Musorujsag
Élő Eredmények

Leclerc úgy érzi, hiba lett volna futni hagyni őt és a Ferrarit

Leclerc úgy érzi, hiba lett volna futni hagyni őt és a Ferrarit

RaceFans
Charles Leclerc elfogadta a büntetést, amit ő és a Ferrari kapott Japánban, amiért sérült autójával későn tért vissza a boxba. Sőt, a monacói most, két héttel a történtek után már úgy érzi, helytelen lett volna, ha nem szankcionálják őket.

A Ferrari 25 ezer eurós büntetést kapott, amiért kinn hagyta a pályán a rajt után Max Verstappennel ütköző és sérült első autóval versenyző Leclerc-t, kinek megrongálódott első szárnyáról több elem is leszakadt. Ezek két ellenfélnek is fejtörést okoztak: Lewis Hamilton autójáról leszakítottak egy tükröt, Lando Norrisnál pedig túlmelegedést okoztak a fékcsatornába szoruló törmelékek.

A bírák magát Leclerc-t sem hagyták „futni”: ő 10 másodperces büntetést kapott, ami először még pozícióvesztést is eredményezett, a Renault versenyzőinek kizárását követően azonban végül visszaszerezte hatodik pozícióját.

Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA) Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA)

Most, a Mexikói Nagydíj helyszínén elárulta, amint látta az esetről készült felvételeket, már tudta, hogy büntetést kap. „Valójában számítottam rá” – ismerte el. „Amikor megérkeztem a bírói szobába, és megmutatták a felvételeket, már úgy voltam vele, helytelen lett volna, ha ezért nem büntetnek meg bennünket” – tette hozzá.

Elmondta, a futam során nem gondolt a történtekre, rádiózásából pedig kiderül, ő már a Verstappennel való ütközés után fölvetette, ki kellene állni egy új vezetőszárnyért, a Ferrari azonban úgy határozott, kinn tartja őt a pályán.

A monacói egyébként a Verstappen-incidensért is kapott egy öt másodperces büntetést. Mint mondta, az esetet már rendezte ellenfelével, akivel a bírákkal való egyeztetést megelőzően váltott néhány szót. „Volt egy kisebb beszélgetésünk, mielőtt fölmentünk a versenybírákhoz. Jól tudta, hogy én hibáztam. Ilyesmi megesik” – mondta.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak