Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: 2021-ben is a Honda lesz a Red Bull-csapatok partnere

Hivatalos: 2021-ben is a Honda lesz a Red Bull-csapatok partnere

Honda, Motorsport-Total
Szerződést hosszabbított a Red Bull két F1-es csapatával a Honda, de a sportágban maradásuk csak 2021-re biztosított.

A japán motorgyártó 2017 végén írta alá szerződését a Toro Rossóval, majd a múlt évben bejelentette, a Red Bull csapatát is ők látják el erőforrásokkal. Eredeti megállapodásuk 2020 végéig szólt, az viszont kérdéses volt, a 2021-es átfogó szabályváltozások után is kitartanak-e a királykategória mellett. A Honda jelezte, ahhoz, hogy továbbra is F1-es motorbeszállítók legyenek, létfontosságúnak tartják, hogy faragni lehessen a motorfejlesztés és -gyártás jelenlegi magas költségeiből.

Az érintettek szerdán bejelentették, szerződést hosszabbítottak, de csak egy évvel. Ennek értelmében biztossá vált, hogy a Red Bull és a Toro Rosso 2021-ben, vagyis az új szabályciklus első évében is a Honda erőforrásait fogja használni. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a Servus TV-nek nyilatkozva elmondta: „Nagy megkönnyebbülés ez számunkra. Elégedettek vagyunk a Hondával.”

A mostani bejelentés azt sejtteti, hogy a Hondának még mindig vannak bizonyos fenntartásai a jövővel kapcsolatban, így 2021-et amolyan próbaévnek tekintik, mely alapján aztán mérlegelhetik a hosszabb távú folytatás lehetőségét. A Red Bull már korábban jelezte, ők mindkét csapatukkal szeretnék aláírni az új, 2021-től életbe lépő F1-es Concorde-egyezményt (mellyel az új szabályciklusra kötelezik el magukat a sorozat mellett), ám sorsuk a Honda kezében van, mivel ők jelentik az egyetlen lehetőséget számukra motorpartnerként.

Az egyéves hosszabbítás annak tükrében is némi bizonytalanságot sugall, hogy a Mercedes korábban ennél hosszabb távra szerződött partnereivel. A motorgyártó a Williamsszel egészen 2025-ig, míg a McLarennel 2021-től 2024-ig terjedő időszakra írt alá beszállítói kontraktust.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull) Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

A Honda F1-es ügyvezető igazgatója, Jamamoto Maszasi Brazíliában elmondta, hiába a javuló eredmények, számukra a költségek jelentik az elsődleges szempontot a jövő kapcsán. „Jó, hogy jönnek a jó eredmények, de ennél fontosabb, hogy meglegyen az egyensúly a költségek terén. Sok pénzt kell fordítanunk a fejlesztésünk felgyorsítására ahhoz, hogy utolérjük a legjobbakat. És most azt vizsgáljuk, hogyan tarthatnánk meg a jelenlegi szintet a költségek egyidejű csökkentése mellett” – vetítette előre.

A Honda 2015-ben tért vissza az F1-be motorgyártóként. Három éven át a McLaren partnereként szenvedtek, majd 2018-ban a Toro Rosso kizárólagos beszállítói lettek. Az idei az első év, hogy egyszerre két istállót látnak el erőforrással – és ez egyben az eddigi legsikeresebb szezonjuk is. Ausztriában Max Verstappennel és a Red Bull-lal először nyertek futamot a hibridérában, Hockenheimben a holland győzelmével és a Toro Rossó-s Danyiil Kvjat harmadik helyével az első kettős dobogójukat ünnepelték, míg legutóbb Interlagosban Max Verstappen és Pierre Gasly kettős Honda-győzelmét ünnepelték – az elsőt 1991 óta.

Borítókép: Honda (Fotó: Toro Rosso)

További tartalmak