Musorujsag
Élő Eredmények

Szinte mérhetetlen különbséggel, de Valtteri Bottas a pole-ban az Amerikai Nagydíjon!

Szinte mérhetetlen különbséggel, de Valtteri Bottas a pole-ban az Amerikai Nagydíjon!

Boxutca
A címszerzést szinte elkerülni sem tudó Lewis Hamilton csak az ötödik.

Az időmérő edzés első szakasza az, ami általában semmi érdekeset nem tud produkálni. Az Amerikai Nagydíj kvalifikációjának első része is ilyennek tűnt egészen addig, amíg a 3. szabadedzés egyik meglepetése igazán meg nem lepte a mezőnyt és a nézőket.

Lando Norris délelőtt a harmadik legjobb időt autózta, a Q1-ben pedig konkrétan a legjobbat. Leírni is furcsa az utóbbi éveket megélve az F1-ben: a McLaren a táblázat élére került! De meglepetést okozott a Toro Rosso is, ahol a nagy csapattól kiebrudalt Pierre Gasly hozta fel autóját a 4. helyre.

Lando Norris – Charniaux / XPB Images

Csupán néhány perc telt el, amikor újabb meglepetést láthattunk. Ez már a Q2 volt, ahol a Red Bull-os Alexander Albon a hétvége legjobb körével ugrott az élre úgy, hogy ő az első, aki 1:33 alá tudta szorítani a köridőt.

Alexander Albon – Dungan / XPB Images

Ez a királyság azonban pünkösdinek tűnt végül, hiszen a két Ferrari keményebb keveréken elvette Albontól az első helyet. Charles Leclerc 1:32.760-nal megnyerte a Q2-t, Sebastian Vettel pedig mindösszesen 22 ezrednyire maradt el tőle.

Az etap leghúzósabb pillanata egy hármas találkozás, ami a 19-es kanyarban történt, ahol Danyiil Kvjat külső íven fordult volna, Lewis Hamilton bevágott elé, miközben Max Verstappen is hasonló mutatványra készült. Hárman párban annak ellenére nem fértek el, hogy az amerikai pálya mindenről híres csak a keskenységéről nem. Persze ez a kanyar nem feltétlenül a szabad ívéről ismert, pláne a „kimenetelét” illetően, ahol, ha túl szélesen fordul valaki, akkor a körét el is veszik, ahogyan arra már számtalan példa volt a hétvégén.

Valtteri Bottas: „Na ki van a pole-ban?”

A Q3 rögtön pályacsúccsal kezdődött, méghozzá Valtteri Bottastól. Az egyetlen embertől, aki talán meg tudja akadályozni Lewis Hamilton címszerzését ezen a hétvégén. Túl nagy beleszólása nincs valójában, mert Hamiltonnak Bottas győzelme esetén is elég csak a 8. helyen végeznie, avagy a 9-en, de megfutva a leggyorsabb kört. A finn 1:32.029-es kört futott, ami körrekordot is jelentett egyben. Hozzá kell tenni, hogy Sebastian Vettel mindösszesen 12 ezreddel volt lassabb nála.

A végső nekifutásnál Max Verstappen indult először, aki meg is kérdezte a rádión, hogy nem kezdenek-e túl korán. Bárhogyan is, végül senki nem tudta megfutni Bottas űridejét.

Nagyon kicsi különbségek alakultak ki a végére, Sebastian Vettel maradt 12 ezrednél, Max Verstappen pedig 67 ezrednyire közelítette meg a körrekordot tartó Bottast.

Amit fontos még kiemelni, a címesélyes Hamilton az ötödik helyre sorakozhat majd fel a holnapi rajtrácson. A futam felvezetője 19:30-kor kezdődik, a rajt 20:10-kor esedékes. Nem nagyon hittük, de egy pici kérdőjel bekerült Hamilton címszerzési esélyeibe.

 

További tartalmak