Musorujsag
Élő Eredmények

Ferrari: 2021 nem fogja megtörni az élcsapatok uralmát

Ferrari: 2021 nem fogja megtörni az élcsapatok uralmát

Motorsport
Talán a mezőny kiegyenlítettebbé tétele a cél, a Ferrari szerint a 2021-es új szabályok érkezése sem töri majd meg az élcsapatok évek óta tartó uralmát.

Amióta életbe léptek a 2014-es motorszabályok, s a jelenlegi pénzelosztási rendszert alkalmazza a Forma–1, csupán három csapatnak, a Mercedesnek, a Ferrarinak és a Red Bullnak jutott ki a sikerekből. Hogy mennyire elszakadt e három istálló a többitől, azt jól jelzi, hogy az utóbbi években csak elvétve láthattunk olyan versenyzőt a dobogón, akik nem őket erősítették.

Az F1 vezetőségének a 2021-es megújulással az is célja, hogy bezárja az élmezőny és a középmezőny között tátongó óriási szakadékot. Ennek megfelelően a pénzújraosztást igazságosabbá próbálták tenni, a költségsapkával is gátat szabnának az elképesztő költekezésnek, miközben az autók fejlesztése terén bevezetendő szigorúbb korlátozásokkal is a nagy teljesítménykülönbségek kialakulásának szeretnék elejét venni.

A Ferrari viszont kétli, hogy e gyökeres megújulás gyökeres átrendeződést is fog hozni az erőviszonyok terén. „Hiszem, hogy az élcsapatok kezdetben előnyben lesznek a teljesítmény terén, mivel profitálnak azon forrásokból, amelyekkel az új autók fejlesztését elkezdik” – utalt arra Mattia Binotto csapatfőnök, hogy a 2021-es felkészülést még költségplafon nélkül kezdik meg. „Később remélhetőleg a kisebb csapatok is előrébb lépnek, de a szabályok folytonosságának megszakadása elég nagy kihívás. Nehéz még látni mai szemmel, hogy hogyan fog alakulni. Az élcsapatok szerintem továbbra is élcsapatok maradnak. Ettől még ők lesznek a legjobbak. Még mindig nekünk van a legjobb tudáshátterünk, a legjobb forrásaink, a legnagyobb költségvetésünk. Szóval egészen biztos vagyok benne, hogy nem fog sok minden változni.”

A Red Bull éppen ezzel érvelt, amikor kezdeményezte, hogy csak a költségplafont vezessék be 2021-től, és a többi reformot tolják át 2022-re. A szabályváltozások talán mindig egyfajta reményt jelentenek a lemaradásban lévőknek a felzárkózásra, a múlt viszont azt mutatja, hogy az efféle újrarendeződés sok esetben együtt jár azzal, hogy egy-két csapat elhúz a többiektől. Innen nézve a fejlesztés terén bevezetett korlátozások visszafelé is elsülhetnek: a fejlesztés lassításával be is fagyaszthatják az erőviszonyokat. Hogy ez miként üthet vissza, arra a 2014-es motorformula a legjobb intő példa: a motorfejlesztés kezdeti lekorlátozása (zsetonrendszer, az egy évben használható motorok számának limitálása) talán a költségeket megfékezte, de egyben évekre be is betonozta a Mercedes motorfölényét, s ezáltal a gárda dominanciáját, a bajnokságok egyoldalúságát.

Fotó: XPB

Egyes résztvevők attól tartanak, hasonlóra akár a 2021-es szabályokkal is sor kerülhet. „Mindig időbe telik, mire az olló összezárul” – állapította meg Christian Horner, aki ironikusnak találná, ha a jelenlegi szabályzat utolsó éve, 2020 minden eddiginél szorosabb csatát hozna az mezőny élén, s ezt követné a lapok újra osztása. „A mostani karosszéria és motor terén még csak most kezdjük látni ezt az összezárást, és ehhez négy-öt évnek kellett eltelnie. És itt a lehetőség, hogy a jobb háttérrel rendelkező csapatok előnyből vágnak neki 2021-nek. Elkerülhetetlen egy nagy szabályváltozás esetében, hogy valaki jobban dolgozik másoknál. És mindent megteszel, hogy inkább a hullám tetején legyél, mintsem az alján.”

A mclarenes Zak Brown megjegyezte, a 175 millió dollárban meghatározott költésplafon túl magas ahhoz, hogy igazán drasztikus hatása legyen. Mint mondta, a tízből öt istálló továbbra is a határ alatt fog maradni. Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke emiatt is véli úgy, hogy a költségvetési limit hatása csak évek múltán fog jelentkezni. „Évekig is eltart majd, mire ennek viszontlátjuk az előnyeit a versenypályán. Fontos volt megállapodni a költségvetési plafonról és a fejlesztési korlátozásokról, a szigorúbb aerodinamikáról, az egységesített alkatrészekről. Ezek mind biztosítékok arra, hogy felgyorsítsák a költségsapka hatását. Úgy vélem, hogy a meglévő különbség ötven százalékkal fog csökkenni. 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban lesz előrelépés, de a költségplafon újabb ugrása ezután fog jönni. El kell fogadnod, hogy az F1-ben a változáshoz idő kell” – vélekedett a francia.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak