Musorujsag
Élő Eredmények

Közel a vereséghez Vettel – mit jelent ez 2020-ra nézve?

Közel a vereséghez Vettel – mit jelent ez 2020-ra nézve?

Motorsport-Magazin
Austini kiesésével könnyen lehet, hogy Sebastian Vettel számára elúszott a bajnoki harmadik hely. De lesz-e hatása a Charles Leclerc-rel szembeni vereségének a 2020-as helyzetére is?

Az Amerikai Nagydíj előtt mindössze 6 pont választotta el egymástól Sebastian Vettelt és Charles Leclerc-t a bajnoki 3. helyért folyó küzdelemben. Miután a német felfüggesztése vasárnap már a 8. körben eltört, csapattársa pedig a 4. helyen, a leggyorsabb kör birtokosaként csapott célba, a párharcuk két futammal a vége előtt Leclerc javára kezd billenni. A monacói jelenleg 19 egységgel vezet a másik ferraris előtt, közéjük pedig a 14 ponttal lemaradó Max Verstappen is beékelődött.

Hacsak nem történik valami rendkívüli, Vettelnek már nehéz lesz visszahoznia a harmadik helyet Interlagosban és Abu-Dzabiban. „Bosszantó, mivel a tét a harmadik hely. És az is bosszantó, amikor az ember ennyire korán kiesik egy versenyből” – kommentálta balszerencséjét Vettel Austinban.

Vettel ezt megelőzően Oroszországban is műszaki hiba miatt adta föl a versenyt, Monzában pedig ugyancsak volt egy nullázása, miután a futam elején elkövetett hibája és büntetése miatt a mezőny végére esett vissza. Amennyiben marad a felállás, Vettel várhatóan minden lényeges mutatóban alulmarad év végén Leclerc-rel szemben. Pillanatnyilag eggyel kevesebb győzelem, 3-mal kevesebb egymás elleni időmérős siker, 2-vel kevesebb pontszerző hely és 2-vel kevesebb leggyorsabb kör áll a neve mellett, s csak a dobogós helyek számában (9) van egálban kollégájával.

Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari) Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

Azt gondolhatnánk, hogy az év végi elszámolásnak a két versenyző 2020-as házon belüli helyzetére is lehet hatása. 2019-nek úgy vágott neki a Ferrari, hogy rutinjára és korábbi eredményeire hivatkozva Vettelnek adta az elsőbbséget. Leclerc viszont túl nagy ütemben fejlődött ahhoz, és túl sokszor legyőzte őt, hogy a csapat a német segítőjeként kezelje őt.

Vettel állítja, az idény végeredményének nem lesz beleszólása a jövőjük alakulásába. „Ennek nincs jelentősége. Én egyszerűen csak próbálom a lehető legjobb eredményt elérni év végén” – jelentette ki a német. „A cél úgyis az, hogy elöl legyél, valamint mindenkit legyőzz. Ebbe a csapattársad is beletartozik. Zajlik a küzdelem, és ez így van rendjén. Mindkettőnk célja azonos, de nem gondolok a nagyobb dolgokra. Próbálunk jó versenyeket teljesíteni idén, ideális esetben még nyerünk is, aztán felkészülünk az új idényre.”

Hogy nem lesz jelentősége a csapaton belüli mutatóknak, az Leclerc szerint már inkább annak köszönhető, hogy év közben eleget tett a saját helyzete megváltoztatásáért. „Azt nem tudom, ennek lesz-e hatása, mert nem én hozom a döntéseket a következő évre. Egy viszont biztos: idén egészen jó munkát végeztem, és sokat fejlődtem. Év elején teljességgel megértettem a helyzetet. Aztán bizonyos versenyeken megmutattam, hogy mire vagyok képes. A többit Mattiára és a csapatvezetésre hagyom, nekik kell dönteniük” – helyezte a nyomást Mattia Binottóékra, akiknek az idei után könnyebb biztosan nem lesz a dolguk a versenyzőhelyzetük kezelésében.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Így látja ezt a négyszeres világbajnok Alain Prost is. „Nehéz lesz a Ferrarinak jövőre, ha el akarja kerülni a konfliktust Vettel és Leclerc között. Az egyetlen megoldás, hogy lehetőséget adnak nekik a küzdelemre. Aztán ha az egyik versenyzőnek problémája adódik, és a csapattársa közben nyer pár versenyt, eljöhet a pillanat, amikor változtatni kell a szemléletmódon” – vetítette előre a francia.

Vettel barátja, Timo Glock szerint az idei évtől és Vettel év közbeni hullámvölgyétől függetlenül a két versenyző küzdelme még távolról sem nevezhető lefutottnak. „Teljesen normális, hogy ha egy fiatal csapattárs sikeresebb nálad, akkor megkérdőjeleznek. De mostanság Vettel visszakapaszkodott, és megmutatta, hogy ha az autója rendben van, az ő tempója is megvan. Az utóbbi versenyeken jobban ment neki. Most meg kell próbálnia a maga irányába vinni az autó fejlesztését” – tanácsolta a korábbi F1-es versenyző honfitársának.

Borítókép: Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak