Musorujsag
Élő Eredmények
×

Binotto lehet a Ferrari sikerének alapja?

Binotto lehet a Ferrari sikerének alapja?

Speedweek, F1i.com
Az első idénye csapatfőnökként talán nem bizonyult igazán eredményesnek, mégis Mattia Binotto lehet az alappillére a Ferrari jövőbeli sikereinek Charles Leclerc szerint.

Már huszonöt éve dolgozik a Ferrarinál, mérnökként elért sikereit a ranglétrán való fokozatos feljebb lépdelése jelzi. A motorrészleg vezetőjeként neki volt köszönhető, hogy a hibridkorszak gyenge kezdése után a csapat sínre tette motorprojektjét, és mára eljutott odáig, hogy minden ellenfél a Ferrari titkait kutatja e téren. Technikai igazgatóként az ő vezetése alatt készült el az utóbbi évtized legkreatívabb Ferrarija 2017-ben, mely aerodinamikai megoldásaival azóta igazi iránymutatóvá vált a mezőnyben. Mattia Binotto 2019 januárjától már a maranellói istálló csapatfőnökeként dolgozik, ám célt e minőségében még nem ért, hiszen nemhogy a bajnoki címeket nem szerezték meg, még igazi bajnokesélyesek sem voltak ebben az idényben. Az első évét csapatvezetőként ugyanakkor korai lenne kudarcnak titulálni. A vörösök talán célt tévesztettek az idényben, de olyan változások is végbementek a színfalak mögött (legyen szó akár csapatstruktúráról, akár hangulatról és vállalati filozófiáról), amelyek hosszabb távon még hozhatnak sikereket.

Mattia Binotto kapott idén sok kritikát a csapata formája, az autó „félretervezése” kapcsán, ám év végi formába lendülésük kezdi az ő igazát bizonyítani: az SF90-es nem teljesen elhibázott koncepció, csak idő kellett ahhoz, hogy ki tudják aknázni a benne rejlő lehetőségeket. A svájci szakembert emellett sokat bírálták az istálló téves döntései, a csapatutasításokhoz és csapatsorrendhez való viszonya miatt is. És bár e téren valóban egyre többször tapasztalható feszültség, a két versenyzőjét eddig viszonylag jól kontrollálta.

Beszédes, hogy Binotto legfőbb erősségét Sebastian Vettel és Charles Leclerc is a nyugodt hozzáállásában, kiegyensúlyozottságában látja. A német szerint ennek köszönhető, hogy a vártnál gyengébb idényük nem roppantotta meg a csapatot, csak jobb és összeszedettebb munkára sarkallta, míg kollégája rámutatott, a versenyzők szempontjából is Binotto a megfelelő ember, aki szükség esetén támasz, máskor viszont kemény főnök is tud lenni.

„Ő egy higgadt ember, ami a Forma–1-es közegben fontos” – jelentette ki Leclerc. „Itt az ember mindig ideges, minden nagyon gyorsan történik, ezért fontos, hogy legyen körülötted egy ilyen nyugodt személy, akire számíthatsz, aki mindig higgadt. Főnökként azt adja, amilyen valójában, és ez nagyon fontos.”

Charles Leclerc és Mattia Binotto (Fotó: XPB)

A monacói nemcsak a külvilág felé is mutatott higgadt arcát ismeri Binottónak, ő azzal az énjével is szembesült már, amelyik képes fölemelni a hangját, ha erre szükség van. Márpedig idén volt már rá szükség, hiszen ő és Vettel nem mindig tartották magukat a főnökük által lefektetett játékszabályokhoz. „Tud ő kemény is lenni, ha muszáj. Véleményem szerint főnökként erre van szükség. Amikor valaki nem tartja magát a megbeszéltekhez, azt sem mi, sem a csapat egésze nem nézi jó szemmel. A csapatnak nem erre van szüksége. Emiatt időnként muszáj keménynek lennie. Ez segít nekünk abban, hogy helyesen járjunk el” – magyarázta a monacói, akit például a monzai időmérő edzés szélárnyékozása, valamint a szingapúri rádiós üzenetei miatt kellett rendre utasítani.

Binotto filozófiája egyszerű: támogatja és igyekszik megérteni a versenyzőit, hogy a lehető legjobb teljesítményt kapja tőlük, ám amikor ütköznek az érdekek, számára mindig a csapaté a legfontosabb. Ennek megfelelően mindent elkövet, hogy két csúcsformában lévő versenyzője legyen, ám amikor ők összecsapnak, igyekszik kontroll alatt tartani a helyzetet.

Leclerc úgy érzi, Binottónak is köszönheti idei látványos fejlődését, hiszen több hibája és kudarca után nyújtott neki segítő kezet. „Tudja, hogy én mindig nagyon szigorú vagyok önmagammal szemben. Ő igazodik ehhez. Talán keményebb is lehetett volna, és akart is lenni, de amikor látta, hogy mennyire kikészítem magam, nem tett mást, mint próbált talpra állítani. A szezon során több példa is volt erre, mint mondjuk Németország, ahol egyből ott volt, hogy segítsen egy mélypont után jobb versenyzővé válni” – utalt a hockenheimi kiesésére, amit saját vezetői hibájának köszönhetett, és ami után nagyon dühös volt önmagára az elszalasztott lehetőség miatt.

Binotto Leclerc szavai alapján egyszerre támasz és mérték a versenyzők számára – és a csapat egésze számára is. Korábbi ferraris munkatársa és barátja, Stefano Domenicali szerint már csak ezért is van esély a Scuderia újbóli felemelkedésére az irányításával. „Minden adott náluk ahhoz, hogy visszatérjenek a győztesek útjára. Idén kevesebb futamot nyertek, mint kellett volna, és ennek több oka is volt. Ha nincs a problémájuk Bahreinben, vagy más gondok később, a szezonjuk másképp alakulhatott volna, mivel az utóbbi hónapokban sokat javult az autójuk. De szerintem 2020-ban jó esélyük lesz. Binotto rendkívüli, és kézben tartja, amit igazán kell: irányítja a két erős versenyzőjét. Ahhoz, hogy ezt erősséggé tegyék, és ne gyengítse őket, a csapatnak tisztán kell gondolkodnia, viták nélkül működnie” – mutatott rá a korábbi Ferrari-csapatfőnök.

Borítókép: Mattia Binotto (Fotó: Ferrari)

További tartalmak