Musorujsag
Élő Eredmények

Kísérletezget a Mercedes, de nem tudják, elcsíphető-e a Ferrari

Kísérletezget a Mercedes, de nem tudják, elcsíphető-e a Ferrari

Crash, Motorsport Week, Sky Sports
Ha egy körön nem is, hosszú távon ismét ütőképesnek mutatkozik a Mercedes. És még némi kísérletezgetést is megengedhettek maguknak Interlagosban.

Edzéselsőség nélkül zárta a pénteket a Brazil Nagydíjon a világbajnok Mercedes-csapat. Valtteri Bottas és Lewis Hamilton a száraz pályán rendezett második szabadedzést a 4-5. idővel abszolválta, 0,156, illetve 0,223 másodperccel elmaradva a leggyorsabb Sebastian Vetteltől. Habár egy körön nem találták az ellenszert az egyenesekben a technikai direktívák ellenére ismét szárnyaló Ferrarikra, az edzés hajrájában teljesített hosszú etapjaik ígéretesen alakultak. Mind a lágy, mind a közepes gumin gyorsabbnak bizonyultak a Ferrarinál és a Red Bullnál.

„Egészen jól kezdtünk, már a legelejétől jók voltak az alapok, aztán változtattunk pár dolgon a kevés idő alatt, és most lesz egy kis munkánk este a finomhangolással” – nyilatkozta Hamilton a napjukról. Abban nem biztos, el tudják-e tüntetni a Ferrarival szembeni egykörös hátrányukat. „A finomítás meghatározó lesz, mivel csak két edzésünk van az időmérő előtt a délelőtti esős első szabadedzés miatt, így többet kell belesűrítenünk ezekbe. Jól kezdtünk, és szerintem rendben is leszünk. De nem tudom, hogy javulhatunk-e három tizedet, amennyivel a Ferrari előttünk áll.”

A technikai igazgató James Allison szerint leginkább az időmérős teljesítményükön kell javítaniuk. „Rendben volt az edzés, csak kicsit lassúak vagyunk egy körön. A hosszú etapokon viszont egészen jók vagyunk. Holnapra muszáj lesz még találnunk valamit. Egész évben nagyon erős az autónk a versenyen, de szombaton muszáj lenne élesebbé válnunk” – ismerte el.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hamilton úgy véli, a Ferrarik újra az egyenesekben győzik le őket. „A Ferrarik gyorsak ezen a hétvégén, legalábbis a mai alapján annak tűnnek. Tulajdonképpen az egyenesekben vernek meg minket. Érdekes lesz látni, mi sül ki ebből.”

A Hamiltonnál 7 századdal jobb időt autózó Bottas az eredmény által sugalltnál jobbnak ítéli a Mercedes helyzetét. „Eléggé nagy volt a forgalom a második menetem alatt, és az időeredményeket elnézve egészen szoros a csata. A megtett köreim alapján egészen versenyképesnek tűnünk, még az időmérőn is. De még sok minden változhat, és figyelembe véve, hogy hogyan alakultak az edzések, nem voltunk olyan rosszak.”

Hogy melyik csapat lehet a legfőbb ellenfelük, azt viszont nem tudta megítélni. „Szerintem mindkét csapat nagyon erős. A Ferrari mostanság mindig nagyon jó volt az időmérőn az erőforrásának köszönhetően, de a dolgok mostani állása alapján nem tudhatjuk. Mindkét csapat ott lesz, de mi is” – ígérte a legutóbbi verseny győztese.

Miközben a Mercedesnek a bajnoki címek bebiztosítása után is feltett szándéka a győzelem, tétje számukra már nemigen van az évnek. Hamilton elárulta, ezt ki is használták arra, hogy bizonyos 2020-as megoldásokat próbálgassanak. „Nem teszi könnyebbé a helyzetünket, hogy már megnyertük a bajnokságot, meg akarjuk nyerni a hátralévő versenyeket. Nehéz lesz, de a hozzáállásom kicsit változik. Most már agresszívebb lehetek, más stratégiákkal próbálkozhatok, más módszerekkel a hétvége folyamán. Most van két potyaversenyünk, melyeken kipróbálhatunk olyan dolgokat, amik jövőre segíthetnek. Mivel jövőre a nyolc helyett csak hat tesztnapunk lesz télen, minden apró kis előny döntő lehet, és a célunk, hogy ki is használjuk ezt” – árulta el a hatszoros világbajnok.

A Brazil Nagydíj, illetve a WTCR makaói futamainak közvetítési időpontjai.
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak