Musorujsag
Élő Eredmények

Albon volt a leggyorsabb, majd összetörte autóját az esős edzésen

Albon volt a leggyorsabb, majd összetörte autóját az esős edzésen

Boxutca
Vizes pálya fogadta a Forma–1 mezőnyét az első brazíliai szabadedzésen, ahol bár javultak a körülmények és a száraz gumik is előkerültek, ezekkel azonban még nem lehetett gyors kört teljesíteni. Erre a próbálkozásra fázott rá a leggyorsabb kört futó Alexander Albon is, aki két és fél perccel az edzés vége előtt törte össze autóját.

Albon ütközése után a piros zászlók is előkerültek, és mivel már csak két és fél perc volt hátra az edzésből, az incidens véget is vetett a száguldásnak. A thai újonc mellett egyébként a csapattárs, Max Verstappen, és a Toro Rossó-s Danyiil Kvjat is megcsúszott száraz gumikon, ők viszont megúszták autótörés nélkül.

Noha edzése a bukótérben ért véget, Albon elmondhatja magáról, hogy immár volt „edzésgyőztes” is a királykategóriában, a piros zászlós időszak előtt ugyanis ő futotta meg a leggyorsabb kört még a köztes abroncsokon.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

A Red Bull versenyzőjét Valtteri Bottas és Sebastian Vettel követte a tabellán. A nagyok közül egyébként pont Vettel hajtott először pályára, igaz, akkor még csak tapogatózott, nem teljesített mért kört – erre vagy 20 percet kellett várni.

A némettől először Carlos Sainz vette át az elsőséget, majd Charles Leclerc (ők a tabellán végül a negyedik és az ötödik helyre kerültek – Leclerc, Sainz sorrendben) és Bottas, akit Albon követett az élen. A Red Bull-os egyébként addig ki sem merészkedett a pályára, ahogyan csapattársa és a már világbajnok Lewis Hamilton sem. Ők ketten egyébként végül nem is teljesítettek mért kört.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Hamilton és Verstappen mellett Romain Grosjean és Sergio Pérez sem került fel a tabellára, hiszen ők is idő nélkül maradtak, a piros zászló miatt pedig az utolsó perecben már meg sem próbálkozhattak a gyors körrel.

A hétvége programja a 19 órakor induló második szabadedzéssel folytatódik, amit az M4Sport 21:30-tól felvételről ad majd. A nézők viszont addig sem maradnak Forma–1 nélkül, hiszen közvetlenül az első szabadedzés közvetítése után, 16:40-kor kezdetét veszi a maratoni hosszúságú, 40 perces Boxutca magazin.

Az első szabadedzés végeredménye:

Versenyző Csapat Idő Különbség Kör
1. Alexander Albon Red Bull-Honda 1:16,142 9
2. Valtteri Bottas Mercedes 1:16,693 +0,551 10
3. Sebastian Vettel Ferrari 1:17,041 +0,899 13
4. Charles Leclerc Ferrari 1:17,285 +1,143 13
5. Carlos Sainz McLaren-Renault 1:17,786 +1,644 16
6. Nico Hülkenberg Renault 1:17,899 +1,757 8
7. Daniel Ricciardo Renault 1:17,985 +1,843 9
8. Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:18,100 +1,958 17
9. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Honda 1:18,274 +2,132 16
10. Lando Norris McLaren-Renault 1:18,559 +2,417 15
11. George Russell Williams-Mercedes 1:18,779 +2,637 18
12. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:19,247 +3,105 10
13. Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:19,414 +3,272 6
14. Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:19,532 +3,390 12
15. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:19,600 +3,458 18
16. Nicholas Latifi Williams-Mercedes 1:20,010 +3,868 16
17. Romain Grosjean Haas-Ferrari idő nélkül 3
18. Sergio Pérez Racing Point-Mercedes idő nélkül 1
19. Max Verstappen Red Bull-Honda idő nélkül 3
20. Lewis Hamilton Mercedes idő nélkül 3

 

Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak