Forma–1 igazi veteránja, az aktuális mezőny korelnöke lett. A mai ellenfeleinek jó része kis túlzással akár még a fia is lehetne. A legfiatalabb Lando Norris és közte 20 év a korkülönbség. „Nem érzem magam annyira öregnek. Az elmém még mindig fiatal, és nekem ez az egy számít csak” – állapította meg.

Kimi Räikkönen (Fotó: Alfa Romeo) Kimi Räikkönen és a nála 19 évvel fiatalabb George Russell (Fotó: Alfa Romeo)

Arról is megkérdezték, mai fejjel mit mondana annak a 21 esztendős finn fiúnak, aki angolul is alig tudva, alig több mint 20 futamos formaautós tapasztalattal csöppent a Forma–1-es Sauber-csapat (a jelenlegi Alfa Romeo) ülésébe. „Semmit. Nem is beszélnék vele” – vágta rá határozottan. „Nem változtatnék semmin. Nem bántam meg semmit, és egyáltalán nem változtatnék semmin. Bizonyos dolgokból tanul az ember. Van, amit jobban csinálsz, van, amit rosszul, de bennem nincsenek rossz érzések semmi miatt sem. Ezenkívül ma itt sem lennék, ha nem úgy csináltam volna dolgokat, ahogyan akartam.”

Azt azért bevallotta, újra semmi áron sem kezdené ezt az utat. „Nem. Ma nem vágnék neki még egyszer, az biztos. És örülök annak, hogy már közelebb vagyok a végéhez, mint az elejéhez” – mondta mosolyogva. „Amikor belevágtam, fiatal voltam, de nem olyan fiatal, ahhoz képest, amilyen korban manapság bemutatkoznak. Az élet megváltozott egy kicsit, minden sportban megfigyelhető, hogy egyre fiatalabban és fiatalabban kezdik. De nem szeretném újracsinálni.”

Nekünk az is elég, ha csinálja tovább, ameddig csak bírja és helyesnek látja. A régi nagy eredmények talán már a múlt lapjaira tartoznak, a népszerű Kimi Räikkönen viszont még nagyon is a jelenére. Negyven évesen is. Isten éltesse őt sokáig!

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Happy birthday to me!

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

További tartalmak