Egy tizednél is kisebb az eltérés a McLaren versenyzői között

Noha a pontversenyben jelentős az eltérés kettejük között, tempó tekintetében legfeljebb egy tizedmásodperc választja egymástól a rutinosabb Carlos Sainzot és az első szezonját teljesítő Lando Norrist – jelentette ki a McLaren csapatvezetője, Andreas Seidl.

Lando Norris és Carlos Sainz (Fotó: XPB)
A spanyol szinte kétszer annyi pontot gyűjtött tizenkilenc futam alatt, mint újonc márkatársa, igaz, Norris mellől többször pártot el a szerencse a szezon során, és bukott fontos egységeket peches incidensek miatt. Ezek nélkül a tabellán is kisebb lenne a különbség, és talán a jobb helyezésért is olyan szoros csatát vívnának, milyen amilyen közel állnak egymáshoz tempó tekintetében.

Ezen a téren ugyanis főnökük, a páros első szezonját testközelből figyelő Andreas Seidl szerint minimális az eltérés a két versenyző között. „Amikor azt elemezzük, hogyan teljesítettek idén az időmérőkön és a futamokon, látjuk, hogy a különbség egy tizeden belüli kettejük között” – mondta.

Andreas Seidl (Fotó: XPB)



„Szóval mindkét versenyzők fantasztikus munkát végzett. Lando egészen egyszerűen balszerencsés volt. Rengeteg műszaki hibája volt, vagy olyan incidensek hátráltatták, mint az elrontott kerékcsere Japánban. Ezek miatt pedig nagyon sok pontot bukott” – folytatta a szakember, kinek versenyzői Austinban hetedikként és nyolcadikként értek célba.

Az előkelőbb pozíciót ezúttal Norris szerezte, aki már az időmérőn fölhívta magára a figyelmet, az első szakaszban ugyanis ő volt a leggyorsabb. Igaz, látványos eredménye ellenére a mindent eldöntő Q3-ban kikapott a márkatárstól – vasárnap viszont visszavágott.

„A futam első etapjában elég sokat küszködtem a gumikkal Danielhez (Ricciardo) képest, de a keményeken közel kerültünk ahhoz, hogy leelőzzük őt” – értékelt a brit újonc. „Próbáltam óvni a gumikat. Próbáltam valahogy hibára kényszeríteni, hiszen ha egyszer ront, elé kerülhettem volna, de nem tett szívességet nekünk. Aztán kiálltunk még egyszer, ez pedig jó döntésnek bizonyult. Szórakoztató volt a futam, főleg az utolsó szakasz az előzésekkel” – tette hozzá.

Lando Norris és Carlos Sainz (Fotó: XPB)