Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: Régen könnyebb volt kiemelkedni versenyzőként

Vettel: Régen könnyebb volt kiemelkedni versenyzőként

Auto Week
Túl profivá vált a Forma–1 ahhoz, hogy egy versenyző igazi előnyre tudjon szert tenni a többiekkel szemben? Sebastian Vettel szerint éppen ez jelenti a kihívást a jelenkorban. No meg a vonzerőt a régi időkben...

Sebastian Vettel mindig is régi vágású versenyzőnek vallotta magát. Ismeri és imádja a sportág történelmét, tiszteli a régi idők nagyjait, a hagyományokat, és a tehetné, lemondana mindenféle modern kori kütyüről, csak hogy a régi, nyers valójában használhassa a technikát. Nem véletlenül mondta azt a szocsi ERS-hiba miatti kiesése után, hogy vissza kéne hozni a régi V12-eseket. Bevallottan sosem volt nagy barátja a hibridmotoroknak, ahogy az F1 ezzel járó túlkomplikáltságának és túlszabályozottságának sem.

Mint azt az Auto Week című lapnak kifejtette, őt éppen a ma hiányolt nyers erő vonzotta az autósportba gyerekkorában. Miközben a amatőr hegyi versenyeken induló édesapja révén már szinte születése óta az élete részét képezte az autóversenyzés, és három-négy évesen már maga is gokartozott, az igazi lökést példaképe, Michael Schumacher és a Forma–1 élménye adta meg neki. „Volt alkalmam találkozni vele, és onnantól ő lett az én hősöm. Akkoriban már követtem a Forma–1-et. Ez volt a kezdet, ekkoriban estem szerelembe a Forma–1-gyel, a kilencvenes évek közepén.”

„1992-ben apám elvitt a hockenheimi verseny gyakorlására. A jegyek olcsók voltak. Végig kellett sétálnunk az első sikánig, ami akkoriban egészen hosszú utat jelentett. Szemerkélt az eső, és senki sem jött ki a boxból, mivel vízátfolyások voltak a pályán. Aztán egyesek bemelegítő köröket teljesítettek, amit persze csak mai fejjel tudok. A talaj elkezdett vibrálni, és csak azt hallottad, ahogyan torpedóként elsüvítettek, mint a vadászgépek, mögöttük pedig a vízfüggöny. Ezt a pillanatot sosem fogom elfelejteni – az esőt, a hangot, a vibrálást. Ezért vagyok híve a régi időknek, mert akkor minden nyersebb volt. Szerintem meg kell őrizni valamennyit a bizonytalanságból ahhoz, hogy ne váljon az egész túlságosan is sterillé” – elmélkedett a négyszeres világbajnok.

Sokan e sterilitást tartják felelősnek azért, hogy csökkent az F1 népszerűsége. A kiszámítottság és kiszámíthatóság tompítja az izgalmakat, és olyan benyomást kelt, hogy a mai korban a versenyzők dolga is könnyebb, mivel minden automatizált, szimulációkra és mérnöki hókuszpókuszra épül.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Vettel szerint van egy másik oldala is ennek a helyzetnek. „Engem a tökéletesség magas szintje nyűgöz le leginkább, az, mennyire nehéz különbséget jelenteni” – állapította meg. „Manapság gyakran beszélnek arról, hogy mennyire könnyűvé vált a mai autók vezetése, de egyesek ezt félreértelmezik. Rendkívül nehéz kiharcolni a különbséget, mivel minden annyira átláthatóvá vált. Annyi adat és kameraállás van már, hogy ha előnybe is kerülsz, az nem tart sokáig. Ha találsz mondjuk egy gyorsabb ívet egy kanyarban, percek alatt mindenki tudni fogja, hogy mitől vagy ott gyorsabb. Normál körülmények között előnyt kivívni nagyon nehéz.”

Ez akár egyfajta iránymutatás is lehetne a jobb jövőre vágyó F1 számára. Vettel nem bánná, ha újra kicsit egyszerűbbé és természetesebbé válna minden. „Amikor esni kezd, akkor bizonyos dolgok megváltoznak, és onnantól több lehetőséged nyílik arra, hogy valami mással próbálkozz. Engem ez nyűgöz le leginkább a régi időkben. Évekkel ezelőtt együtt ebédeltem Striling Moss-szal, és elképesztő történeteket mesélt. Ellátogattam a házába, és mutatott egy albumot, tele képekkel az ő idejében használt autókról. Nagy rajongója vagyok a történelemnek, főleg az olyan emberek esetében, akik a korszakukban a többiek előtt jártak, mert másképp csináltak dolgokat” – elmélkedett a ferraris.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak