Musorujsag
Élő Eredmények

Kubica már meghozta döntését

Kubica már meghozta döntését

Racefans
Robert Kubica már biztosan tudja, hogy a német túraautó-bajnokságban kíván versenyezni, ám az új F1-es szerepkörét még tisztáznia kell.

A Williams az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján erősítette meg, hogy 2020-ban Nicholas Latifi lesz George Russell csapattársa. Annak a Robert Kubicának a helyét veszi át, aki már az ősszel bejelentette, távozik a reménytelen sereghajtó csapattól, és olyan új kihívást keres magának, amely biztosítja számára, hogy rendszeresen igazi küzdelmet vívhat az ellenfelekkel.

Abu-Dzabiban a sajtónak nyilatkozva a lengyel elárulta, már sínen van az ügye. „Meghoztam a magam döntését. Nem kívánok nagyon a részletekbe bocsátkozni egyelőre. Ez egy kicsit bonyolultabb ügy, és még biztosítanunk kell, hogy minden tekintetben, minden szempontból működőképes lesz a dolog. Remélhetőleg ha mindent tisztáztunk már, az egész sima ügy lesz, és hamarosan rendezni is fogjuk” – fogalmazott sejtelmesen.

Mint elismerte, az állandó versenyzői ülést a német túraautó-bajnokságban, a DTM-ben kaphatja – e kötelezettségeit kombinálhatja aztán egy F1-es csapatnál vállalt szimulátorversenyzői/tartalékversenyzői szerepkörrel. „Nagy kihívás vár ránk, és arra van a legnagyobb esély, hogy a DTM-ben fogok versenyezni, amely a Forma–1 után a legszorosabb bajnokság Európában” – erősítette meg közvetett módon. „Nagyon magas szinten álló versenyzőkhöz csatlakozunk, és nagyon speciális bajnokság ez. Nem könnyű ott egy újonc dolga. Ha sikerülne ott versenyeznem, boldog lennék. És ha sikerülne mindezt más dolgokkal kombinálnom, ami mindenkit elégedetté tenne, én nyitott vagyok erre is.”

Robert Kubica (Fotó: XPB)

Elmondta, a maga részéről már szeptemberben tisztázta volna a sorsát, a késlekedés oka, hogy kettős szerepet akar vállalni, így össze kell egyeztetnie a programjait. Kubicának több F1-es csapat is tett ajánlatot a fejlesztőversenyzői szerepkörre. A Haas már jó ideje nyíltan beszél arról, hogy kizárólag az ő válaszát várja. Az amerikai csapat a szimulátoros fejlesztésben venné hasznát a lengyel tapasztalatának, és emellé lehetőséget kínál számára, hogy több pénteki szabadedzésen is autóba üljön 2020-ban. Rajtuk kívül állítólag a Racing Point is alkalmazná őt.

Az egyszeres futamgyőztes személyes szponzorát, a lengyel olajipari vállalatot, a PKN Orlent is viszi magával a Williamstől. Azt is elismerte, hogy a szponzoráció kérdése miatt is csúszik a hivatalos bejelentés a terveiről. „A versenyprogramom száz százalékig tőlem függ. Az F1-es szerepkörömnek viszont a második részét természetesen az Orlen képezi. Ők szívesen maradnának a Forma–1-ben, és most szeretnénk látni, hogy össze tudunk-e hozni mindent úgy, ahogyan én azt mindenki számára hasznosnak tartanám. Szóval van, hogy több idő kell ehhez, mint a saját döntésem meghozatalához” – tisztázta, miért kell még most is rébuszokban beszélnie.

Borítókép: Robert Kubica (Fotó: XPB)

További tartalmak