Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton: A tizenhárom év alatt ez az első bókom a Ferraritól

Hamilton: A tizenhárom év alatt ez az első bókom a Ferraritól

Racefans
Hízelgőnek tekinti Lewis Hamilton, hogy a Ferrari örülni tud a 2020 végi a szabaddá válásának. Nem cáfolta annak lehetőségét, hogy csapatot válthat.

Év végére ismét sikerült fölmelegíteni a Lewis Hamilton, Ferrari pletykát. A britet évről évre hírbe hozzák az olasz csapattal, mondván, úgy lenne teljes az F1-es pályafutása, ha a sportág legrégebbi, legpatinásabb gárdájával is bizonyítana. Hogy erre mennyi reális esély van, azt nem tudjuk, ám az olaszok csapatfőnöke az FIA pénteki sajtótájékoztatóján olajat öntött a tűzre, amikor kijelentette, ők csak örülni tudnak annak, hogy 2020 végén lejáró mercedeses szerződése miatt Hamilton elérhetővé válik 2021-re, mivel egy nagyszerű versenyző.

Az Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzésének megnyerése után Hamiltont is megkérdezték arról, mit szól Binotto nyilatkozatához. „Szerintem ez az első alkalom az elmúlt tizenhárom évből, hogy bókot kapok a Ferraritól” – jegyezte meg. „Komolyan nem emlékszem arra, hogy valaha is említettek volna engem. Szóval köszönet érte! Nem igazán gondolok semmit. Ez csak beszéd, de azért jó, hogy ennyi év után végre észrevettek. Hálás vagyok nekik!”

Hamilton sosem csinált titkot abból, hogy nagy múlttal rendelkező gyártóként kedveli a Ferrari márkát. Áll is a garázsában maranellói négykerekű, miközben a főnöke, Toto Wolff idén arról is beszélt, hogy négyszemközt nyíltan elismerte neki, mint a legtöbb versenyző, ő is vonzónak tartja annak lehetőségét, hogy a Ferrarinál versenyezzen.

Az odaszerződésének lehetősége kapcsán most csak ködösített. „A csapatukat mindig is tiszteltem, és semmiképpen sem rossz dolog, hogy olyasvalakitől kapsz elismerést, akiket tisztelsz. De nekik van két nagyszerű versenyzőjük. Ki tudja, mi történik a következő évben a versenyzőpiacon. De ha őszinte akarok lenni, nem igazán foglalkoztat ez ebben a pillanatban. Próbálom erősen zárni ezt az évet. Hihetetlen csapat áll mögöttem, és úgy érzem, tartozom nekik annyival, hogy a szívemet kitegyem értük, száz százalékot nyújtsak nekik. Főleg úgy, hogy még most is kapcsolatban vagyunk, és még el sem kezdődtek a tárgyalások.”

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Hamilton márpedig először a Mercedesszel kezd tárgyalni a 2020 utáni időszakról. „Nem tudom, hogy mit hoznak a következő hónapok, ha szóba kerül a szerződés. Nagyon furcsa, hogy már szinte egy évvel a lejárta előtt ezzel kell foglalkoznom, és hogy nem hagyhatom a végére. De ez már csak így megy. Meglátjuk!”

A Ferrari-pletyka határozott cáfolata azért egy kicsit másképp hangozna. Lehet, hogy Hamilton nyitva akarja hagyni maga előtt Maranello kapuját? Az olasz sajtó szerint olyannyira fennáll a váltás lehetősége, hogy Hamilton már tárgyalt is párszor idén a Scuderia vezetőivel.

A vörösök 2020-ban is a Sebastian Vettel, Charles Leclerc párossal folytatják, ám miközben saját nevelésű versenyzőjüknek hosszú távra szól a szerződése velük, addig a négyszeres világbajnoké 2020 végén szintén lejár. És egyelőre kérdéses, ő tervez-e folytatást az F1-ben azt követően. Döntését a 2021-es szabályok alakulása mellett várhatóan az is befolyásolni fogja, hogy hogyan alakul a már most viharosnak ígérkező következő idénye Leclerc-rel, és eléri-e végső célját, a bajnoki címet a Ferrarival.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak