Musorujsag
Élő Eredmények

Hülkenberg: Ez nem visszavonulás!

Hülkenberg: Ez nem visszavonulás!

Auto Motor und Sport, Crash, Racefans
Fogalma sincs, mihez kezd 2020-ban, de Nico Hülkenberg egyet biztosan tud: az F1-es rajtrácsról való kiszorulása ellenére nem fog visszavonulni.

Austin után az Alfa Romeo megerősítette, hogy Antonio Giovinazzi marad Kimi Räikkönen csapattársa 2020-ban. És miután a Red Bull két csapatának ülései is elkeltek már, biztossá vált, hogy a Renault által elküldött Nico Hülkenbergnek nem lesz helye a 2020-as mezőnyben. Bár a Williamsnél még van egy gazdátlan ülés, a német megerősítette, nem is egyeztet első F1-es csapatával, így 2020-ra biztosan más tervvel kell előállnia.

„A választék: pizzasütő, fodrász, fogorvos, plasztikai sebész vagy nőgyógyász…” – tréfálkozott Hülkenberg, majd egyértelművé tette, nem búcsúzik sem az F1-től, sem a versenyzéstől. „Csak hogy tisztázzuk: nem érzem úgy, hogy visszavonulnék. Versenyzőként nem fogok. Nem érzem úgy, hogy elhagyom a Forma–1-et. Talán nem leszek a rajtrácson, de ha lesz egy lehetőség, én készen fogok állni rá.”

„Szabadság? Nem tudom, ki hogyan akarja hívni ezt. Egy évtized F1 elég intenzív tud lenni, ennyire gyorsan élni. Ezért is van szükség arra, hogy a következő év elején lássam, hogy érzem magam, hogy alakulnak a dolgok, milyen irányt veszek. Most még nem tudom, és nem is szeretnék túl sokat gondolkodni rajta, mert még az F1-ben vagyok. Talán most intenzívebbnek érzem az F1-es versenyzést, talán jobban becsülöm, mert tudom, hogy talán az utolsó lehet. De mint mondtam, ez nem egy visszavonulás, csak egy F1-től távol töltött 2020-as év.”

Kérdés, ezt az évet mivel tervezi tölteni. Híre ment, hogy a DTM-be szerződhet, ám ezt határozottan cáfolta. „Ennek semmi alapja nincs. Valaki – fogalmam sincs, hogy ki – talán túlságosan unatkozott, és sztorit csinált a semmiből. Nem írtam alá még semmit, és nem is fogok a belátható jövőn belül. Több megkeresésem is volt különböző sorozatokból, csapatoktól, de semmi sem történt igazán.”

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

Szóba került az is, hogy az IndyCar lehet a célállomása. E lehetőségre egyszer már nemet mondott idén. Zak Brown, a McLaren ügyvezetője árulta el, ő tett neki ajánlatot, hogy csatlakozzon a frissen megalakult tengerentúli csapatukhoz, ám a németet nem vonzotta az oválpályás versenyzés. Alkalmi versenyzőt pedig a McLaren nem akart. Hülkenberg megerősítette, a véleménye továbbra sem változott, ugyanakkor lehetőségként tekint az amerikai szériára. „Az oválpályákról mindig is mondtam, hogy nem vagyok a rajongójuk. Egyszerűen nem hoznak lázba. Nem tűnik úgy, hogy az én világom lenne. Szóval csak a normál pályás versenyekre korlátoznám a dolgot.”

Konkrét elképzelése még nincs, és könnyen lehet, hogy a következő évig nem is lesz. „Őszintén szólva egészen nyugodt vagyok. Szeretném lezárni ezt a szezont, amilyen sikeresen csak tudom. Aztán kicsit feltöltődni, megállni egy pillanatra, akár kettőre, háromra, hogy kiderítsem, mihez akarok kezdeni, és lássam, mi érdekel. Nem érzem úgy, hogy siettetnem kéne a dolgokat, csak hogy versenyezzek valahol.”

Kizárni az F1-es visszatérés lehetőségét sem akarja. Sőt, ez lenne az elsődleges célja. Ugyanakkor eszében sincs Fernando Alonsót játszani, és feltételként megszabni, hogy csakis egy nyerő autóba ülne bele. „Kissé elbizakodott lenne azt mondanom, hogy a Ferrari jövőre fel fog hívni, és azt fogja mondani: »Hülki, most már készen állunk rád!« Realistának kell lenned. De majd elválik. Talán adódik majd egy lehetőség, de az is lehet, hogy nem. Én szeretem a sportágat, és a Forma–1-es autók a leggyorsabb és legfejlettebb autók a világon, és készen fogok állni az esetleges visszatérésre, ha lehetőségem adódik rá.”

Addig pedig próbálja meglelni a helyzete pozitívumait. „Most, hogy már kész tények előtt állok, egy részem még izgatott is. Így legalább lesz szabadidőm, és olyan dolgokat csinálhatok, amikre az elmúlt tíz évben nem volt módom. Például januárban el fogok utazni az Australian Openre, hogy teniszt nézzek. Ez eddig mindig arra az időszakra esett, amikor megkezdtük a téli felkészülést, és sokat kellett a gyárban vagy az edzőtáborban lennem.”

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

„Természetesen a nagyobb részem szomorú, és még szomorúbb leszek, amikor majd a tévében kell néznem a versenyeket. Már ha egyáltalán nézni fogom őket. Egy ponton túl viszont csinálni akarok majd valamit. Szükségem lesz egy feladatra. Még az is előfordulhat, hogy ez inkább valami üzleti dolog lesz, de inkább hiszem, hogy sportos. Az adrenalinlöketekre szükség van, amik a küzdelemmel jönnek. És ezt hosszú távon valamivel muszáj lesz pótolni.”

Hogy hogyan került ilyen helyzetbe sokra becsült és rutinos F1-es versenyzőként, azt most sem érti teljesen. „A szezon közepén érezni lehetett bizonyos folyamatokon. Viszont nem érzem úgy, hogy bármit rosszul csináltam volna. Legfeljebb elkövettem pár hibát a versenyeken, például Hockenheimben. Fájó volt, és a következő évemre is volt hatása.”

Azt még ő sem tudja, lesz-e még számára folytatás a királykategóriában. Az eddig F1-ben töltött 10 éve kapcsán viszont elismerte, maradt benne hiányérzet – még ha ez már nem is bosszantja őt. „Ha visszatekintek, jobban is alakulhatott volna. Állhattam volna dobogón, itt-ott talán még többre is képes lehettem volna. Megvolt a lehetőség az ennél többre. De együtt tudok élni ezzel. És együtt is kell élnem vele, mivel úgysem tudok már változtatni rajta. Elfogadom a helyzetem.”

A Brazil Nagydíj, illetve a WTCR makaói futamainak közvetítési időpontjai.
Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak