Musorujsag
Élő Eredmények

Albon és a hamiltoni kampánybeszéd

Motorsport.com
Hamilton szerint a Red Bullnak meg kéne tartania a thai pilótát.

Ami a Forma-1-es témát illeti, a legrövidebb könyvek bizonyosan a „Red Bull versenyző voltam” címmel jelennek majd meg a jövőben, hiszen, aki az energiaital-gyárosok kötelékébe kerül, az a szlogennel összeegyeztethető módon hamarosan repülhet is.

Talán éppen ezért döntött úgy a Forma-1 lassan hatszoros bajnoka, hogy védelmébe veszi az egyik Red Bull pilótát, hogy ne engedjék azt tovaszállni. Alexander Albon ugyanis nem csak a kritikusokra, de rá is nagy benyomást tett. Pláne, hogy a Mexikói Nagydíjon néhány kör erejéig láthatta, hogyan terelgeti autóját

„Nagyon jó volt látni őt vezetni a dobogós helyen”- mondta Hamilton, aki hozzáteszi, nem nagyon értette, miért rántotta ki oly korán a csapata a bokszba: „Nagyon korán állt ki, és nem is nagyon tudom, hogy miért választotta a csapata ezt a stratégiát, de nyilvánvalóan két kiálláson voltak. Később már nem láttam őt, de fényes jövő áll előtte, és remélem, hogy a Red Bull támogatását fogja élvezni ezután is” – mondta Hamilton arról az Alexander Albonról, aki a csapatba kerülése óta túlteljesíti a csodagyereknek tartott Max Verstappen eredményeit is, aki nincs túl jó passzban az utóbbi időben.

Verstappen igen sokszor ütközik, eléggé agresszíven viselkedett akár még a szabadedzésen is, ahol miközben előre tört és majdnem ütközött Romain Grosjeannal, közben pedig hasonló tettéért Sebastian Vettelt kritizálta. Talán nem is veszi ki annyira jól magát, hogy a verhetetlennek tűnő, és minden támogatást megkapó Verstappen most nincs túl jó passzban, és a „beugró” újonc Albon több pontot szerzett, mint holland márkatársa.

Hogy a szárnyak maradnak-e Albon oldalán, azt egyelőre nem tudni, de hogy hogyan teljesít a két Red Bull versenyző egymáshoz képest, azt hamarosan megtudjuk, hiszen a hétvégén ismét Forma-1! A mezőny most Amerikába megy!

További tartalmak