Musorujsag
Élő Eredmények

Amerikai Nagydíj, időmérő: az első hármas nyilatkozata

Amerikai Nagydíj, időmérő: az első hármas nyilatkozata

M4Sport
A várakozásoknak megfelelően szoros csatát hozott az austini kvalifikáció, a három élcsapat ugyanis Valtteri Bottas, Sebastian Vettel és Max Verstappen révén egy tizeden belül végzett. Bottas egyébként – az edzések fényében kissé meglepő – időmérős sikerével megszakította a Ferrari Belgium óta tartó kvalifikációs győzelmi sorozatát. Nézzük, hogyan értékelt a három leggyorsabb az időmérő leintését követően!

Valtteri Bottas (Mercedes) – 1. hely

„Nagyon boldog vagyok, hiszen egy igazán erős kört sikerült összeraknom a Q3-ban. A tegnapi nap sikerült túl jól, és az autóval is voltak gondjaink. Viszont igyekeztünk megérteni az okokat, és úgy tűnik, sikerült is, hiszen már ma reggel is remek munkát végeztünk. A csapat csodásan dolgozott, mind odafigyeltünk a részletekre. Nekem is nagyon oda kellett figyelnem, és tudtam, hogyan kell összeraknom ezt a kört, ami végül sikerült is. A Q1-ben nem voltak túl jók a tapadási viszonyok, de örülök, hogy ennek ellenére is sikerült fejlődnöm az időmérő végéig.”

Sebastian Vettel (Ferrari) – 2. hely

„Gratulálok Valtterinek! Nagyon izgalmas volt ez az időmérő, nagyon közel vagyunk egymáshoz. Talán még bennünk tartalék, de az utolsó köröm nem állt össze annyira jól. Volt két elfogadható köröm, de valami hiányzott az elsőséghez. Persze, most századokról beszélünk, viszont pont ezért, ezek valahol ott voltak a körben. De mindent összevetve boldog vagyok, remélem, jól sikerül elkapni a rajtot, és jó futam lesz. Itt azért annyira nem hosszú az egyenes, de remélem, jól kapjuk el a rajtot. Majd meglátjuk, hogy alakul. Mind közepeseken indulunk, szóval ezen a téren nem lesz eltérés. Hosszú futam lesz, és szerintem eseménydús is.”

Max Verstappen (Red Bull) – 3. hely

„Nekünk nagyon jó eredmény az, hogy versenyképesek vagyunk ezen a pályán. Nagyon szoros volt az időmérő! Meglátjuk, mit hoz majd a futam. Tény, a versenytempónk most egészen jó, és tavalyhoz képest most itt az időmérőn is sokkal jobbak voltunk. Bizakodva várjuk a futamot, és majd látjuk, mi történik.”

Az Amerikai Nagydíj közvetítési időpontjai
Borítókép: Sebastian Vettel, Valtteri Bottas és Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak