Musorujsag
Élő Eredmények

Egy izraeli újonc lesz a Williams fő tesztelője Abu-Dzabiban

Egy izraeli újonc lesz a Williams fő tesztelője Abu-Dzabiban

Williams
Meglepő választás a Williams részéről: egy izraeli újonc versenyző lesz a fő tesztelőjük a szezonzárót követő kétnapos gyakorláson.

Az Abu-dzabi Nagydíjat követő kedden és szerdán két napon át még az arab pályán köröz a Forma–1-es mezőny – 2019-ben utoljára. Elsősorban a gumikat tesztelik, összevetik a Pirelli 2020-ra gyártott új felépítésű abroncsait az ideiekkel, hogy megvizsgálják azok aerodinamikai hatásait.

Miközben a csapatok többsége állandó versenyzőit fogja foglalkoztatni a két nap során, a Williams egy újoncnak is lehetőséget biztosít. Bejelentették, hogy jövő évi párosuk, George Russell és az újonc Nicholas Latifi mellett az izraeli Roy Nissany is autójukba ülhet. Ráadásul mindjárt ő kapja a legtöbb tesztidőt hármójuk közül, hiszen míg Russell az első, Latifi pedig a második nap első félidejében körözhet, addig Nissany mindkét délutáni műszakban munkába állhat.

Az F1-es autóban magát a 2000-es években ugyancsak kipróbáló Channoch Nissany fia 2018-ban a Forma–2-ben versenyzett, a 10. hely jelentette a csúcsot számára a futamokon. Az idényt nem fejezte be a Camposszal, a csapat az utolsó versenyekre Roberto Merhit ültette a helyére. Azt megelőzően megfordult a Forma–3-as Európa-bajnokságon és a Forma–V8 3.5-ben is, utóbbi sorozatban eltöltött három éve során több futamgyőzelmet is aratott, és 2016-ban 4. lett az összetettben. F1-es autót is vezetett már, 2016-ban Valenciában egy 2014-es Saubert próbálhatott ki.

„Izgatottan várom az abu-dzabi gumitesztet a Williamsszel! Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy tapasztalatot szerezzek egy aktuális F1-es autóval, és remélem, hogy meg tudom közben győzni a csapatot” – nyilatkozta az istálló által „ígéretes fiatal tehetségnek” nevezett 25 esztendős versenyző.

Borítókép: Roy Nissany (Fotó: XPB)

További tartalmak