Musorujsag
Élő Eredmények

Ezen húzta föl magát Hamilton a brazíliai verseny alatt

Ezen húzta föl magát Hamilton a brazíliai verseny alatt

Mercedes/Pure Pitwall
Védtelennek érezte magát Lewis Hamilton a Max Verstappen elleni első ütközetében. A Mercedes elmagyarázta, miért dühöngött versenyzője, és egy megbánt döntésükről is beszéltek.

Lewis Hamilton az Alexander Albonnal történt ütközése és az ezért járó büntetése miatt dobogós hely nélkül távozott Interlagosból, de a versenyének több pontja is volt, amelynél egy apróság másképp alakíthatta volna az egész délutánját. A végig a győzelemért küzdő brit a futam első etapján érezte, hogy nem fogja tudni a pályán megelőzni a pole pozícióból rajtoló Red Bull-ost, ezért csapata úgy döntött, egy korábbi kerékcserével elévágási kísérletet indít a holland ellen.

A hadművelet sikeres is volt: Hamilton kihasználta, hogy a Williams éppen Verstappen elé engedte vissza a boxutcában Robert Kubicát, aki miatt a későbbi győztes időt veszített. A vezető pozíciót ezzel a mercedeses vette át, ám sokáig nem tartott az öröme, hiszen Verstappen a következő körben az első adandó alkalommal megelőzte őt a célegyenesben.

A visszatámadni már képtelen Hamilton ezt követően dühösen szólt a rádióba: „Gyerünk már, fiúk! Informáljatok arról, ha meghal a kicseszett akkumulátorom! **** meg!”

Az idegessé vált címvédő ezek után még többször is visszatért a problémára. Először azt jelentette csapatának, hogy az ERS-e sokáig tölt, majd arról is érdeklődött, nincs-e motorhibája, mert ő úgy érzi, hogy van. Peter Bonnington versenymérnök alig győzte nyugtatni őt. Felhívta figyelmét, hogy a „8-as motormód” miatt tapasztalta az ERS kihagyását, és az üzemmódváltással meg fog oldódni a problémája, aztán a vélt motorhiba kapcsán később emlékeztette őt arra is, hogy még mindig nem tekerte vissza az erőforrását. „Minden rendben van, csak egy kicsit magasak a hőmérsékletek. Még mindig nyolcas motormódban vagy.”

Max Verstappen előzi vissza Lewis Hamiltont a 23. körben (Fotó: Formula1/Twitter) Max Verstappen előzi vissza Lewis Hamiltont a 23. körben (Fotó: Formula1/Twitter)

Andrew Shovlin vezető mérnök a csapat futamelemző videójában elmagyarázta, mi állt a feszült pillanatok hátterében. Rámutatott, Verstappen azért előzte vissza olyan könnyedén és gyorsan versenyzőjüket, mert az túl korán, már a boxból való kivezető körén elhasználta az ERS energiáját. „Lewis akkumulátorával nem volt probléma, nem történt meghibásodás. Egyszerűen átváltottunk az energiafelhasználó üzemmódba, amikor megkezdtük az elévágási kísérletet. Ez a kivezető körön volt. Az erőforrása elkezdte egy hosszabb távon nem fenntartható mértékben leadni az energiáját, és ennek következménye az volt hogy lemerült, így az autó tölteni kezdett.”

A Mercedesnél a futam után elismerték, ha tudták volna, hogy Verstappent föltartja Kubica a boxban, talán nem adtak volna bele mindent, és tartalékoltak volna a későbbi esetleges védekezésre is. „Tudtuk, hogy mindent bele kell adnunk ahhoz, hogy működésre bírjuk az elévágást. Ezen a héten viszont ki fogjuk elemezni a történteket, és meg fogjuk vizsgálni, hogy kellően hatékonyan használtuk-e az energiát, vagy csinálhattunk volna jobban valamit, amivel elkerülhettük volna Max előzését” – bocsátotta előre Shovlin.

 

Az egyetlen, amit biztosan másképp csinálnának

Nem ez volt azonban az egyetlen lépés, amit a Mercedes utólag megbánt. A legnagyobb hibájuknak egy taktikai húzást véltek: Hamilton utolsó kihívását a második biztonsági autós fázis alatt. A csapat a versenyzőjére bízta a döntést arról, akar-e friss lágy gumit a hajrára úgy, hogy ezért pozíciót áldoz föl. Hamilton abban a hiszemben felelt igennel, hogy a valós kettő helyett csak egy pozíciót fog veszíteni, és még lesz elég köre, hogy visszavegye azt, majd támadást indítson a használt gumin maradó Verstappen ellen. Valójában Alexander Albon mellett Pierre Gasly is elé került, és az újraindításkor már csak két kör maradt a leintésig. E tényezők közvetlenül vezettek a brit kapkodásához és az Albonnal történt balesethez.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Shovlin szerint ez a stratégiai lépés volt a múlt vasárnap elkövetett legnagyobb hibájuk. „Úgy döntöttük, kihívjuk Lewist az utolsó biztonsági autós fázis alatt, amikor láttuk, hogy a két Ferrari ütközött. Az egyikük a négyes kanyar mellett volt, és elég tiszta volt a pálya. Vettel a defektje után hátrahagyott némi törmeléket, de azt gondoltuk, el fog jutni a boxutcáig. Amikor beküldték a biztonsági autót, Lewis a tizenkettes kanyarban járt, szóval nem sok időnk volt döntést hozni. Ezenfelül Vettel már a visszatérése előtt félreállt, majd Lance Stroll sajnos eltalált egy törmeléket, ami azt jelentette, hogy a biztonsági autós fázis hosszabbra nyúlt, mint amire számítottunk” – magyarázta a döntésük hátteréről.

A főmérnök utólag hatalmas baklövésnek tartja, hogy egyáltalán próbálkoztak a friss gumival, mivel ezzel nem nyerhettek, csak veszíthettek. „Mindentől függetlenül ez egy hazárdjáték volt. A legjobb eshetőség az lett volna, hogy visszanyerjük a második helyet, ahonnan indultunk. És ez alapján ez nem volt jó döntés. Ha újrafuthatnánk a versenyt, vélhetően ez lenne az egyetlen olyan döntés, amit mindenképpen megváltoztatnánk.”

Borítókép: Lewis Hamilton és Max Verstappen küzdelme a 2019-es Brazil Nagydíjon (Fotó: XPB)

További tartalmak